Úgy érzem jobb lett volna, ha meg sem születek?!

Velem is ez van. Az élet szar. Megszoksz vagy szöksz...

Már az első mondatodból leszűrtem, hogy tinédzser korú vagy, úgy nagyjából 15 és 20 közé saccoltalak. Hidd el, a legkeményebb korszak és szerintem legalábbis a legtöbb korodbeli így érez. Ez az a korszak is, amikor az ember megtalálja élete nagy szerelmét és elveszíti és emiatt soha többé nem lehet boldog, és én nagyon fogok félni, ha a gyerekem 20 éves korú lesz, mert sajnos ebben a korban többen próbálkoznak öngyilkossággal is, visszagondolva nekem is rengeteg ilyen késztetésem volt akkoriban. Nem mondom, az életem sem volt könnyű, de igazából most mégis úgy látom, maga a tinédzserkor egy életveszélyes állapot, amit túl kell élni és túl lehet élni és aztán jön még olyan boldogság és annyi boldogtalanság, amennyi bárki másnak, csak valahogy az ember maga lesz más. Én sosem hittem volna, hogy túlélem a húszas éveimet, most 35 éves koromra megtaláltam a boldogságot és azt gondolom, ha szét is hullana az a kis család, amit pedig olyan nagyra értékelek és amire már nem is számítottam az élettől, azért én boldog tudnék maradni. Talán mert igazából már nem is az érdekel legjobban, hogy velem mi van, hanem hogy nekik jobb legyen. Ha a férjem elhagyna, azt szeretném, hogy boldog legyen. Belehalnék egy időre, de megvígasztalna, ha mással boldogabb. És amúgyis, amíg van egy kóbor kutya akit befogadhatok és megmenthetek, nem hinném hogy értelmetlen volna az életem. Pedig 26 éves koromra kihalt a fél családom, a gyerekkorom, annyit gyászoltam mint más 80 éves korára és a viszonzott szerelmet is csak 29 évesen éltem át, az is tele van azóta is kérdésekkel, de már nem ez érdekel, hanem igazából az az egy kóbor kutya. Érted?

28 leszek, és pontosan olyan szuicid, sőt, sokkal rosszabb, mint tiniként. Ennyit arról, hogy majd elmúlik...