Ki milyen volt kamaszként? Kort és nemet!

Ugyanilyen, mint most.

Jól elvoltam a szüleimmel, nem jártam bulizni, nem cigiztem, nem ittam, szerettem otthon lenni. A szüleim elengedtek volna, kérdezték párszor, hogy nem akarok-e ide-oda menni.

Ezt nem tartom saját érdemnek, így lettem összerakva.

Olvastam az akkori naplóimat, hát, ami azt illeti, megérteném magam, de persze lenne gondolat, amivel körberöhögném a 16 éves kori önmagamat. Aztán elmondanék egyet s mást, de bántani nem bántanám.

Ő még nem cigizett, csúnyán is nézne rám, hogy minek szoktam rá 20 évesen.

Azt mondanám neki, hogy nem hülye, megvan a magához való esze, de nem mindig az az igazság, amit ő gondol annak. És hogy legyen határozottabb, ne akkor legyen nagy a szája, ha nincs tét. Meg ha valamiért kényelmetlenül érzi magát, akkor annak oka van, ne hagyja megalázni magát egy percig se és ne akarjon megfelelni mindenkinek.

28/N

Mindent tettem, amit nem kellett volna, ha azt mondták, balra, én csak azért is jobbra mentem...

Csodálkozom, hogy anya kibírta a kamasz éveimet. Volt, hogy Angliában voltunk iskolával (50 gyerek, 15-16 évesen), nekem voltak kint barátaim Londonban... Na, vajon kinek jutott eszébe bebuszozni, metrózni Londonban az éjszaka pár osztálytárssal? :)

A kísérőtanárok rosszul lettek, mikor a többiek elmondták, hogy hol vagyunk éppen.

Rendszeresen kiszöktem (lépcső volt az erkélyem mellett), volt, hogy reggel 6-kor sétáltam haza, közben vettem magamnak reggelit is.

Apa nem szerette a cigit és én amúgy nem is akartam, egyszer egy barátnőm hagyta nálunk a cigijét, amire azt hitték, hogy az enyém.

Mikor láttam rajtuk, mennyire kivannak tőle, persze, hogy elkezdtem cigizni, pedig semmit nem éreztem tőle.

De jó volt, hogy zavarja őket... Úristen, ha a cigire költött pénzt most valaki ideadná nekem... :D

Csak remélem, hogy az én gyerekeim nem ilyenek lesznek.

A cigizést kivéve szóról szóra írhattam volna ugyanezt.

Akkoriban nagyon ki voltam rájuk akadva, most csodálom a türelmüket, hogy egyes helyzetekben nem adtak akkora pofont hogy a fal adja a másikat.

Én egy nyomorék voltam, mert apám egy náci tiszt volt, egy igazi lágerőr. Ha élne, most már máshol lakna, az hótziher. Nekem jól jött volna egy masszív lázadás, ami persze ilyenkor nem tud kifejlődni. Csak azért nem szöktem el otthonról, mert féltem hogy mit fog csinálni a többiekkel. Na mindegy.

21/f

A 16 éves énemnek folyton a pasik és a bulizás körül járt az esze. Egyszer még el is szöktem az egyikhez. Azt mondtam, hogy a barátnőmhöz megyek, közben lebuszoztam az akkori éppen aktuális barátomhoz. Ha pedig épp, véletlen otthon voltam akkor a gép előtt lógtam. Jah, és persze folyton vinnyogtam, hogy nekem miért nem vesznek XYZ dolgot.

Azóta benőtt a fejem lágya, és teljesen a lábamra álltam :)

24/N

Inkább otthonülős, társaságkerülő voltam. Anyám valahogy úgy alakította a dolgokat, hogy ne akarjak eljárni bulikba. Soha nem tiltotta meg nyíltan, de valahogy manipulált, vagy nem tudom mit csinált, csak arra emlékszem belőle, hogy azt hittem nincs is igényem rá, nem is akartam menni. De aztán utólag már úgy gondolom, hogy lett volna rá igényem, és bánom, hogy kimaradt az életemből ez a korszak. Ettől függetlenül nem voltam problémamentes, volt egy korszak amikor napi szinten ittam és dohányoztam is, de ezeket is mindig egyedül. Ezt viszont a mai napig sem tudja senki rajtam kívül, mert nem derült ki.

23/F