Baj az, ha csak a saját szobámban szoktam takarítani?

De pont ez az, hogy a saját szobámban meg tudom csinálni, tehát meg vagyok rá tanítva, nem leszek magamra utalt.

Egyébként sokszor főzni is én szoktam, mert szüleim nagyon sokat dolgoznak, ezért általában rendelt kaják vannak itthon, amiket annyira nem szeretek :/

De nálunk nincs piszokság sem, vagy hogy is mondjam, nincs konkrét fizikai oka, hogy takarítsak a házban. 2 házzal arrébb lakik egy idősebb néni, ő szokott jönni takarítani meg vasalni, mosni, mikor mit kell csinálni. De már eltört egy csomó poharat, csillárt is vert már le (ne kérdezzétek, az asztalra rakott fel sámlit, arra meg egy széket, hogy elérje, mert le akarta törölgetni, erre leejtette az egészet, utána meg itt sírt egy fél napon át. Na jó, akkor sajnáltam kicsit, de azóta az én szobámba be nem jöhet, ott én takarítok, tartok rendet.

Most nevelési célzattal nem teljesen elég, ha csak magamnál ügyködök? Semmi értelme szerintem ennek a szekírozásnak.. A szobám is tele van virágokkal, azokat is én gondozom, metszem, a kertben is van külön részem, ahol az én virágaim vannak. Szóval szerintem tudok gondoskodni dolgokról, nem vagyok ilyen szeleburdi. Akkor mégis minek?? :/

Értem én, hogy akkor legyen az én teljesen saját részem, oldjak meg mindent ott, de pont az ilyenekre is értettem, hogy apáéknak se kellett ilyesmiket csinálniuk. Ő is együtt élt a szüleivel végig, míg tanult, és nem volt ilyen házias. Meg tényleg tanult sokat, szóval nem az volt, hogy mittom én munkával kompenzálta vagy ilyesmi.

Nem azt mondom, hogy élősködni akarok rajtuk, és ők sem így gondolják, hiszen a tanulás bizonyára nagyon jó befektetés, de pont szembeállítva magam apáékkal, láthatná anya, hogy nnna én még ""jobb"" is vagyok. Most csak egy szólás jut eszembe, ami mondjuk erős ide, de végül is ilyesmire gondolok, hogy a kisujjam nyújtom, erre az egész karom kéne.