Ti mit tennétek, ha kiderülne a gyereketek belepisilt a borotokba?
Én nem vagyok alkoholista, töményet soha nem iszom, az ásványvíz és üdítő mellett sört és bort azért szoktam inni. A családomnak és magamnak is mindig biztosítom a szükséges élelmiszert (pékárut, húsárut, tejterméket, friss zöldségeket és gyümölcsöket), vizet és ruhákat.
Többször észrevettem már, hogy a 13 éves tini lányom belepisilt a sörömbe vagy a boromba. Utána természetesen nem öntöttem ki, hanem megittam mindet. Ráadásul nem is volt rossz íze. Egyáltalán nem tudok rá haragudni.
A vizelet pedig teljesen steril.
Emellett még a naplójában leírt titkait is őszintén megosztotta velem:
Például minden egyes fürdéskor a fürdőkádba is bele szokott pisilni. Mivel a lányom nagyon sportos, így a lány osztálytársaival együtt gyakran szokott eljárni úszni és nemcsak ő, hanem az összes osztálytársa is úszás közben az úszómedencébe szoktak pisilni. Gimnasztikázni is járnak és edzés után, amikor zuhanyoznak mindannyian a zuhanyzóba szoktak pisilni. Kimondottan élvezik, hogy itt állva is tudnak pisilni.
Nyáron pedig jó idő esetén a hetedikes lány osztálytársaival együtt rendszeresen eljárnak strandolni. Van amikor egész nap reggeltől estig kint vannak a strandon több mint tízen: csúszdáznak, játszanak, úsznak pancsolnak, kint a parton sokat isznak, de közben egyszer sem mennek el WC-re, minden egyes alkalommal (naponta akár 7-szer, 8-szor is) a zárt medence vizébe pisilnek bele csoportosan. Szerintem ez teljesen természetes.
Mi alapján vette a lányom az üvegbe belepisilés ötletét?
Elég meglepően hangzik, de a fiú osztálytársaitól, akiknek nagyon élénk a humorérzékük. Például olyanokat szoktak csinálni, hogy a tanári székre fingópárnát raknak, vagyis amikor a tanár ráül, akkor egy hangos fingásszerű hang hallatszik és ezután mindenki hangosan nevet. Használtak már olyan tréfát is, hogy sertészsírral kenték be a táblát, de a takarítónőt is meg szokták tréfálni a szemeteskuka helyett a padlóra dobált banánhéjakkal. Alkalmaztak még fonálra kötött műpókot is, amelyet úgy helyeztek el az ajtó fölé, hogy ajtónyitásra hirtelen lenyúljon, így amikor a tanár belépett az ajtón nagyon megijesztették. Húsvéthétfőn locsoláskor a kölnivízbe bele szoktak pisilni (így félig kölni, félig pisi keverékkel) szokták meglocsolni a lányokat. Nyáron pedig, amikor vizes játékokat játszanak, akkor a vízipuska tartályába szoktak pisilni és azzal szokták egymást lefröcskölni. Télen ha van hó, akkor a hógolyózás és fürdetés már alap náluk, szilveszterkor pedig még petárdázni és borozni is szoktak. A tavalyi (2014. májusi) osztálykiránduláson, amikor éppen egy erdei kiránduláson voltak mindegyik fiú megivott egy-egy doboz sört is és vicceket meséltek. A lányok csak üdítőt és ásványvizet ittak. Mivel kint a szabadban nem volt WC, így nyilvános helyen kellett pisilniük. A fiúk a bokrokba pisiltek, a lányom és egy másik lány ketten éppen pisiléshez készülődtek, amikor a fiúk 2 üres Nestea-s flakont dobtak nekik és nevetve mondták, hogy ebbe pisiljenek. A lányom és a másik lány telepisilték a Nestea-s flakonokat, a kupakjukat rácsavarták, közben dőltek a nevetéstől és a fiúknak adták a megtöltött 2 Nestea flakont. Ekkor a fiúk körbeadták egymás között és mondták, hogy "ezek a teák még melegek is". Mikor másodszorra körbeadták egymás között beleszagoltak a 2 üvegbe és megállapították, hogy "ezeknek a teáknak valódi muff-szaguk van". Mikor harmadszorra körbeadták egymás között a 2 üveget, akkor mindegyikük belekortyolt, míg végül mind a 2 Nestea flakon teljesen ki nem ürült. Ekkor hangosan röhögve mondták: "ezeknek a teáknak valódi muff-ízük van." Persze a lányom is dőlt a röhögéstől és mivel ez annyira humoros volt, úgy gondolja, hogy itthon velem is kipróbálja ezt a humort, ezért pisilt bele többször is a sörömbe és a boromba.
Egyet viszont még mindig nem értek: Mi az a muff?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!