Szerintetek fair, amit anyukám csinál?

Az egész ott kezdődött, hogy mindig is hatalmas álmom volt kijutni Oroszországba. Most alkalom nyílt arra, hogy 770 000 forintért három hónapra kimehessek cserediáknak. Apukámmal felesben fizetnék, ugyanis nem élnek együtt. Először el sem mertem mondani anyának, annyira féltem a reakciójától. Azért inkább apának mondtam el, akivel egyébként kb. nem is létezik a kapcsolatunk.

Végül elmondtam anyának decemberben. Nem követelőztem. Megkérdeztem, hogy lehetséges-e. Ő igent mondott. Aztán pár nap múlva meggondolta magát, azt mondta nem mehetek, mert túl drága. Aztán megint igent mondott, aztán megint nemet. Ezután ezt még kilencszer játszotta el (igen, számoltam!). Végül jelentkeztünk, már meg is kaptam a meghívómat Budapestre, ahol a kiválasztás lesz február végén. Kitöltöttünk mindent, stb... Erre hétfőn közli, hogy nem mehetek. Apukám meglátogatott, meg akartuk anyával beszélni ezt a dolgot együtt. De ő nem hallgatott végig senkit, nekiállt kiabálni. És azt mondta, hogy én ebbe az egészbe "belekényszerítettem". Pedig ez nem igaz. Szóhoz sem jutottam! Hiszen én sosem hisztiztem emiatt, sem másért! Tudomásul vettem minden alkalommal, amikor nemet mondott. Most csak azért volt nehéz beletörődnöm, mert olyan közel voltunk.

Szerintetek nem kegyetlenség így bánni egy másik ember érzéseivel? Másrészt felelőtlen dolognak tartom, ígérteket tenni a gyereknek, amiket később nem teszek meg.

Sajnos ez tényleg rengeteg pénz, de mindannyian úgy gondoltuk, hogy megérné. Ebben a pénzben minden benne van, sőt még egy négy napos belgiumi utazás is.

Azért szerettem volna Oroszországba menni, mert már 4 éves korom óta rajongok Oroszországért, és ez sokat segített volna az orosz tudásomon. Eddig a nagymamám támogatott, mondta, hogy anyukám részének a nagy részét kifizetné ő. De most valahogy mintha ő is megváltozott volna. Ti mit gondoltok?

Anyukám annyira haragszik rám, hozzám se szól tegnap óta. Nem is köszön. Amikor el akartam neki újságolni, hogy hármast kaptam fizikából, ami jó hír, akkor is csak ennyit mondott "miből gondolod, hogy akarok veled beszélgetni?".

Ti mit gondoltok, őszintén? Nem tudom, hogy tegyem túl magam ezen. Persze nem olyan nagy dolog, csak már beleéltem magam (pedig nem kellett volna). Most nekem is elég rossz kedvem van, mert úgy érzem, hogy anya nem tisztelt meg azzal, hogy már az elején megmondja nekem, hogy nem mehetek.