Mindjárt 27 éves leszek. A szüleim úgy kezelnek, mint egy gyereket, jogsim ezer éve megvan, nem engedik, hogy vezessek, beleszólnak a szerelmi életembe is. Megőrülök. Mit tegyek?

Csak nem sorstárs? :D

Az a helyzet, hogy lehet ezt magyarázni, de a valóság a következő: egy tizenévesnél teljesen normális lenne a kérdező által vázolt helyzet.

De egy felnőtt ember esetében nem az. És itt nem arról van szó, hogy mindenkinek, aki betölti a 18-at, le kell lépni, hiszen van, amikor az ember rákényszerül arra, hogy a szüleire támaszkodjon, és persze vannak, akik tök jól elélnek együtt.

De a kérdezőnél nem ez a helyzet. Márpedig ha egy felnőtt embernek rossz az a helyzet, ami van, és ahelyett, hogy tenne érte, csak siránkozik - azt akárhogy is szépítjük, egyszerűen gáz.

A 13:50-esnek csak annyit, ilyen esetben a nőknek könnyebb a helyzete, ha jó helyre tolod a popsit. De bocsi. És nem szeretnék továbbiakba olyan, vitákba belemenni hogy általánosságban "nyámnyila meg tutyi-mutyi".

Kérdezőnek:

Ha autózni akarsz, vegyél autót 250-350 között már "út képeset" lehet kapni. Ja, vagy neked azok sz***k, mert apunak Lexus 550-ese van és azt szeretnéd hajtani, mert már annyira megszoktad?

Nem kell minden csajt bemutatni otthon (na csá, majd jövök).

Amúgy, a szüleid és a te egyéniségedtől is sok függ.