Mennyire fontos a kicsik életében az első (pár) évben az anya odafigyelése, törődése?

Amióta kitettem a lábam az iskolapadból mindig dolgoztam. Olyan emberhez mentem, aki szintén szorgalmas, törekvő, alapozott rám a cégében egy üzletágat. Mikor az első babánk 3 hetes lett, fel kellett vennem újra a munkát.(irodai jellegű, itthon is végezhető.)végig éreztem, hogy nagy teher ez így a gyerek mellett, s hogy tőle veszem el az időt, ami járna neki pedig. (nem járt bölcsibe, mikor hatalmas dömping volt, év végén, akkor jött hozzá játszani bébiszitter, amúgy itthon volt velem kettesben a munka ellenére is.)

A második gyerkőc is megszületett picit több, mint másfél év korkülönbséggel, s felvettünk egy alkalmazottat az én munkám végzésére.

Mikor a második babám 6 hetes lett, felmondott, mert nem bírta a munkát a saját gyermekei mellett, ugyanis bölcsi-ovi szünet volt.

Mivel jól megy a cég, így azt mondta, gondolta a férjem, hogy nincs más választás, én csináljam a munkát.

Most 3 hete csinálom.Előtte olyan gondolataim voltak, hogy de szép az élet, miért mondták, hogy nehéz két kicsivel, nem is olyan nehéz, kár volt ettől félni.

Mióta újra próbálok dolgozni, többször akartam lelépni innen, lelkileg padlón vagyok, mid a két gyereknek rengetegszer mondom - észrevettem- nincs erre időm, nem érek rá, a nagyobbikkal egy hét alatt egyszer tudtam leülni játszani. Pedig jön heti 3 délelőtt a nagyhoz bébiszitter, a kicsi végig itt van velem, s még takarítást is kértem heti egyszer, a kis zegzugokban, a többi takarítást, házimunkát én csinálom.

Sokszor nincs rend, nincs kitakarítva, nem megy a főzés sem, a munkát sem tudom sosem befejezni, mert a picit etetni kell, vagy sír és nyilván felveszem.

Mára teljesen összeomlottam, a férjemmel is türelmetlen vagyok, kiabálok a gyerekek előtt, ő meg vissza nekem, ma még rám is ütött a lányunk előtt, s a válásról beszéltünk.

Ő nem érti, hogy ez nagyon sok így egy 9 hetes babával és egy még nem két éves gyerekkel, s hogy a segítő hölgyek nem tudnak nagy terheket levenni rólam (fiatal lányok) mert itt én ismerem a járást, meg nem és kész.

Ma úgy jött haza, hogy számon kért, hogy miért nincs kész valami, pedig már hazajövetele előtt sírtam a gyerekek előtt, mert a picit folyton kézben kellett tartani, s éreztem, hogy nem leszek kész, nagyon frusztrált.

Közben persze keresi a mosott ruhát, vacsorát, és esténként ugye elvárja a szexi cuccokat, és ugye mást is, és nem is tagadom meg tőle, de közben persze csak arra vágyom, hadd aludjak végre még az éjjeli etetés előtt.

Azért a nagyot leviszi a térre, fürdeti, eteti ha kell, tehát ő is segít valamennyit.

Mit tegyek? Jól érzem, hogy nem kéne dolgoznom? Vagy ezt simán mások is csinálják, velem van a baj, hogy nem megy?