30 éves múltam és a szüleim még mindig beszólnak mindenért. Hogyan lehet megtanulni a "nem veszem fel" gondolkodást?

Egész életemben ez volt. Először kis álmodozónak voltam beállítva, aki nem ezen a világon él (közben folyamatosan szenvedtem, mert érezhetően nem fogadtak el). Mindketten igazi vezető hajlamúak, én pedig mindig szociális voltam. Ráadásul jött húgom és megtestesítette az álom gyereket. Olyan volt, amilyenek ők lenni szerettek volna. Én bölcsész lettem, ő meg világot bejáró manager. Én hozzámentem az első páromhoz, vettünk egy kis lakást, gyerekünk lett, teljesen unalmas élet, még tesóm menő cuccokba jár, keletre jár nyaralni, milliomos pasijával.

Mivel csak én élek Magyarországon, többet találkozom a szüleimmel, de nincs benne köszönet. Szidják a lakásunkat,amikor gyesről elmentem dolgozni, akkor karriert építgetek a gyerekkel foglalkozás helyett, amikor kiléptem, hogy mégis a picivel legyek, akkor állandó téma, hogy ennyi diplomával nem értem el semmit. Amikor gondok voltak a házasságommal, anyához fordultam tanácsért, de mást se kaptam, mint, hogy mi megmondtuk, te választottad. Amikor elhíztam, akkor miattam tönkre fog menni a házasságunk, amikor lefogytam, nem vigyázok az egészségemre. és sorolhatnám órákig....

Hétvégén közölték, hogy nem illek a családba (mert szeretem a bizsukat), viccesen megjegyeztem, hogy biztos el lettem cserélve a kórházban, erre apa kifakadt, hogy ő ebben biztos. Utána pálinkáztak, én pedig nem iszom ilyen erős italokat, erre anya megjegyezte: Legyél már végre a mi gyerekünk!. Rengeteg ilyen dolog van és már nagyon ki vagyok tőle borulva. Férjem szerint ne foglalkozzak vele, ha telefonálok, akkor csak személytelen dolgokról beszéljünk. ha nem hívom őket, ők úgysem hívnak engem.

Barátnőm azt mondja, hogy biztos az a baj, hogy tinikoromban nem lázadtam...pedig próbáltam. Tipikus jótanuló kislány voltam, nem mehettem sehová, még az egyetemen is felhívtak, hogy mit csinálok, még azt is ellenőrizték. Nem tudom mit tehetnék. Nem befolyásolhatja az életemet az, hogy ők nem fogadnak el olyannak, amilyen vagyok. Vagyis amilyen nem vagyok...Ténylegesen nem vagyok több egy átlagos családanyánál, aki próbálja megállni a helyét a világban, de sokszor nem sikerül...nekik ez kevés.

Kevés vagyok nekik...