Ki milyen volt kamaszként? Kort és nemet!

A szüleim tökéletes emberek. Sose volt egy hangos szó köztük,sem pedig hozzám. Egyke vagyok, eszerint viselkedtem: elszöktem otthonról, már fiúztam 16 évesen, viszont épp most fejezem be a legjobb egyetemet az országban, a 2. Msc-met csináltam meg. Szóóóóval...megjavultam:) De a személyiségem azóta is kiállhatatlan és irritáló:D De legalább van humorom, így könnyebb.

25L, nincs gyerekem természetesen még.

Kb ugyanolyan mint most nem voltak balhék dühöngések.

Néhány buliba elmentem de ennyi. Azt is évente 2X.

Szüleimmel kb napi 5 percet beszélek akkor is most is.

Nincs és nem is volt konfliktus.

25 F

Kamaszként csak a fantáziámban létezett a lázadás. Egy teljesen elnyomott személyiség voltam mind az iskolában, mind otthon.

Kiskoromtól kezdve hiearchius rendszer uralkodott otthon, s felül az apám volt, akinek mindig volt valami baja. Egy bizonyos koromig vert engem is ,anyámat is. Szerinte nem voltam életre való. Emellett ápoltam a beteg anyámat, s középiskolában a tanulmányi átlagom bőven a 4-es szint felett volt.

Mivel tudtam, hogy nem vagyok túl kamaszként (szerencsére azóta kikupálódtam), ezért tudtam, hogy nem leszek majd túl népszerű. Ezért kezdtem el jól tanulni, mert akkor páran felnéztek rám, s mivel egyesek nem tanultak jól, így kellett segítség, így emiatt nem vertek meg. Emellett magamba forduló voltam, a nyári szünetekben soha senkihez nem mentem, s senki nem is jött hozzám.

És mit is mondanék a fiatal énemnek?

Azt, hogy menjél szórakozni, ne zárkózz be, s ne félj az emberektől, mert nem élsz majd. Aztán majd pár évvel a harminc éves korod előtt majd mindenféle pszichés, s fizikai problémáid lesznek ebből.

27/F

Problémás, lusta, pökhendi, feleselős, mindig mindent jobban tudó, nagyszájú, idegesítő tini voltam. Bár a képességeim ellentmondtak ennek, de a fél gimit végigbukdácsoltam, sokat lógtam. 17-18 éves korom körül lehiggadtam, később az egyetemen tanárszakos diplomát szereztem, mára sokszor eszembe jut, hogy szegény anyámat minek tettem ki akkoriban.

28 N

Nem voltam hú de jó, de túl rossz se.

Sokat jártam el bulizni, és ha nem engedtek, kimásztam az ablakomon. Felnőtt fejjel már tudom, hogy ez nagyon meredek volt tőlem, úgy elmenni a városomból, hogy senki sem tudott róla. :D

Már nagyon korán elkezdtem pasizni, ami nem okozott maradandó problémát, viszont a sok sok csalódás árán vetkőztem le a naivságom.

Már 14 évesen cigiztem, egészen 18 éves koromig (hát persze, amint lehetett már nem kellett, jellemző), ezt nem bánom, emlékszem hogy sokszor jól esett, és később sikeresen leszoktam róla.

A szüleimmel jó volt a kapcsolatom, bár ma már tudom, hogy hihetetlen türelmük volt felém, én nem engednék meg olyan beszédet a gyerekemtől, amit ők megengedtek.

Összességében, ha most beszélnék a kamaszkori énemmel, akkor kapna egy kevés fejmosást, hogy hova siet, ráér még még az előbb felsorolt dolgokra.

27/N