Csak jövőre lesz a szalagavatóm, de már összevesztünk rajta anyámmal. Mit tegyek?

Az jó, ha rosszul esik, mert akkor talán elgondolkodsz azon, hogy nem véletlenül tanácsolja mindenki, hogy kezeld okosabban a helyzetet. A rosszul esik azt jelenti, azért tudsz gondolkodni. REmélem, belátod, hogy a húgod gyerek még, neked kell, hogy több eszed legyen.

Nem vagy te rossz lány, csak durcika.

Szeretném megosztani veled az én esetemet, kérlek olvass végig, bár tudom, hogy kicsit hosszú lett. Mi négyen voltunk testvérek, mind lányok. Anyukám sajnos nem épp egy mintaanya, mindig szerette a feszültséget szítani köztünk különféle igazságtalanságokkal, apum meg kevés volt ahhoz, hogy megbékítsen minket, pedig nagyon próbálkozott. Aztán el is váltak, mikor már kamaszok voltunk. Apuval jó a kapcsolatunk, anyut egyikünk sem érdekli, mintha nem is léteznénk, de ez lényegtelen. Felnőtt fejjel mi is átértékeltük a kapcsolatunkat, és újra közeledtünk egymáshoz. Őszintén szégyellem magam a gyerekkori, kamaszkori viselkedésemért, és a húgaim is így vannak vele. Most amelyik tesómmal a legjobb a kapcsolatom, gyerekként vele voltam a leginkább undok és viszont. Sosem gondoltam volna, mennyit változik mindkettőnk személyisége, egyénisége az évek során. Ő volt a "hisztis, sírós", pedig csak egy érzékeny, empatikus lány, most szellemi fogyatékos fiatalokat fejleszt, tanít. Ma már nagyont bánt, hogy nem voltunk jobb tesók egymáshoz, de visszacsinálni nem lehet.

Most mindketten nagyon nehéz életszakaszban vagytok, a felnőttkor küszöbén, ilyenkor különösen gonoszak tudnak lenni egymáshoz a testvérek, a legsebezhetőbbek vagytok mindketten lelkileg, és tudjátok, mivel lehet legjobban megbántani a másikat.

Hidd el, pár év és teljesen más lesz minden. Akkoriban én is úgy hittem, a tesóimra sosem számíthatok, a barátság viszont örök. Ezzel szemben tudod, mi történt? A szerelmemet elhódította a legjobb(nak hitt) barátnőm, akivel akkor már 8 éve voltunk barátok, jobban szerettem, mint az "undok, hiszis" tesóimat. Szinte minden szabadidőnket együtt töltöttük, az összes titkunkat, vágyunkat megosztottuk egymással. A pasit is "átengedtem" volna neki, ha tudom, hogy ennyire bejön neki... Az akkori barátságok közül egy sem maradt meg, ahogy elköltöztem, szép lassan lemorzsolódtak mind. A tesóimra és leendő sógoraimra viszont mindig számíthatok, legyen az házfelújítás vagy bármi. Az egyik sógorjelölt különösen szimpatikus, nagyon jó fej. Pont a fent említett húgom barátja... Tudod, hogy szégyellem magam, amiért annyit piszkáltam a tesóm? Remélem, ezeket nem mesélte el neki soha, vagy legalábbis nem részletesen...

Ha az akkori 17 éves énemnek valaki megjósolja, hogy felnőve milyen jó testvérek leszünk mind (bár szegény apu sokszor próbálta), hát kiröhögöm és otthagyom. Mégis így lett... Mi már babát tervezünk, és milyen jó lesz majd nyaralni küldeni a gyerkőcöket egymáshoz! Így mindannyiunknak lesz lehetősége kettesben lenni a férjével egy kicsit, ha úgy alakul, és a nyári szünetek kihasználását is ügyesen meg tudjuk szervezni. Azt is tudom, hogy ha kisbabám lesz, valamelyik húgom ott lesz majd az első nehéz hetekben, és besegít nekem.

Tedd félre az ellentéteket, és hívd meg a tesód! Légy vele türelmes, ha megsért, egyik füleden ki, a másikon be... Nemsokára úgyis elköltözöl (nekem is olyan hirtelen jött, hogy nem is gondoltam volna), a távolság pedig megszépíti a kapcsolatotokat. Mikor hazalátogatsz, nem vesztek össze minden apróságon, mint most. Sőt, meglátod, milyen jókat fogtok tudni beszélgetni! Csak kitartás, túl kell élni ezeket az éveket :) Amúgy én is úgy éreztem, hogy a "kicsiknek" többet megengedtek, mint nekem, de ez sajnos a legnagyobb gyerekek "átka". Mi már kitapostuk az ösvényt, kiharcoltunk pár enyhébb szabályt, és ezt a hugicák élvezik ki... Ez van :)

Üdv, egy 25 éves "legnagyobb nővér"

Kérdező, szerintem tedd azt, hogy nem veszekszel egy évvel előre "demonstratív módon" hülyeségekről, ez ugyanis így csak larpurlar kötözködés mindenféle tét nélkül, de ki tudjátok akasztani egymást anyukáddal. Semmi értelme.

Majd ha ott lesz az a szalagavató, meg lesznek azok a meghívók, akkor eldöntöd, hogy kinek adsz és kinek nem adsz, ahogy akkor jónak látod, ennyi. Fölösleges előre csinálni a feszkót...

Unokahúgom és köztem 7 év van. Mi sokáig szívtuk egymás vérét, gyűlölködtünk, veszekedtünk, és ott tettünk keresztbe a másiknak, ahol tudtunk.

DE! Nem tudtam volna megtenni azt, hogy nem hívom meg a szalagavatómra, és ő sem azt, hogy nem jön el.

Nőj fel, mert szánalmas a viselkedésed.

Ilyen idős koromban, sőt még néha most is mikor anyám meg húgom nekiáll közösen szapulni engem hiszem azt, hogy a párom és a legjobb barátnőm inkább a családom, mint ők. De ők akkor is a családom. Oda születtem, felneveltek, ha bajom van most is fordulhatok anyámhoz bármikor. Lehet piszkál de bajban minden felesleges szó nélkül segít. És kimondatlanul is szeretjük egymást. Bárki egy rossz szót mondana rájuk tuti a balesetin kötne ki. Én szidhatom őket, panaszkodhatok rájuk, másnak nincs joga ehhez. Ezt hívják szerintem családnak, nem a tökéletes, de az enyém.

Szalagavató idején, sőt ballagás, egyetemi diplomaosztó idején is húgommal olyan volt a viszonyom, hogy volt hogy hetekig nem szóltunk egymáshoz vagy ha mégis az is veszekedés volt. Ahhoz képest eszembe nem jutott volna nem meghívni. Sőt, ő még a saját szalagavatójára az én akkori komoly barátomat (5 éves kapcsolat) is meghívta, mert a barátom. Pedig ha nem lettünk volna ennyire jól neveltek szerintem pár éve is még simán megtéptük volna egymást csak mert... :D Most is rendszeresen összeveszünk, de a húgom. A kishúgom. Ezt nem lehet megmásítani. Pasik, barátnők mennek, család marad.

Szóval igen, jó nagy marha vagy ha nem akarod meghívni.

23N