Szülők, akik a felnőtt gyerekükkel élnek együtt! Nektek vannak elvárásaitok a gyereketek magánéletét illetően?

20 éves vagyok, főiskolára járok. Semmibe se szólnak bele. De kiskoromban is így volt. Nem szóltak bele, milyen hangszeren tanuljak, mit sportoljak, milyen nyelveket tanuljak az iskolában, hova menjek továbbtanulni, milyen szakra, semmibe. Ha tanácsot kértem, természetesen adtak, mindig nagyon jókat, de a döntés az én kezemben volt.

Ezen túl abba se szóltak bele, hogy milyen fiúval járok, milyen barátaim vannak - lehetséges, hogy azért, mert mindig jó körökben mozogtam, sosem voltak körülöttem züllött arcok, akiktől félteniük kellett volna. A párjaimat is mindig kedvelték, így van ez a jelenlegivel is, aki 17 évvel idősebb nálam.

Mivel még ők tartanak el, így az anyagiakba se kell beszállnom. Ami pénzt alkalmi és nyárimunkákkal megkeresek, magamra költhetem, arra, amire szeretném. Ha a 70. pár cipőmet veszem meg belőle, azért sem szólnak.

Őszintén szólva úgy érzem, nem is volt okuk túlzottan beleszólni, vagy irányítani az életem. Mindig jól tanultam, voltak/vannak céljaim. Remek barátaim vannak, jófejek voltak az eddigi pasijaim is és a mostani is remek férfi. Itthon is szoktam segíteni, rendszeresen főzök, látják rajtam, hogy nem fog gondot okozni egy háztartás ellátása. Mindezek mellett sokat szórakoztam, éltem a tinik életét, természetesen ittam is, fesztiváloztam, korán elveszítettem a szüzességem, de ezekről mind tudtak, mert van annyira jó kapcsolatom velük, hogy bármit megoszthattam, kérhetek tanácsot, segítséget, stb.

Egy szó mint száz, remek szüleim vannak, mindenkinek hozzájuk hasonlóakat kívánok.

"Szerintem megalázó mind a gyereknek, mind a felnőttnek, ha a huszonéves gyerekek a szüleiknél laknak, és nem tudnak önállósodni és fejlődni. "

Szerintem én meg kifejezetten szégyellném, ha a gyerekem 18-20 évesen elköltözne, mert az semmi mást nem jelent csakhogy csődöt mondtunk szülőként. Persze mesze megy egyetemre az más,akkor muszáj. Egy 18-20 éves egyetemista egy önálló albérletet nem tud fenntartani társbérletben,meg semmivel több önállósodás nincs mint otthon. Attól, hogy valaki szülőkkel él,még önálló lehet.

Hát... Ha belegondolok az anyosom is megjegyzi a férjemnek,,hogy borotválkozzon már meg, pedig sok éve nem él vele. Meghallgatja, aztan azt mondja, jó... Vagy azt, hogy ő így szereti.. És ennyi...

Ugyanezt csinálja tesóm...

Szabadidőre szokta mondani neki anyukám, hogy tölthetné jobb dolgokkal az idejét, de ez nem elvárás, nem korlátozás, hanem javaslat.

Ilyenek a szülők... Én is megkapom, hogy túl sokat tötök IPad előtt.. Aztán ennyi..

Nem kell ehhez otthon lakni...a szülők szeretnek "szülőként" viselkedni mindig... Nem kell belemenni a vitába, vagy nem annak kell felfogni..

Én szotam mindani, hogy szerintem elég felnőtt vagyok, hogy tudjam mi fér bele( mi is sokat utazgatunk országon belül) de köszönöm, hogy aggódik.. Már nem is folytatja...

Tudni kell, hogy ezek nem rossz szándékú dolgok, és nem ba..ogatásból mondják. Szeribtem 90 éves korukban is nevelni akarnak majd, a dédim is ezt csinálta a gyerekeivel, de még velünk a dédunokákkal is...