Szülők, (különösen anyák) ti megengednétek a lányotoknak, hogy ha együtt megy egyetemre a barátjával akkor összeköltözzenek?
Előre is bocsánat, hogy ilyen hosszú leszek.
Igaz, hogy az egyetemig még van egy évem, de anya már most kijelentette, hogy ő nem menne bele abba, hogy majd a barátommal lakjak.
18 éves vagyok, ő 20, és már egy éve együtt vagyunk. Nem egy olyan megbízhatatlan fiú, szerény és tudom, hogy szeret, de nem azért írom, hogy nekem adjatok igazat.
Amióta együtt vagyunk, nem próbálkoztam semmi olyasmivel, hogy esetleg egy év után itt aludhat-e, hetente is max 2 vagy 3 alkalommal találkozunk, akkor is 2-3 órára jöhet hozzám, és kizárólag, ha anya is itthon van.Anyukám valahogy másabb mint a mai legtöbb szülő, persze ez nem is baj. :)
De a lényeg, hogy jövőre egyetemre szeretnék menni, és mivel a legközelebbi egyetem is 70 km-re van innen, nem tudnék majd rendszeresen haza jönni. A barátommal már beszéltünk erről, és azt mondta, ha én elmegyek, akkor ő szeretne velem jönni, mivel addigra már 2 éve együtt leszünk, nem szeretnénk a kapcsolatunkat eldobni, nagyon jól kijövünk egymással. De azt hiszem ez érthető. Kintlakásba mennék, ezért úgy szeretnénk ha együtt lakhatnánk. Űgy könnyebb is lenne, jobban is érezném magam, nem lennék teljesen egyedül egy ismeretlen városban, olyannal laknék akiben megbízok, nem lakótárssal akit alig ismerek. A szüleim, különösen anya, azt mondja ezen ne is gondolkodjak mert, ő ezt nem akarja, mivel bármi megtörténhet... annyira felelőtlennek tart, hogy esetleg majd abbahagyom az egyetemet, vagy hasonlók. Pedig a barátom mellett is tanulok, iskola első vagyok. De ő nem igazán bízik bennem.Soha nem adtam neki okot erre, de nem bízik benne. Pedig ha a barátom nem jön velem akkor is megtörténhet bármi.
Ti egyet értetek anyukámmal?
Kicsit igazságtalannak érzem, elvégre már 19 éves leszek, tudom hogy nekem akar jót, de akkor is..
Amit azt hiszem, nem írtam, az az, hogy egyáltalán nem tartatnám el magam a barátommal. Minden költség feleződne. (és igen, még akkor is ha anyukámék támogatnának)
Kedves 19-es köszönöm a választ :)
Egészen megdöbbentő válaszokat olvastam, gondolom keseri a szőlő!
Bár nem vagyok szülő, de nem értek együtt anyukáddal. Miért lenne baj, hogy nem egy idegennek költözöl össze hanem a barátoddal? Jóba vannak? Ő mit gondol a kapcsolatoktól, szerinte komolya? És szerinted? Ezeken a kérdéseken rágjátok át magatokat.
Egyfelő jó, hogy támogat majd az egyetem mellett de másfelől önző a kikötései miatt. Mi is egyetemistaként élünk együtt a párommal, a nagy részét a dolgoknak ő fizeti mert tud suli mellett dolgozni is. Nekem olyan volt végig az órarendben, hogy nem fért bele munka, de az ösztöndíjaimmal tettem bele a közsöbe. Jelentem boldogok vagyunk és jó tanulók!
Ha bírsz és tudsz nyugodtan vállalj diák munkát.
Ès nyugodtan költzzetek össze.Mi a mai férjemmel 18 évesen összeköltöztünk.a mai napig boldgok vagyunk 2 gyermekkel (4,6)és 8 évnyi házasság után.és 33 évesek vagyunk. :)
Remélem ez így is marad!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!