Meddig kell egy anyának próbálkozni ha egyszer elhagyta a fiát? Folyamatosan vagy ki kell várni?
Ő elfogadta, hogy az anya ott hagyta, most az anyának kell elfogadni, hogy a gyerek ezután már nem kér belőle!
Nehéz ügy, de sajnos a tetteinknek következményei vannak, amiket vállalni kell és elfogadni!
Felnõtt férfiról van szó, tehát tudja, hogy mit akar.Még a sebeit gyógyitgatja, én hiszem,hogy egyszer begyógyul neki és közeledni próbál az anyja felé.
Ismerek valakit,aki ugyanezt tette a gyerekével, segitettem sokat, és ma már boldogan együtt vannak.
Nehéz ebbe a helyzetbe beleképzelnem magamat, de talán még annyit tennék az anya helyében, hogy az újabb netes, illetve személyes próbálkozások helyett küldenék a fiúnak egy levelet, amiben teljes őszinteséggel leírnám minden gondolatomat és érzésemet, amit szeretnék, hogy tudjon, és - feltéve, hogy valóban így érzem - bocsánatot kérnék tőle azért, amiért azt az utat választottam az édesanyjaként, amit.
Talán még utoljára elmondanám neki, hogy nagyon örülnék, hogy ha bármikor az életben - ha egyszer ő is úgy érzi, hogy kész erre - találkozhatnák személyesen, ha pedig erre soha nem kerül sor, azt is megértem, és tiszteletben tartom a döntését.
Lehet, hogy olvasatlanul eldobná a levelemet.
Lehet, hogy elolvasná.
Lehet, hogy semmi nem változtatna a velem kapcsolatos érzésein és a hozzáállásán.
De az is lehet, hogy mégis.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!