Mitévő legyek? Nem akarok már élni sem egyre inkább

Szüleim lassan egy éve elváltak -miattam. Én voltam akkora bolond, hogy mikor megtaláltam anya üzeneteiben, hogy megcsalta apát, kiborultam és elmondtam neki is...

Most együtt élünk, mert nem tud egyikük sem elköltözni, csak a ház két külön szintjén. Nem veszekednek már, nem szólnak egymáshoz, a csatorna köztük én vagyok, mivel nem tudok választani kettőjük közül és nem is akarok...

Apa mindig is az a fajta volt, aki nem tudott máshogy szeretni, csak anyagilag. Soha nem játszott velem, inkább megvette az egész játékboltot. Most is ez megy. Tudom, hogy szeret, rengetegszer elmondja, hogy büszke rám, de nem igazán töltünk egymással olyan sok időt, vagy beszéljük meg a dolgaimat.

Anya más volt teljesen. Kicsi koromban ő volt a legjobb barátom, értett a problémáim megoldásához, mikor még együtt voltak apával, mindig félbeszakította a munkát, ha velem volt valami fontos. Most, hogy neki is egyedül kell boldogulnia (vagy amiatt amit csináltam?) nem beszélünk. Dupla műszakot vállalt és mindig mondja, hogy nem tud nekem többet adni. De hiába mondom, hogy nem kell, mert nem attól szeretem, ha ad, hanem attól, mert egyszerűen csak anya, nem hiszi el...

Ahányszor apa ad valamit (akár csak valami kaja), azt magyarázza, hogy milyen gusztustalan, kétszínű érdekgyerek vagyok, és hogy maradjak apával, ő innen elmegy, mert úgysem szeretem. Holott örökké közel álltam hozzá.

Ha visszautasítom, amit apa ad, akkor meg egyből rájön, hogy anya miatt nem kell. Főleg az ilyen "muszáj" dolgoknál, mint a bérlet, vagy hasonlók.És akkor nekimegy...

Nem akarok semmit kapni már, nemakarom ezt játszani, mert mindkettőjüket IMÁDOM, de ha az egyik mellett döntök, az a másik ellen szól. Ha anyát kérem meg dolgokra, azt mondja, nem tud eltartani és hagyjam őt egyedül élni,mert amúgy is apát szeretem jobban. Ha meg apa ad, akkor az a baj... Nyugtatókon élek, állandóan aludni akarok, vagy a városban sétálni, hogy kerüljem őket. Nem akarok egy falatot sem enni már, mertvagy az egyik, vagy a másik kereste meg... Nemakarok élni sem, elegem van abból, hogynem hisznek nekem és bizonyítani sem bírom. Rlegem van, hogy ahányszor látom anyát, állandóana fejemhez vág dolgokat és ellök magától... El akarok tűnni innen örökre, de az olyan lenne, mintha árva lennék... Nem tudom feldolgozni. Nem bírom. Mondhatnám, hogy nem sok időt töltök itt, aztán bejelölök egy jó távoli egyetemet első helyre, de mit old meg az? Meg egyáltalán fogok-e akkor én még élni vagy nem belebolondulni... Duplaennyi időt kell itt kibírnom és már most is meghalnék legszivesrbben... Depressziós, pánikbeteg és bulímiás vagyok... Erre ök meg azzal vannak elfoglalva, hogy egymással vetélkednek és kiszúrnak a másikkal.Én meg eszköz vagyok ebben a rohadt harcban...