Van még itt olyan, aki úgy gondolja, hogy a családi körülményei miatt félt párkapcsolatot kialakítani? (lent részletezem a helyzetet)
Sziasztok!
Megpróbálom röviden összefoglalni a gondolataimat.
Az általános iskolából nincsenek igazán rossz emlékeim (mondjuk jók sem) családi téren, viszont arra már emlékszem, hogy középiskolában rengeteget veszekedtek a szüleim, hétvégén rendszeres volt az ordibálás, az ajtócsapkodás. Aztán ez pár éve átment abba, hogy bár együtt élnek, de külön alszanak, egyáltalán nem beszélnek egymással (ezt szó szerint kell érteni, a köszönnésen kívül egy szót sem szólnak egymáshoz), nem kajálunk együtt soha, mi anyámmal külön, meg apám is külön, nincsenek közös dolgaik, de olyan szinten, hogy külön vesznek leveskockát, meg cukrot, meg habfürdőt meg mosóport...mindent... Mostmár a születésnapokon sem kajálunk együtt, tavaly még az megvolt legalább. Bár igazából nem is bánom. Az ünnepeket nem szeretem, mert a karácsonyról is a veszekedés jut az eszembe, a szalagavatómon alig bírtam visszanyelni a könnyeimet, mert előtte veszekedtek, és anyám le sem jött fényképezni, a ballagásomon összekapott kicsit anyám testvére meg apám, régen amikor nyaralni mentünk együtt, akkor is mindig már kb. az első nap végére oltári nagy veszekedés lett,ami megalapozta a hét további részére a hangulatom, stb...
23 éves lány vagyok, és még soha nem volt párkapcsolatom, soha nem smároltam, és nem is szexeltem senkivel, igazából nem is nagyon tudok semmit róla, bár mostanában már elkezdett érdekelni a téma,de csak elméleti szinten, szóval olvasnék róla, meg ilyesmi. Azt mondják, hogy nem vagyok egy csúnya lány, volt már pár fiú, akinek tetszetem is, de ha én megérzem, hogy valakinek tetszek, akkor bezárok előtte minden kaput, és csak menekülök (nem írok neki vissza fb-on, tiltom a számát, mindent, amit el lehet képzelni) És annak ellenére, hogy 23 éves vagyok, nem is érzem, hogy szeretnék kapcsolatot, egyszerűen rettegek az egésztől...
Nem tudom, hogy ez számít -e a kérdésben, de azért leírom, hogy apámmal szinte 0 a kapcsolatunk, a köszönésen kívül nem beszélgetünk, anyámmal régen jóban voltunk,de mostanában vele is már csak olyanokról beszélek, hogy mennyit evett a macska meg hasonlók. Igazából ő mindig rajtam tölti ki a dühét,nem veszi észre, de a csöppnyi önbizalmamamt is eltünteti, úgy érzem, soha nem tudok neki megfelelni, soha nem tudok neki elég jó lenni, valamelyik nap beszéldesebb voltam,de ő akkor azzal volt elfoglalva, hogy a telefonszámlát nézte, vagy nem reagált arra amit mondtam, szóval rendszeresen bánt, néha fizikailag is.
válasza:
válasza:Én is így voltam. De elég fiatalon elköltöztem, és minimálisra szorítottam a kapcsolatot velük. Ez rengeteget segített.
De így is sok idő telt el, mire átéreztem, hogy normális és jó dolog, ha az embert megölelik, megpuszilják például. A családunkban ilyen soha nem volt, ezért eleinte nagyon kellemetlenül éreztem magam. De tíz év és négy párkapcsolat után végre úgy érzem, hogy már sikerült megszabadulnom a szüleim által belém nevelt hideg viselkedéstől.
Miért nem próbálod meg külön tőlük? Rengeteget segítene!
válasza:Próbálj meg arra gondolni, hogy aki veled meg akar ismerkedni, az nem a veszekedést és a rossz kapcsolatot akarja összehozni, hanem meg akar osztozni veled a szereteten és a szerelmen. Ez azért gond, mert a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, és a rossz házasságok is úgy kezdődnek, hogy két ember boldoggá akarja tenni egymást.
Már eszedbe sem jut az az eshetőség, hogy valaki azért akar veled megismerkedni, mert szeretni szeretne. Ezen a sztereotípiák sem segítenek (minden férfi csak szexet akar, stb.), de meg kell próbálnod nyitni. Ha az segít, kösd ki a legközelebb próbálkozó fiúnál, hogy csak barátok lehettek. Tudom, ez nem szép dolog, de ha nem barátkozol fiúkkal, nem fogod tudni elképzelni, milyen lenne velük kapcsolatban élni. A legtöbben egyébként sem adják fel a reményt egykönnyen:)
Velem is így volt. Nem tudtam fiúkat közel engedni magamhoz, a családi problémák miatt. Az egyik legjobb barátom 3 évig puhított, amíg végül járni kezdtünk. Ő végig fülig szerelmes volt belém, én meg csak menekültem... Most ő a vőlegényem.
válasza:Nekem ezt ovis koromtól kezdve kellett átélnem, kedvesen vártak a válással addig, míg elmentem egyetemre...Volt minden, tányértörés, rajtam is törtek el üveget stb., pofoztak, ütöttek, és így tovább.
Rajtam ez úgy "ütött ki", hogy ideges, izgulós típus vagyok, emberek előtt RETTEGEK megszólalni, egy sima vizsga vagy állásinterjú sírásig felizgat stb., de néha egy egyszerű vásárlás is, mert rá kell néznem pl. a pénztárosra. Nagyon-nagyon szar ez, megértést ugye nem várhat az ember sehonnan, így még nehezebb.
Érdekes módon viszont párkapcsolati téren nem okozott akkora törést nekem. Az igaz, hogy 21éves koromig totálisan kerültem az érintkezést az ellenkező nemmel (sajáttal is :D), és mikor megismertem a most már vőlegényemet, eléggé féltem, hogy csak álmodom az egészet, hogy úgyis elromlanak a dolgok, hogy mi lesz, ha összeköltözünk, és verni kezd stb. De mivel ő maximálisan meg tudott érteni, kedves, tud vigasztalni és erőt önteni belém, végül is ezen túljutottunk úgy fél év együttélés alatt, és most már nem félek hozzámenni sem. Magam miatt aggódok inkább, hogy helyt álljak, hogy a lelki nyavalyáim ne álljanak a jövőnk útjába :S De mellette remélem lesz erőm mindenhez.
válasza:*rajtam is törtek el üveget
ezt nem tudom, miért így írtam :D az is-t ezennel törlöm :)
Köszönöm szépen, hogy írtatok! Nagyon jól esik, hogy ennyien válaszoltatok. Köszönöm a sok bíztatást is, próbálok majd egy kicsit kevésbé szorongós lenni, bár más jellegű problémák miatt nem csak ilyen téren szorongok, de majd igyekszem.
Az elköltözésre már én is gondoltam, vagyis jobban mondva nagyon szeretnék elköltözni. Akkor se a veszekedéseket nem kéne hallgatnom, sem azt nem kéne elviselnem, hogy az anyám rajtam vezesse le a dühét. Jelenleg szakmai gyakorlati helyet keresek, majd aztán jöhet a munkakeresés, és utána pedig az elköltözés. Igazából ebben is van egy kis csavar, vagy nem is tudom hogy fogalmazzak, de amint meghallják a munkáltatók, hogy látássérült vagyok, azonnal zárják a kapukat. Az eddigi tapasztalataim ezek, még nincs túl sok, az igaz. Próbálkozom, aztán csak sikerül...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!