Más korombeli fiataloknak meg van engedve, hogy utazgassanak az országban ahova akarnak, nekem akkor miért nincs?
18/F vagyok, gyakran hallom társaságban olyanoktól akik annyi idősek kb. mint én, hogy elutaztak pl. Budapestre szórakozni meg ilyesmi. Őket simán elengedik a szüleik, hogy elutazhassanak távolabbra, Budapest pl. innen 100 km-re van. Engem meg az anyám nem akar elengedni sehova maximum az iskolám városába meg a környékbeli falvakra, nagyobb távolságokra nem enged elutazni tömegközlekedéssel.
Nem bulizni akarnék menni meg szórakozni, csak utazgatni, találkozni 1-2 internetes ismerősömmel.
Nem tartom igazságnak, hogy 18 éves vagyok már, aztán engem nem engednek el egyedül, amíg másokat már ennél fiatalabb korban elengednek.
Velem miért ilyenek?
Engem sem engedtek sehova 18 éves korom előtt, max a szomszéd városkába, de előre meg volt beszélve, hogy hogy jövök haza, egyedül a sötétben nem mászkálhattam.
Nálunk ez úgy ment, hogy amikor 18 lettem, maradtak a szabályok, tudomásul vették hogy nagykorú vagyok, de amíg ki nem jártam a gimit, addig nem igazán mehettem messzire.
Gimi után, mikor 19 voltam, már nem szóltak bele, csak szóltam hogy most megyek ide vagy oda, mikor jövök és ennyi, belföldre, külföldre, bárhova.
Csak féltenek, engem is nagyon féltettek, de amint látták, hogy nem csinálok hülyeséget, meg tényleg tudok vigyázni magamra, már nem aggódtak.
22L
Lehet erre írni akármit, de igazából véve csak két lehetőséged van!
1. Fogod magad, elmész bulizni, szórakozni,azt mondogatva magadnak,és a többieknek, hogy te már nagykorú vagy aztán bevállalod azt, amit az otthoniaktól kapsz, miután hazamentél.
2. Szépen belenyugszol, hogy nincs saját kereseted, a szüleidnél laksz, így joguk van (sajnos, vagy nem sajnos) azt mondani, hogy az van, amit ők akarnak, megvárod míg befejezed a sulit, elmész dolgozni, albérletbe, ha unod ami otthon van, és nem akarsz a szüleidtől függni. Nekem sikerült...
De mi az, hogy nem engednek el??
Felnőtt vagy!
Engem sem engedtek el sajnos :\ egy nap szó nélkül elutaztam Bécsbe, vásárolni és egy internetes ismerősömet meglátogatni.
Épségben hazaértem, és akkor rájöttek, hogy már felnőtt vagyok, és már elengednek bárhova. :D
A saját pénzedből azt csinálsz, amit akarsz.
Ha annyira felnőtt vagy, akkor nyilván nem várod el, hogy kifizessék a kirándulgatásaid költségeit neked.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!