Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Nem szeretnék hazamenni, de...

Nem szeretnék hazamenni, de anyu zsarol?

Figyelt kérdés

http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__szulo-gye..


Nagyon ritkán járok haza, mert egy pokol az egész. Most hétvégén kellett volna, mert van ott pár ruhám, meg egyéb dolgok.

Eddig ahányszor visszamentem, hetekig tartott, mire ismét sikerült felépítenem némi önbizalmat.

A legdurvább az volt, amikor apukám ok nélkül megtiltotta, hogy zuhanyozzak. Felhívtam anyut, hogy megkérdezzem, mi van (apu veréssel fenyegetett), és amikor apu meghallotta, hogy telefonálok, üvöltve rohangálni kezdett a lakásban, akárhová mentem és csuktam be magam mögött az ajtókat, egyszerűen vadállat módjára kivágta az ajtókat, majd elvette tőlem a telefont.

Ezután megfenyegetett, hogy ha csak meg merek mukkanni, máris hív valakit, hogy tüntessen el innen.

(Azt mondta, a mentőket, hogy a pszichiátriára vigyenek, de mivel az nem így működik, valaki mást akarhatott hívni, talán jobb is, ha nem tudom.)

Szóltam ma anyunak, hogy nem szeretnék hazamenni, ő is tudja, miért. Azt mondta, hozzám soha egy rossz szavuk nem volt, ők mindigis nagyon szerettek, nem érti, mit hordok itt össze.

Azt mondta, ha nem megyek, kénytelen lesz elbeszélgetni rólam a barátommal, és ezentúl nincs anyagi segítség se. (ezt az utolsót mondjuk megértem, nem kértem, hogy adjanak pénzt, megoldanám, csak adnak, mert utólag ezzel tudnak zsarolni)

Mert hogy menjek, most az egyszer nem fognak bántani (egyszer azt mondja, sose bántottak, máskor azt, hogy most megígéri, hogy már nem fognak. Most akkor bántottak, vagy nem?), mert ha nem megyek, soha sem bocsátanak meg nekem.

Nemrég hívtam anyukámat valamiért, de amikor apu meghallotta, hogy anyu velem beszél, olyan durva üvöltésben tört ki, hogy telefonon keresztül is megijedtem tőle.

Mi lett volna, ha egyenesen haza is merek menni?

A barátom is megkért, hogy lehetőleg ne menjek haza, mert akkor nem tudunk skypeon beszélni (ha otthon vagyok apu gyakran ok nélkül kikapcsolja az internetet), és megint sokáig nem fog helyrejönni a lelkiállapotom.

Anyu viszont tombol, hogy még a haldoklóknak is adnak utolsó esélyt, nekik miért nem?

Egész életem azzal telt, hogy esélyeket adtam nekik, és nem változott semmi, maximum rosszabb irányba.


Mihez kezdjek?


2014. febr. 7. 11:07
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%
Ne fogadj el pénzt többé és függetlenedj. Mi mást tehetnél..
2014. febr. 7. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim válasza:
6%

Jaj Istenem...ide vezetett ez a fenenagy szabadság. Mindenki azt csinál amit akar...élettársi kapcsolatok-összefekszenek

fűvelfával...aztán mi a vége?


Itt ez a kiscsaj jól leírja a nyomorúságát. Ez mind mind ennek a modern világnak a vivmánya.


Legyen büszke rá a sok-sok ilyenfajta ember!


Amúgy bolond egy család...jobb az ilyet kikerülni.

2014. febr. 7. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
79%

Függetlenedj tőlük anyagilag és többet feléjük se nézz,ne vedd fel a telefont,ne válaszolj levélre,emailre,stb.

Aztán örülj,hogy megszabadultál tőlük.

2014. febr. 7. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
0%

A korod leírhattad volna mert az többet segít, mint ez a kis történet. Feltételezem hogy tanulsz, más nyakán akarsz élni, a hülye barátod meg hagyja. Ideig óráig ez megoldás lehet, de ha nem vagy nagykorú dolgozó ember, akkor ne sokra számíts, és jobb ha visszaköltözöl.

Gondolom nem 30 éves lány vagy, akit azért ütnek vernek mert kezébe veszi a telefont, ennek oka van, még ha Te rossznak éled meg.

Ja és ha pénzt kell adni neked, akkor lefogadom hogy egyedül nem tudsz boldogulni, ebben az esetben akkor se húzd fel az agyukat, hanem jobb ha mész hazafelé.

21/F

2014. febr. 7. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
95%

Már rengetegszer leírtuk, hogy függetlenedj! Hányszor fogod még megkérdezni? És meddig hagyod, hogy még jobban kicsináljanak lelkileg?

Legyél határozott vagy törődj bele és menj haza, de utána ne rinyálj, hanem fogadd el egy életre!


A lány amúgy 20 éves.

2014. febr. 7. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 A kérdező kommentje:

20 vagyok


És nem arról van szó, hogy nem szeretnék dolgozni. Egyetemre járok, de magyarként Szlovákiában esélytelen a diákmunka.

Nyárra kerestem munkát, de a szüleim ellehetetlenítették azt is, nem engedtek.

2014. febr. 7. 11:28
 7/13 anonim ***** válasza:
Ne fogadj el penzt, keress munkat.
2014. febr. 7. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
0%
Nem uncsi még ez az egyre hosszabb kamusztori?
2014. febr. 7. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 A kérdező kommentje:
Én lennék a legboldogabb, ha kamu lenne.
2014. febr. 7. 11:51
 10/13 anonim ***** válasza:
36%

Apád megkergült :-)))Annyira sötét, hogy ez már nem fog megváltozni. Anyád pedig kollaboráns, ha nem szegül ellen neki.

Kezd a kis sztorid folytatásos szappanopera lenni. A Lány küzdelme a szabadságért vagy hasonló címet adnék neki.:-))

2014. febr. 7. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!