Megérdemli a sorsát, az aki egész életében nem (vagy alig) dolgozott, és most kevés a nyugdíja?
Közeli családtagról van szó.
Nem az az eset, hogy nincs munka, meg kevés a munka. Egyszerűen lusta dolgozni. 40 évesen szült egy gyereket, cserébe elintézte a férje, hogy megkapja a rokkantnyugdíjat. Soha nem lesz meg a 40 év munkaviszonya. Az öregségi nyugdíjhoz még fiatal.
Van egy lánya, aki most lett nagykorú. A férje évekkel ezelőtt meghalt.
Most ott tart, hogy ha a lánya elvégzi a sulit, akkor őket támogatni KELL, mert se családit, se árvaságit nem kapnak már, az özvegyi nyugdíj meg a rokkantsági kevés, abból nem lehet megélni.
Miért nem egyértelmű, hogy valaki elkezd dolgozni, ha pénzre van szüksége?!
Másrészt a lány is ebben nőtt fel, reálisan nézve nem sok reményt látok arra, hogy a suli után gyorsan talál munkahelyet, illetve nem hiszem, hogy hajlandó lenne pl. egy gyárban dolgozni három szakban. Holott szakmunkással ennél jobb lehetőséget errefelé nem talál.
Szerintem meg a vérségi kapcsolat kevés, hogy egy ingyenélő, lusta alakot meg a lányát "támogassunk".
Másrészt úgy gondolom, ha van pénz arra, hogy a lánya puccos, "rib.ancos" ruhákban parádézzon, naponta egyen a Mekiben, és nem éheznek, nem fáznak, akkor nem szorulnak rá a támogatásra.
Addig kellett volna félretenni, amíg volt miből, nem pedig felélni. Lassan vége a sulinak, hónapok kérdése, és csak most esett le, hogy elapad a pénzforrás??
És igen, van bennem feléjük annyi harag, hogy most csak kárörömet érezzek, egy csepp szánalom nincs bennem.
válasza: válasza:
válasza: válasza: válasza: válasza: válasza:Nyilván ha így van, akkor teljesen igazad van. De mivel én pont benne vagyok abban, hogy égen-földön munkát keresek és a leggagyibb helyekre sem kellek, én meghallgatnám a másik oldalt is.
Nyilván a legésszerűbb és hasznosabb segítség feléjük az lenne, ha segítenétek munkát találni és nem az, hogy a megélhetési szükségleteiken túli szórakozásaikat fizessétek. De persze ehhez az kell, hogy együttműködjenek és akarjanak segíteni ők is magukon.
válasza:3-nak.
Reméltem, hogy a "közeli családtag" szókapcsolat segít eligazodni mindenkinek, hogy ez az én családom (valamilyen vérrokoni szinten), de ezek szerint nem.
Ezt a "Családi kapcsolatok" címkét meg erre találták, hogy az ember a családdal kapcsolatos kérdéseket feltegye.
Csak azt nem értem, ha más családok magánélete ennyire nem érdekel, akkor mi a francot keresel te itt tulajdonképpen?
Persze nem célzok semmire...
Arra, hogy segítsek munkát keresni:
A hölgyeménynek az az alapfelállás, hogy ő rokkant, tehát munkaképtelen, őt el kell tartani a társadalomnak, és milyen disznóság, hogy csak ennyit kap.
Ajánlottak már neki kényelmes munkát (ülni kell, és betanított munka, napi 6 órás), de azt se, mert ő beteg a munkához. Érdekes, mert bálban táncolni nem beteg...
Tehát NEM AKAR dolgozni, ezt helyette akarni meg nem lehet.
A kiscsaj most még álomvilágban él, azt hiszi, hogy olyan a világ, mint a szockorszakban, hogy a suli után elmegy a szakmájába dolgozni, jól fog keresni, és délután négykor leteszi a lantot, a gyári munka meg alantas, és a proliknak való. De az már nekem is megfordult a fejemben, hogy esetleg véletlen teherbe esik, mert akkor kap GYES-t, családit, és jó esetben gyerektartást.
De azt gondolom, nem vagyunk mi olyan jó viszonyban, hogy ebbe beleszóljak, és én lennék az utolsó, akire hallgat.
El lett kényeztetve, ő parancsol az anyjának, neki viszont senki... Egy munkahelyen a nagyképű, flegma, lusta hozzáállását nem fogják díjazni. Ő meg azt nem, ha a főnöke nem kis tündérbogárnak hívja, hanem esetleg leordítja a fejét. Jött ő már el több suliból is azért, mert "őt mindenki utálja".
Ha jobb lenne a viszonyunk, még talán sajnálnám is őket, de jelenleg ott tartok, hogy épp ideje, hogy megtanulják, milyen az élet.
Nekem se volt könnyű, akkor ők nagyon jókat röhögtek rajtam. Pl. takarítottam, ami szerintük igen vicces, dolgoztam gyárban több szakban, ami megint jó mulatság tárgya volt, hogy "ennyire vittem a nagy eszemmel", én meg úgy gondolom, amíg ki tudom fizetni a számlát, enni kap a gyerek, és becsületes munkával keresem meg a pénzem, addig nincs mit szégyellni rajta. Persze kerestem másik állást, nem onnan akartam nyugdíjba menni.
Most jó állásom, van, összetehetem a két kezem, hogy sikerült, és szerencse is kellett hozzá, munka, kitartás nem kevésbé, és "vittem valamire", szakmámban tudtam elhelyezkedni.
Szóval olyan embertől, aki kiröhögi a családtagját, mert "csak" takarít, nem várom, hogy inkább elmegy takarítani, hogy ne haljon éhen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!