Elmondjam anyunak hogy miattuk nem akarok gyereket? 26/N

Ilyen lelkiállapotban, amiben most vagy, nem jó döntés lenne anyukád elé állni ezzel a váddal.

Már egy nagyon fontos, pozitív lépést megtettél a szebb, jobb élet felé. Annak ellenére, hogy nagyon rossz mintát láttál otthon a családról, a párkapcsolatról, mégis férjez mertél menni, mertél párt választani. Haladj tovább ezen az úton és keresd meg a számodra leginkább megfelelő módszert arra, hogy fel tudd dolgozni a gyerekkori fájdalmadat.

Lehet ez egy jó pszichiáter, de egy jó könyv is.

Ajánlom figyelmedbe pl ezt a könyvet, de előtte hallgasd meg ezt:

http://www.youtube.com/watch?v=Dy8Tp-RE7Qw

[link]

Nem vagy egyedül ezzel a problémával. Nálunk is ez volt a helyzet, voltak benne súlyosabb dolgok, pl hogy anyum is masszív alkoholista volt 10 éven keresztül, apummal együtt közösen ittak. Apum folyton bántott. Nem csak testileg, hanem lelkileg is. Erről szólt az élete amellett, hogy veled ellentétbe őket nem érdekelte, hogy nekem bármit is megadjanak. Volt, hogy még a kajáért is koldulnom kellett volna apum szerint. Inkább nem ettem. Lefogytam 10 kg-t 3 hét alatt, ezt sem vették észre. Barátnőmön múlt, hogy nem haltam éhen, mert amikor az utcán elájultam, elvitt és megetetett. Egy fél zsemle fért belém. No mindegy. Én pl hálát adtam volna az égnek, ha apum felköti magát. Persze ezt mára már máshogy gondolom.

Le kell zárni a múltat. Nem a Te hibád, amiért ilyen sorsod volt. Az egyik előttem szólóval egyetértve írom azt, hogy a felnőtt életemet a gyerekkorom annyiban befolyásolta, hogy nem iszom. Soha, egy kortyot se. Az esküvőmön is kölyökpezsgővel koccintottam.

Persze voltak más hatások is. Mivel nem tudtam milyen a normális család, hiszen nem volt részem benne, meg kellett tanulnom. Az állandó megalázott szerepből ki kellett törnöm. Ez egy hosszabb folyamat.

Mára már van két nagy fiam, akiket féltek, óvok, és sose engedem, hogy bárki által megtapasztalják azt amit nekem kellett. Amikor a házasságomban jeleket láttam arra, hogy a sors ismételni akarja önmagát elváltam.

Én tudok erről beszélni, már nem önt el keserűséggel, ám a külön életem megkezdésétől számított 6-7 évig nehéz volt.

Hagyd magad mögött a múltad, és törekedj arra, hogy te jobban csináld.

Pszichológusra van szükséged, neki mind1, mit mondasz, nem mondja el senkinek, nem ítélkezik, csak meghallgat. Kineziológus is segíthet a gátlásaid leküzdésében.

Amúgy pedig én a páromnak nem nagyon hoznám ezt fel, mert elővetíted, hogy te tulajdonképpen attól félsz, hogy a te férjed is alkoholista lesz és a gyereknek hogyan kell felnőnie. Erről a férjed nem tehet.

A gyerek két dolgot tehet: vagy követi a szüleit, vagy a szöges ellentétét cselekszi, ha a példával nem ért egyet. Egy gyerek mindig esély az újrakezdésre.

Nem olvastam el a válaszokat, elnézést, ha ugyanazt írom!

Olvastam a soraidat, a történted és magamra ismertem teljes mértékben. Nálunk hasonlóan durva helyzetek alakultak ki, alkohol, verekedés, rendőrség..

Bennem is mélyen élnek, de épp az ellenkezőjét váltották ki belőlem /szerintem erre kéne törekedned/ , én úgy alig várom, hogy gyerekem legyen és hogy MINDENT másképp csinálhassak, én észrevettem a negatív példákat, amik végig kísérték az életem és küzdeni fogok ellene.

Talán túl maximalista is lettem, de nem engedem, hogy a boldogságom korlátozza a szüleim hibája, rossz életmódja. Épp ellenkezőleg, elengedem, elég volt, elégszer tették tönkre a napom/éjszakám!

Ebbe próbálj belegondolni te is, erőt meríteni odabent, mert mindannyiunkban nagyobb van, mint hinnék, csak nem szabad így elengedni magunkat!

Félre ne érts, nem bántani szeretnélek, ha valaki, én tudom milyen szörnyű ez, de abba kell hagyni az önsajnálatot, a kesergést és a múlton való rágódást, egyszerűen csak MÁSHOGY, JOBBAN kell csinálni!

Nem másokért, magadért!!!

Kitartást! És kívánok minden jót neked, megérdemled!

Ha máshogy nem megy, keress fel szakorvost, aki segít neked ezen túl lendülni!

Azonkívül, hogy apukád felakasztotta magát, nagyjából ilyen volt az én gyerekkorom is. Plusz anyukám is ivott, ő odahozta az új pasiját is a lakásba, ahol apuval együtt így már 5-en laktunk (2 szobás panel). Mentek a balhék, az új pasi is ivott, nem dolgozott, ráadásul apámmal ellentétben még anyámat is verte. Anyu valamiért totál elvakult volt, évekig nem szakította meg vele a kapcsolatot (született még egy öcsém és egy húgom is). Szétköltöztünk, apám hajléktalan szállóra került, anyám albérletről albérletbe, tele adóssággal. Az új hapsi dutyiba kiskorúak veszélyeztetése miatt...

Nekem most már van családom, két gyerkőc, egy férj, aki viszonylag ritkán és nem sokat iszik, de én már attól tiszta ideg vagyok, ha csak sejtem, hogy ivott. Pedig nem agresszív, semmi ilyen gond nincs vele. Csak az emlékek miatt egyből összerándul a gyomrom, ha ittas embert látok. Én nem is nagyon fogyasztok alkoholt, max. pl. szilveszterkor egy pici pezsgőt, aztán egész évben szinte semmi (egy-két kiemelt alkalomkor, de akkor is nagyon keveset, nem is szeretem különösebben).

A családunk jól működik, férjem tud az egész gyerekkoromról, azt is tudja, hogy utálom, ha iszik (de férfi és néha egy-egy sör becsúszik a haverokkal, próbálok nem vitázni emiatt). Két gyermekem szerintem boldog, és mi is azok vagyunk.

Én nem szoktam ezt titokban tartani, bárkinek beszélek róla, bár büszke nyilván nem vagyok rá, de így nem marad bennem ez a szörnyű teher.

Gyermeket pedig nyugodtan vállalj, biztosan nagyon jó szülő leszel (van példád, hogyan ne csináld).

De azt, hogy mikor vagy rá készen, neked kell érezned! Ne félj, bátran oszd meg a gondolataidat a férjeddel, ha kell szakemberrel is!

Anyukádnak meg szerintem is mondd azt, hogy még várni szeretnétek a babával.

Sok sikert!

Szerintem teljesen normális a reakciód.

Még csoda az is,hogy normális kapcsolatot sikerült kialakítanod annak ellenére ahogy felnőttél.

Én családot sem szeretnék soha.

Pedig nálunk ilyen durva problémák nem voltak.

Pusztán annyi,hogy a szüleim totál nem illenek össze.

Anyagilag nem nélkülöztünk soha,de nem éreztem úgy soha hogy bármit megoszthatok velük.

Sosem tudtak beszélni a problémákról sem,megoldani pedig végképp nem.

Én nem látom semmi előnyét.

Arra vágyom,hogy egyszer egyedül élhessek,ne kelljen másoktól függenem.A magam ura lehessek.Még sajna a szüleimmel lakom.Kényszerállapot sajna.

25,meleg fiú.