Ti is egyetértetek anyukámmal? 15/L

nem értek egyet

féltékeny

Anyukád nem jó szülő, bármennyire is azt hiszi, hogy neked a legjobbat cselekszi mindig.

Én egy életre meggyűlöltem volna a szüleimet, ha rám erőltetik az akaratukat a továbbtanulásnál, és nem írhattam volna be azt, ahova én menni akartam... Undorító dolog.

Igaza van anyukádnak. Az ilyen szereplések sok időt elvennének a tanulástól. Az sokkal fontosabb, mint az ilyen reklámszereplések.

A színészetből még azok sem nagyon tudnak ma megélni, akiknek sikere van.

Kapcsolatok nélkül szinte lehetetlen.Egy ismerősöm egyetem után lett színész. A csoportjával sikeresen szerepeltek, de egy év után belátták, hogy pártfogók nélkül, és a nagy verseny miatt semmi esélyük.

Meg kéne beszélned avval a castingos hölggyel, hogy észérvekkel vegye rá már Anyucidat, hogy engedjen el. (Sajnos szülői aláírás kötelesek az ilyenek azt hiszem). Vagy mondd azt, hogy csak 1x, és, ha nem jön be akkor belátod igaza volt és soha a büdös életbe fel nem hozod neki a témát és akkor mindörökre vége a vitának. Vagy akármi. Lehet vannak amúgy is helyek ahol 16 felett nem kell a szülő beleegyezés, és mindjárt 16 vagy. Jelentkezz olyanokra. Esetleg kérd osztályfőnököd segítségét, hogy Te szereted a színészetet és tehetséged is van hozzá, segítsen több iskolai szerephez hozzá, hogy Anyucikád lássa, hogy Te SZERETED és TUDOD is csinálni! Ha nem a saját iskoláddal akkor másikkal. Valahogy valaki csak meg tudja győzni?

Apukád?????????

Kedves Kérdező!

1. Aki szeret szerepelni, nem biztos, hogy tehetséges.

Az egészséges exhibicionizmus, vagyis szereplési vágy a legtöbb ember sajátja.

2. Nem gondolkodik okosan az anyukád, hiszen az életben nagyon nagy szükség van a szereplési rutinra, arra, hogy több ember előtt gátlások nélkül (ami nem azonos a gátlástalansággal!!!) tudjon előadást tartani.

Ez nagyon sok munkakörhöz elengedhetetlenül szükséges, amit csak a gyakorlatban lehet elsajátítani.

3. Én megengedtem, sőt vittem a kislányomat reklámokban, filmekbe szerepelni. Természetesen az én szigorú felügyeletemmel, jelenlétemmel. Nem csak azért, mert statisztapénzt kapott érte, hanem azért, hogy ezt a szférát is ismerje meg belülről, tapasztalja meg, hogy a filmcsinálás is kemény munka.

Nem tápláltam benne hiú reményeket, hogy akkor most már ő tehetséges.

Meggyőződésem, hogy a tehetség az a mellőzés és nyomás ellenére is eléri a célját, mert az igazi tehetség az nem hagyja békén az embert, szüntelen bökdösi, ösztönzi, hogy elérje a célját.

Így van ez a képzőművészettel, írással és a színművészettel is.

Hamarosan nagykorú leszel, s akkor már te magad is megválaszthatod az utadat.

Lehet, hogy Anyukád félt attól a világtól, tudja, hogy a legtehetségesebbek közöl is sokan a homályban maradnak, mellőzöttek.

Főleg a mai világban, amikor előbb alkalmaznak tehetségtelen celebeket, akiknek nem kell annyit fizetni, mint egy valóban tehetséges, művelt, sokoldalú színművésznek sem a filmszerepért, sem a szinkronért.

De akkor üljön le, és magyarázza el neked, hogy miért nem támogat ebben.

A legrosszabb módszert választotta: kinyilvánítja, hogy benned nem bízik, nem tart téged annyira, hogy mocoroghat benned ilyen tehetség, vagyis téged döngöl a betonba, ahelyett, hogy rávilágítana az álompályád buktatóira.

Én már a szülő fejével gondolkodom, de (mivel kamasz létedre, sok társaddal ellentétben, értelmesen leírtad a helyzetet) megértem a te szempontodat is. Mint szülő, én sem örülnék, ha a lányom kitalálná, hogy mondjuk színésznő lesz, mert ez a szakma kb ötezerből egynek jön be, az egészségügy meg ötezerből négyezernek. Ezzel együtt, nem tartom okos dolognak letörni a lelkesedésedet. Ha tehetségtelen vagy (de miért lennél), majd letöri más, olyan, aki objektív (mert egy szülő nyilván nem az).

Konklúzió: mindkét félnek az lenne a legjobb, ha a színészkedés lenne a hobbid, a tanult szakmád meg olyasvalami, ami számodra is elfogadható (és nem Anyukád kényszerítette rád), de életképes is. Szép dolog a "ne add fel az álmaidat" mottó, de felelőtlenség lenne mindent feltenni egy ennyire bizonytalan lapra. Anyukád aggódik a jövődért, ez a dolga, ez van belekódolva az agysejtjeibe. Meg kell ezt értened, neki meg meg kell értenie, hogy a tiltás téged bolgotlanná tesz. Ahhoz, hogy ezt kölcsönösen megértsétek, beszélgetni kell. Partnerként, ha nem is teljesen egyenrangúként, méghozzá szeretetben. Remélem, nekem is menni fog majd, ha a lányom felnő :)

Sok sikert!!