Mennyire befojásolhat egy gyermeket az, ha édesanyja/édesapja pszichológus/pszichiáter?

Érdekes, hogy a befolyásolt nem sikerült leírnod, de az édesanyja és a pszichiáter viszont sikerült, ehhez kéne anyagot gyűjteni.

A történetírás egyik alapfeltétele, hogy helyesen tudj írni, elsőnek ezt fejleszd, de kezdetnek az is megteszi, ha bekapcsolod az ellenőrzőt, nem hiába húzza alá pirossal.

"szülei a pszichológus/pszihciáter szakmát váasztották"

Ha a szüleid nem "szakmának" tekintenék, hanem HIVATÁSNAK(!),

akkor a gyerekük sem írná pontos j-vel a befolyásolást!!!

Önmagában nem befolyásoló tényező. Azt azért el kell ismerni, hogy valamilyen oka van annak, hogy a szülők pszichológusok, ennek az oknak az alapja a genetika. Ez akarva, akaratlanul öröklődik.

Nem viszik haza a munkájukat, de a módszert, a saját mentalitásukat igen. Szüleim pedagógusok voltak. Mikor hazaértek, nem lettek szántóvetők, nem lettek villanyszerelők, nem lettek szövőmunkások. Hazahozták az életszemléletüket. Minden szakmának, hivatásnak ezek a következményei.

Egy alapvető dolgot azért alátámasztanék! Ha valaki nem ír helyesen, mindegy mit ír! Igénytelenség helytelenül írni és nem észrevenni a helyesírási hibákat! A villanyszerelő munkaidőn kívül sem nyúl bele a konnektorba! Aki írásra adja a fejét, az a legalapvetőbb dolgokra feltétlenül figyeljen oda!

Ugye tudod, hogy az íráshoz vezető első lépés az olvasás. S remélem ha már ennyire szakmai témát választottál előtte legalább egy Csernus könyvet elolvastál...

Egyébként valamilyen szinten befolyásol, minden egyes emberre ragad valami a szülei szakmájából, még ha nem is sok de ragad.

(Na meg a jó emberismeretnek és a pszichológiának nem feltétlenül van köze egymáshoz. A pszichológusokat tanítják, hogy hogyan vegyék észre a jeleket és bizonyos sémákat kell megjegyezniük. Az átlag ember is fejlesztheti az emberismerő képességét, ehhez elég ha jobban odafigyel.)

Nincs jó tapasztalatom.Itt az emberismeret fel sem merül.

Nagyon jó barátunk volt az illető, mindent elkövettünk érte, de a végén már félelmet keltett bennünk a dolgaival.

Édesanyja pszihiáter.Egyszer csak -számunkra előzmény nélkül, később megtudtuk az okát-pszihiátriára került.Értetlenül álltunk, kiderült 12 éves korától voltak viselkedészavarai nyugatalanság és alvászavar.Innetől az anyukája által kiírt gyógyszereken élt.Az összeomlása hátterében az volt hogy úgy döntött leteszi a cuccokat.

Utólag azt mondom rendkívül erős pánikbetegségben szenvedett egy rossz környezetben.

Valami rejtélyes betegségről beszélt de soha nem mondta meg mi az.Minden beszélgetés csak erről szólhatott.Bármilyen jókedvű beszélgetést tönkretett azzal, hogy akár a legáratalanább mondatát az embernek úgy magyarázott, hogy meg akartuk sérteni.Durcizott nem lehetett kibékíteni.Ilyenkor az anyukája felhívta azt amelyikünk "megbántotta".Minden ember mocsok volt.Sok évig nyeltünk, de a végén odajutott hogy rendkívül erőszakos megnyílvánulásai miatt nem szerettük ha velünk tart.Ha nem hívtuk valahova még nagyobb balhé lett.Végül a kapcsolat úgy épült le hogy egy utolsó nagy megsértődését egyáltalán nem reagáltuk le többé nem kerestük.

Ma dolgozik, a munkaheyén ismerek egy lányt, tőle tudom, ott is kivivíta magának, hogy kerüik az emberek a dolgai miatt.

Pedig nagyon sajnálom, rendkívüli humora van, két perc sem kell hogy megnevettese az embert és nagyon tájékozott, művelt, tanult.Jó beszélgető partner egész jó meglátásokkal, de szemszögét is szűkíti a "világgyűlölet" amit szerintem a szoronságos betegsége okoz, emiatt emberi kapcsolatai leépültek.Azt gondolom, ha édesanyja nem lett volna pszihiáter egész másképp alakul az élete, sokkal jobb mederbe kerül.

Tudom nem pont teljesen idevágó sztori, de a kérdésről az jutott eszembe.Igaz ez annyira kirívó eset,nagyon megdöbbentő.Ettől függetlenül nekem nincs rossz véleményem a pszihiáterekről, értékes lehet nagyon egy ilyen ember a családban, ha tényleg jó szakember....

Gyermeknevelesi es pszichologiai könyvek ismerete alapjan irom a velemenyemet. (De en el nem tudom kepzelni, hogyha valakinek ilyesmikröl nincs SAJAT melyrehatobb ismerte, az erröl a temarol hogyan tud valos törtenetet irni... de mindegy... remelem, a velemenyem segit azert, szemelyes tapasztalat hijan is...)

Sztem önmagaban az, h a szülö pszichologus/pszichiater, nem befolyasol semmit, a jelleme es a gyerekehez viszonyulasa a fontos. Pl. egy pszichologus ismerösöm a masik 8 oras szakmaja mellett dolgozik pszic.-kent, gyakorlatilag alig van otthon, igy a felesege sokkal nagyobb hatassal van igy a gyerekekre.

Az elsö evek nagyon meghatarozoak a jellem kialakulasa szempontjabol, gyakorlatilag "az vagy, akive a környezeted alakit". Tanulmanyok vannak arrol, hogy a kepessegek, lehetösegeknek (+,- is) csak töredeke, amit kihozunk magunkbol, tehat amit a környezet hatasara kihozunk. Hozzateszem, elter a hivatalos velemeny arrol, hogy a genek v. a környezet hatasa a fontosabb, mind2 mellett van eleg allasfoglalas, de sztem a környezete. Es ez nem ott kezdödik, ahol Te irod, h "kerdezget-e", meg "tanitgatjak-e", hanem egesz pici mennyire lesz nyitott, erdeklödö, mennyire engedik a sajat utjat jarni...stb.

Feltetelezem, h a pszichologusok jol ismerik a gyereklelek rejtelmeit, es erdeklödnek a szakmajuk irant, igy folyamatosan olvassak az uj felfedezeseket...stb - de mi van, ha nem, ha megelegedve az iskolaban egykor tanult ismereteikkel, "öskövületekkent", meggyözödve igazukrol nevelik gyerekeiket? Igy mas es mas hozzaallasuk lehet a gyerekükhöz. A pszichologia szakmaban is vannak ellentmondasok sztem, mert hallottam egy elöadast, amiben elismerte a pszichologus, h az eddigi, gyogyszerekkel kezeles nagy mellekvagany volt, uj megoldasokat kell keresni - es persze vannak, akik a gyogyszeres kezelest helyesnek tartjak. (Kerdes, h ez utobbiak valoban tajekozodtak-e olyan fejlemenyekröl, mint az elöbbiek.) Tehat mar ez alapjan is szemelyfüggö a pszich. szülö gyerekre hatasa!

Mi van, ha a gyerekre az elsö fontos evekben föleg a (pszichologust is felnevelö) nagyi vigyaz? Valoszinüleg igy ugyanazok a hatasok erik az unokat is. (Kiveve, ha a pszic-t is a most mar meghalt nagyija nevelte...) Es mi van, ha a masik nagyija vigyaz ra legtöbbet (akinek gyerekei pl. kis irodai adminisztratorok lettek, tehat tegyük fel ilyesmi hatas feltetelezhetö a nagyitol a gyerekre)? Es mi van, ha babyszitter?

Ettöl függöen mas jelleme lesz kesöbb, 6-7 eves korara, igy vagy erdeklödik, vagy nem az emberismeret irant.

Ez a "tanitgatjak" nekem böki a fülemet, ugyanis ha valakit nem erdekel, az nem fogja megjegyezni, hiaba dörmögöm egesz nap a fülebe - sztem nem lehet kieröszakolni, hogy azt tanulja meg a gyerekem, amit en szeretnek. Sztem eleg könnyen atcsaphat ellentetes hatasba: "csakaezertsem" erdekel a szentbeszed, ha a szülö annyira erölteti.

Egy nagyon fontos dolog: a szülö elsösorban nem azzal "tanit", amit mond, hanem a viselkedesevel mutat peldat, ezzel tanit. Tehat hiaba mondom a gyerekemnek, h ne ragja a körmet, ha közben en ragom... Tehat igy akaratlanul is nem feltetlenül azt fogja eltanulni a gyerek a pszic. szülötöl, amit az mondani-tanitani akar, hanem amivel peldat mutat.

Ha kerdezget, kerdes, hogy elfogadja-e igaznak es megvaltoztathatatlannak a valaszt, ami a szülö jelenlehi ismerte, vagy a valaszt csak velemenykent elfogadva nyitottabban hozzaallva kialakitja sajat meggyözödeset.

Jo emberismeröve azaltal valhat, ha a jo emberismerö apja/anyjahoz hasonlo hatasok erik kisgyerekkent. De ugye van, aki csak elvegzi az iskolat es lesz pszich., es nem jo emberismerö. Aztan ki tudja, a szülö mifele hatasra lett pszich., esetleg mar nincsenek olyan hatasok a csaladjaban... Aztan lehet, h vannak, de pont ettöl "meg akarja vedeni" a szülö, tavol tartja csupa jo szandekbol, mert esetleg ez amugy negativ elmenyeket jelentene, ami belöle eppen hogy jo "emberismeröt csinalt"...

En ugy gondolom, leginkabb a szemelyes tapasztalatainktol függ, mennyire jo emberismerök vagyunk, ez pedig sokkal sokretübb es szerteagazobb dolog, mint csupan a szüleink emberismerethez kapcsolodo szakmaja.

Irtam, nincs szemelyes tapasztalatom direkt a kerdesre vonatkozoan, most megis egy ilyesmit irnek: en sok-sok helyen dolgoztam, mellek-es föallasokban (min. 2-3 evet mindenhol), es mas-mas (nagyreszt kitanult) szakmakban. Mig a testverem majdnem 20 evig egy helyen dolgozott, azota a 2. munkahelyen van. Eleve nincsen azokrol a dolgokrol tapasztalata, amikröl nekem (es forditva!). Mivel mindig ügyfelszolgalat/paciens/vendegekkel dolgoztam, mondhatni ebböl is ragadt ram emberismeret, mig ö 20 evig egy külvilagtol zart irodaban. Tehat azon tul, hogy a szüleink olyan hatassal vannak rank, amilyen, az altalunk iranyitott eletünk hatasai is meghataroznak, es csak ez alapjan mashogy viszonyulhatunk a szüleinhez (azaz megint egy olyan tenyezö, ami független a szülö szakmajatol)...

Bocs, kicsit hosszu lett a gondolatmenetem, bocs, remelem, megtalalod benne, ami Neked hasznos lehet.