Mit tennétek, ha megtudnátok, hogy örökbe fogadtak titeket?

Szerintem nyíltan

Viszont tök fura, hogy 5 éves voltál, és semmire nem emlékszel...

Nekem sokkal korábbról is vannak emlekképeim, emlékeim..( nem fotók alapján) pl az albérletből ahol laktunk talán 1 fotő van, de egy csomó dologra emlékszem( 2,5 voltam, amikor elköltöztünk onnan, meg a pesztrámra is emlékszem, pedig ő meghalt amikor 5 voltam)

Mindegy

Én nyíltan rákérdeznék, gondolom, most, hogy anyukád meghalt (Részvétem!!!) apukád fog nevelni.

A barátnőm 20 éves volt, amikor kiderült, hogy örökbe fogadták. Ő nagyon szép dolgot mondott erről. Azt mondta, hogy az igazi szüleit is nagyon tiszteli, mert az édesanyja fel tudta ismerni, hogy nem tud megfelelő körülményeket biztosítani neki, és annyira szerette őt, hogy képes volt még le is mondani róla, csak hogy normális élete lehessen.

Akik felnevelték, nekik pedig azért jár tisztelet, mert megadtak neki mindent és sajátjukként szerették.

Sajnos az örökbefogadó szülei már meghaltak, és évek óta próbálkozik azzal, hogy a vér szerinti szüleit megtalálja és megköszönhesse nekik, amit érte tettek. Eddig még nem járt sikerrel, de én nagyon drukkolok neki.

4.. Erre nem gondoltam.. De igen csak az apukád tud válaszolni... 18 évesen lesz lehetőséged magadnak is utánanézni, előtte nem..

1

Én nem tennék semmit. Nem az a szülő, aki megszül, hanem az, aki családként, apaként, anyaként felnevel.

Ha nagyon akarsz, utána járhatsz, de szerintem több bajt fogsz okozni a lelkednek, mint amennyi megnyugvást.

Őket szeretted szüleidként, ők neveltek - ez a lényeg, nem?

Ha te szeretnéd tudni, akkor kérdezd meg apukádat. Ne vádlón, támadva, hanem nyugodtan, kedvesen. Nincs oka tovább titkolózni. Ha az igazi szüleid önhibájukon kívül kerültek abba a helyzetbe, hogy örökbe adjanak, akkor lehet, hogy megkeresném őket. Talán ők is gondolnak rád és lelkiismeret-furdalásuk is van. Vagy az is lehet, hogy már meghaltak.

Apukám örökbefogadott gyerek volt, ő nem kereste meg soha az igazi szüleit, de tudta a történetet. A vér szerinti apja egy gazdag, vezető beosztású férfi volt, aki felcsinálta a titkárnőjét. Mivel ez szégyen volt, elküldte vidékre a nőt egy időre, majd mikor megszült, apukám árvaházba került egyből születése után. Onnan fogadták örökbe ha jól emlékszem 5-6 évesen, a nevelőszüleit tartotta az igazi szüleinek, nem volt kíváncsi a vér szerintiekre. Már meghaltak mindketten.

Részvétem, remélem azért olyan emberrel fogsz majd élni akivel jóban vagy. Szerintem nyugodtan kérdezd meg apukádat, én úgy gondolom, hogy jogod van ezt tudni. Sosem értettem azokat a szülőket, akik titkolják, tagadják és ordítoznak miatta. Rendben van, hogy ők neveltek fel és ők inkább a szüleid, mint a biológiai szüleid, de mégiscsak a te életed, a te tested, a te egészséged (például ha van valami genetikailag öröklődő betegség a családban stb.) és a te lelked. Ha neked szükséged van arra, hogy tudd kik az igazi szüleid és legalább egyszer találkozz velük vagy legalább a valódi hátteredet megismerd, hogy miért adtak örökbe stb, akkor szerintem igenis jogod van hozzá. Üljetek le apukáddal egy nyugodt beszélgetésre és kérd meg, hogy mondja el, amit tud.

De én is úgy tudom, hogy ha 18 leszel, akkor kikérheted az adatokat, illetve kérheted, hogy keressék fel a nevedben a szüleidet, és ha ők is akarnak veled találkozni, akkor felvehetitek egymással a kapcsolatot. Mert az is lehet, hogy apukád sem tudja kik a szüleid, ezek ugyanis sokszor titkosított adatok.

a 6osnak igaza van! Nem mindig szép történet az örökbefogadás. Én egy helyi plébániára jártam sokat, ahol a helyi pap gyámságot vállalt egy fiúnak és testvérének. Már nagyobbak voltak mikor oda kerültek és tisztában voltak mindennel amik körülöttük zajlott ( előtte intézetben laktak, nincs emlékük előbbről), de a pap megígértette velük, hogy 18 éves korukig( mert kamaszkorukban olyan sérelmek érhetik, amik hatással lesznek később rájuk) nem kérdezősködnek az igazi szülőkről. Persze addig minden félét kitaláltak a szüleikről, hogy Amerikába élnek vagy egy arisztokrata család Moszkvában, stb..

Nem is tették fel a kérdést 18 éves korukig, a pap adott nekik egy címet és egy nevet és elmentek egy kis faluba, ahol meg is találták az anyjukat. Egy putriban élt a nő, és mikor mondták, hogy mi vagyunk a fiai, a nőnek ennyi volt a reakciója: És?

Szépen szólva lesz*arta. Meg sem kérdezte hogy hogy vagytok mit csináltok, hol éltek....semmit....

Később a pap elárulta nekik, hogy ha 13 éves korukban elmondta volna hogy az anyjukat felcsinálta egy tök ismeretlen fazon, akinek már nyilván az arcára se emlékszik, akkor az olyan törés lett volna az életükbe, hogy most nem ott tartanának ahol, hanem valahol lent a pokol valamely legmélyebb bugyrában. haragudtak volna a világra az anyjára az apjára és minden emberre. 18 évesen viszont már megértek ahhoz, hogy tudjanak levonni olyasfajta dolgokat, amiket hamarabb nem, akármilyen érett felfogása legyen.

Így esélyt kaptak arra, hogy szeretetben és olyan életkörülmények között nőljenek fel, ahol van lehetőség. A mai napig hálásak a papnak és az atya is megbizonyosodott arról, hogy ez volt élete egyik legjobb döntése, hogy akkor felkarolta a két srácot és fényt mutatott nekik a sötétségből. :)

Tehát ha meg is kérdezed az apukád, akkor csak annyit, hogy igaz-e vagy sem. A többit még ne akard tudni ilyen fiatalon. Bár én reménykedek benne, hogy neked is jól alakuljon a sorsod , bárhogy történjen is. :)