Normális, hogy a férjem egy napot nem bir ki az anyja nélkül?

Nem, nem marad mind gyerek. Többet ismerek, akik képesek felnőttként funkcionálni.

A férjednél egyértelműen az anyja gátolta a felnőtté válást mentálisan - erre ahogy látom, te is ráteszel egy lapáttal, mert pozitív megerősítést kap a gyerekes viselkedésére ("de aranyos").

Nem igazán lesz segítséged, inkább féltékeny lesz a gyerekre, aztán a sírás, teendők elől egyre inkább el fog menekülni. Kevesebbet fogod látni, mint most.

Többen is megfogalmazták, amit én sem értek: ha már alapból ilyen volt a férjed, minek mentél hozzá és minek szülsz neki gyereket?

Ez nem olyan probléma, mint mondjuk, hogy nem csavarja vissza a fogkrém kupakját, hogy azt mondhasd, hogy jó, majd hátha leszokik róla, ha meg nem, hát az sem tragédia.

Az ilyesmi komoly dolog, ami rányomhatja a bélyegét a házasságodra egy életen át.

Miben reménykedtél?

Egy 34 éves ember ha nem változott meg eddig, még a te hatásodra sem, akkor mit vársz?

Nyugtass meg, hogy nem vagy olyan butuska, hogy arra vársz, hogy majd a ha jön a baba minden jobb lesz?

Egyáltalán nem normális. Valóban senki sem tökéletes (ahogy írtad is), de szerintem ha ez így marad, előbb-utóbb meg fog romlani a kapcsolatotok. Az én férjem is imádja az anyukáját, de mindketten intelligensen kezelik ezt le. Ha kell menni segíteni, akkor megy (én sem tartom vissza), de anyósom is tudja kezelni, mert nem hívogatja mindenért, csak amit nem tud ő megcsinálni egyedül. Egyszer beszélnek egy nap telefonon, átbeszélik a napjukat, ez kell is nekik, nekem semmi bajom ezzel. De aki minden nap többször beszél az anyjával, mindenért ugráltatja a mama, az szerintem nem normális dolog.

Egy kérdésem van (bár lehet, hogy írtad), a férjed mindig ilyen volt? Eddig ez nem volt probléma?

"Féltékeny a gyerekre? Ő máris szereti és törődik vele. Én meg a saját apámban is látom gyereket sőt minden férfiban,attól még tud felelősen viselkedni."

Egyrészt egy hassal azért nem nehéz törődni. Nem sír, ott lehet hagyni, nem készíti ki az ember idegrendszerét (8. hónapban vagyok, érintett). Nekem is megsimogatja a férjem este, viszont ez önmagában nem jelent semmit. Ehhez nem kell erőfeszítést tenni.

Kialvatlanul gyereket csitítani, játszani vele, pelenkát cserélni, stb - ehhez kell kitartás és tényleges elkötelezettség. Ez pedig élesben fog kiderülni.

Az, hogy apukád is ilyen, nem meglepő, általában az apai minta befolyásolja a párválasztást. Ha lányt vártok, elég jó eséllyel ő is "cuki, hogy gyerekes" típusú férfit fog majd választani.

Egyet gondolj végig: ha már nem szavak szintjén, hanem tevőlegesen, energiát áldozva rá kellene segítenie, részt vennie a családi életben - meg fogja tenni? Akkor is, amikor te már magadon kívül vagy a fáradságtól? Rá lehet majd bízni a babát akár egy délutánra? Képes/hajlandó lesz teljes mértékben felvállalni a gondozását a te jelenléted nélkül? Vagy viszi majd az anyjához?

Ha most is kevés időt tölt veled, miből gondolod, hogy egy üvöltő baba mellé jobban fog vágyni és több időt tölt majd otthon? A pelenka büdös, a gyerek emberi fül számára szinte felfoghatatlanul magas frekvencián sír - ezek otthon fogják tartani szerinted?