Mit tegyünk? Mi a megoldás?

3-an vagyunk lány tesók. 13, 15, 16 évesek vagyunk. Egy kisvárosban élünk ami elég csendes.Egyikünk kitűnő tanuló és a másik kettő 4-es. Egyáltalán nem vagyunk stréberek, ugyan olyanok vagyunk mint a többi tini. Külsőleg sem panaszkodhatunk.:))Születésünk óta 1 kisebb közös szobában élünk. Most már ez nagyon rossz hiszen néha mindenki szeretne egy kicsit egyedül lenni főleg ebben korban, vagy elvonulni a saját zugába. Tanulás szempontjából rettentő. Egyikünk emiatt nagyon sokat rontott. Az egyik lány a nappaliban tanul a TV mellett amit a szüleink állandóan néznek. A másik kettő a közös szobába tanul nagy nehezen, ami sok veszekedést okoz.Pl.: nem mindenki akar egyszerre aludni és a fény zavarja. Nem hívhatunk át barátokat. 1 íróasztalunk van és 1 ruhásszekrényünk. A szoba izléstelen.Nincs olyan nap amikor, ne veszekednénk egymással,a szüleinkkel órákon át. A nagyszülők helyben laknak. Sokat segítettek a szüleinknek anyagilag, ezért a szüleinek állandóan odavisznek. Hetente szinte 3-4 napot ott vagyunk. Nem érrezzük jól magunkat ott egyáltalán, mert mindig veszekednek a szüleinkkel és egymással is. Velünk is néha csúnyán viselkednek. Például a nagyapánk amikor részeg fejenvág csak úgy. Nekünk meg el kell viselnünk a szüleinknek való segítség miatt minden ilyen dolgot. Egyetlen barátjuk sincs a szüleinknek. A szomszédokkal összevesznek. Egyetlen rokonnal sincsenek jóba. Soha nem jönnek vendégek és mi alig ismerjük a család távolabbi tagjait. Csak az apánk dolgozik. Állandóan változtatgatja a munkahelyét. Lusta dolgozni, a nagyszüleinktől állandóan kórencsál. ( pénzt kér - már több száz ezret is kért - ételt kér. ) Nagyon sok hitelt vett fel. Ezeket még ma sem törlesztette. A saját apja nyugdíjából vonják le. A nekünk járó családi pótlékot is elveszik, mert az egész fizetése nem elég. A szülei és testvérei egyáltalán nem szeretik. A hónap elején 5-6 ezreket elvásárolgat sörre, almapaprikára, sós kukacra, olcsó jégkrémekre (ami 2 literes és egyedül eszi meg egyszerre az egészet). Amikor nem dolgozik itthon van és állandóan eszik vagy minket idegesít. 50 éves létére 10 éves gyerekként viselkedik. Mindent tönkretesz amit csak lehet. Világol össze-vissza. Sokszor bánt minket. Nagyon csúnyán beszél velünk. Semmi ízlése és modora sincs. Az inteligenciája nulla. Pl ha elmegyünk vele a boltba vagy idegen helyre szégyenletes módon beszél. Állandóan bűzlik, több napig nem mosakszik csak a hónaalját mossa meg a csapba. Anyukánk nem dolgozik. Mivel 2 éve rákot diagnosztizáltak nála a sok idegeskedés miatt. Több alkalommal lekapcsolták az áramot és a kábeltévét. Azt tanítják nekünk h a nagymamánktól lopjuk el a pénzt. Ha elmegyünk valahovakitalációkat mondunk és úgy teszünk mintha minden rendben lenne. Amikor valaki a tartozásaik miatt jön, becsukóznak és velünk ordítoznak. Nekünk hármunknak muszáj gondolni arra h miből fizetjük be például az osztálypénzt. Minden hónap elején el kell venni fejenként 10-10 ezret, mert akkor nem lesz pénzük a hónap közepén például ha váratlan kiadásra kerül sor az iskolában. Nekünk kell arra gondolni gyerekként h a hónap végén mit fogunk enni. Szerintem minden tininek szüksége van legalább 10 ezer forintra hogy megvegye az alapvető dolgokat ( tornacipő, hajgumi, spray, édesség, iskolaszerek, pár sminkcucc, ruhák, cipő, télikabát, meg még annyi minden más...)és hogy befizesse a suliköltségeket. Igazából ebből a célból adják a családi pótlékot de ha mi nem vesszük ezt el akkor ők nem ránk fogják költeni. Azzal teljesen tisztába vagyunk h aki szegényebb nem kaphat meg dolgokat de a létfontosságúakat szükséges. Ezt havonta 10 ezer forintból kell megoldani nekünk gyerek fejjel. Szinte soha nem sikerül megvalósítani mert nem adják ide arra fogva h nincs befizetve a csekk. Körülbelül 3-4 éve nem kapunk semmilyen ajándékot karácsonyra, a szülinapokra soha nem kaptunk semmit. Tíz éves korunkig kaptunk csak tortát de bulit nem rendezhettünk. Semmit nem ünneplünk meg. Állandóan veszekednek. Semmit nem kapunk azért mert ilyen jó tanulók vagyunk. A vizsgadíjakra nekünk kell félretetetni pénzt. Sokszor éhezünk. Minden hónap végén körülbelül 10 forint van és így élünk.Nem eszünk rendszeres gyümölcsöt, zöldséget ( körülbelül 3 hetente se) . Ehelyett az olcsó ételeket veszik. Hogy ha nagy nehez kapunk 2 ezer forintot a nagyszüleinktől mikulásra stb... akkor azt mindig elveszik tőlünk. Nem engednek diákmunkára ami a városban van mert szerintük nem tisztességes munka és át akarnak verni. A munkát is magunknak kéne keresni a neten, ők nem foglalkoznak velünk.A nagyszüleinktől elsőáldozásra régebben kaptunk arany ékszereket, amelyeket már rég elvittek a zálogházba és lehet h már el is veszlettek (az anyáét is). A nagyszüleink ezekről nem tudnak.

Elég nagyon vagyunk ahhoz h kimenjünk egyedül az utcára. Szerintük nem mehetünk ki egyedül mert elrabolnak, elvisznek külföldre és eldják a szerveinket, megerőszakolnak, kirabolnak. Azt mondják h csak 20 éves korunk után lehet barátunk. SEHOVÁ nem engednek el. Még soha nem voltunk buliban...-.- :(((((((((. A sulin és nagyiékon kívül sehová sem engednek.Ezért hisztiznünk kell és jobb esetbe sikerül elmennünk. Mindent arra fognak h kicsik vagyunk.. háát nemár 16 évesen mi az már h nem mehet el egy lány egyedül a városba vagy ketten.. NAPPAL!!! -.- a boltba elküldenek és akkor érdekes módon nem történik semmi baj??!!??! nem lehet 3 fiatalat bezárni. Ettől teljesen megőrülünk.Maradiak, de ezt nem látják be. Már nagyon sokszor próbáltuk velük más-más módon megbeszélni de meg se hallják.. Amikor egyik rokonunk (30/N) megkérdezte h járunk-e moziba ,anya azt mondta h nem mert túl kicsik vagyunk még ( de a "még" szó állandóan függőben lesz), kinevetett. Így hogyan szerezzünk barátokat és hogyan élvezzük az életet úgy ahogy a többiek?:/ Nem tudunk senkihez nem fordulni. A kérdésünk az h MIT TEGYÜNK? Nagyon sokszor próbáltuk már megoldani de semmire sem mentünk. Az nem lehetséges h 16 éves lányokat nem enged ki a házból. Ennyire nem lehet félteni minket, ezzel inkább kárt csinál bennünk. (Anyukám testvére 40 éves. Nincs barátnője/felesége és gyereke sem.A szüleivel él és ők tartják el. Mi attól félünk hogy olyanok leszünk mint ő. De ezt nagyon-nagyon nem szeretnénk!:'( Mi családot és gyerekeket akarunk majd! Félünk hogy lemaradunk mindenről ha nem tudunk azonnal a dolgokon változtatni.) Ha úgy van megírva h baj ér akkor úgy meg fog történni. Nem azt mondom h nem kell vigyázni magadra és félteni minket, de ez már a túlzásnál is SOKKAL több. Ilyen korban már érdeklődünk a többi gyerek iránt. Szerintem az nem helyes h egy gyerek nem csókolózhat 20 éves koráig...:oooo ! Sokszor próbálunk elszökni de nem nagyon sikerül. Még a legúribb, legneveltebb, legtisztességesebb és erkölcsös lánynak is szüksége VAN egy barátra tizenéves korába:). Nem akarjuk szidni őket de ahogy egyre növünk fel több probléma lesz. Örülünk annak h van "családunk", tudunk hol aludni és van tető a fejünk felett. Sehová nem engednek el. Én, 13 évesen igénylem a szülői szeretetet és a gondoskodást. Nekem nem fontos h márkás ruhám és okostelefonom legyen, csak annyit szeretnék h szeressenek!! De sajnos ezt nem kapom meg... csináltam már olyan rossz dolgokat amit nagyon megbántam. Lassan már egyikőjüket sem fogom szeretni.. teljesen komolyan mondom! Elvárják tőlem h "felnőtt" módjára gondolkozzak és viselkedjek és ne hibázzak.Őket nem lehet szeretni... nem találom meg bennük azt ami miatt szerethetném őket. Nemrég anya megtudta hogy vágdostam és gyógyszereztem magam.. nem törődött vele.(ezzel akartam magam felhívni a vigyelmet és ezzel vezettem le a dolgokat de rájöttem h semmiresem jó).Rosszul érzem ezek miatt magam de legalább kiírhattam magamból a dolgokat. Lelkileg már nem bírom a megpróbáltatásokat amiknek a vége még ki tudja hol van. Szükségem lenne legalább egy igaz barátra. De sajnos ezt sem kaptam meg az élettől (ami talán a szüleim hibája? és talán mondhatom az h a szüleim miatt alakul(t) így minden? )Az, hogy nem mehetünk el sehová, nagyon bosszantó és szó szerint őrülté tesz. Egyszerűen nem engednek ki a kapun ha menni szeretnék valahová. Ez már nem a szülői félelem kategória...Ez már annyira túlzás hogy nem lehet szavakba önteni.:s Bármikor rákérdezek a szüleimnél h elmehetek-e például a városba, ők erre azt válaszolják h nem, ugyan minek mennék.Meg h baj ér nem lehet sehova menni.Csak gondoljátok magatokat a helyünkbe! 3 tizenéves csinos, aranyos lány, akik bent "rohadnak" 1 szobába..:/ Az évek még ha észre sem vesszük de igen gyorsan telnek. Mire észbekapsz már 2014 van. És még sehol sem tartunk az életben. Irányítani szeretnéd az életed de valaki(sajnos az a valaki lehet h óvni szeretne de annyira betegesen/eltúlzottan csinálja h az már nem emberi) folyton beleszól és nem tehetsz ellene semmitse! Ennyi idősen már vannak elképzeléseim - sőt - és aszerint szeretném az életemet irányítani.

A KÉRDÉS: Mit tegyünk?? Hogy találunk ezekre MEGOLDÁST?