Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Jogos, hogy haragszom rá? Az...

Jogos, hogy haragszom rá? Az anyámnak viszonya van/volt a barátom apjával. Ezt hogy kezeljem?

Figyelt kérdés

Így is eléggé őrült a kapcsolatom a barátommal, mert részben távkapcsolat, hatalmas távolságokkal (nem pár száz km). Most, hogy szünet van, együtt tudunk lenni normálisan. Nekem először csak plátói, "távolról figyelem a tökéletes srácot" típusú dolog volt, aztán összejöttünk. Anya először nem örült, szó szerint üvöltözött, pedig eddig sosem tette, még sosem láttam így. Betudtam annak, hogy ő az első barátom.

De sosem kedvelte, nem volt vele kedves...

Erre ma megtudtam, hogy régen nagyon sokáig együtt voltak a barátom apjával, később is viszonyuk volt. Részleteket nem tudok, nekem ennyi elég volt arra, hogy kiboruljak.


Megkérdeztem és le sem tagadta, aztán megkérdeztem, hogy nyár elején ugye nem ezért repült abba az országba, ahol a barátom is lakik, ha az apukájánál van. Erre annyit mondott, hogy azóta már vége van a dolognak, de nem tudok hinni neki.

Tudom, hogy azért váltak el apával, mert anyának viszonya volt valakivel és lehet, hogy pont vele, akkor is.



2014. júl. 24. 21:24
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
Szerintem nem jogos a haragod! Bocsáss meg, de semmi közöd nincs anyukád szerelmi életéhez.
2014. júl. 24. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:

Lehet, hogy az anyukád poliamori beállítottságú.

Ő nem szólhatott volna bele a te kapcsolatodba, de ezt nem azzal kell viszonozni, hogy cserébe te is beleszólsz az övébe!!! El kellett volna mondania, ez az egyetlen bűne, amit jogosan felhozhatsz.

2014. júl. 25. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!