Anya-lánya kapcsolat?

Nekem olyan semmilyen a viszonyom vele, ez önmagában is borzasztó. Voltak konkrét esetek: kamaszként állandóan kutatott a holmijaim között; több év távlatában az első nagy szerelmemre nem emlékezett; soha nem adott a véleményemre; a terhességem alatt végig riogatott; csak az anyagi helyzetem érdekli...

31 éves vagyok, mindig is bizalmas kapcsolatom volt /van édesanyámmal. Sokan irigyelnek is érte, van hogy a barátaim is neki öntik ki a szívüket.

Remek, hogy távol élünk, nincs közeli kapcsolatunk, bár szerintem ő másképp látja. Ő úgy gondolja, hogy jó a viszonyunk, mert minden nap vagy másnap beszélünk. De őszinte leszek, szerintem fogalma sincs, hogy ki vagyok, milyen ember vagyok valójában. Erős egyéniség, mindenről határozott véleménye van, érzelmileg kicsit labilis, gyenge lelkű, de sosem vallaná be. Kislányként ragaszkodtam hozzá, példaképem volt, nem volt vita, az volt mindig, amit ő mondott. Aztán tiniként felismertem, hogy nem hogy nem felnőtt, de lelkileg instabil, és úgy gondolom, hogy ez túlzás, hogy így gyereket vállaljon az ember. Akkor már voltak vitáink, mert sokszor nem fogtam be a szám, főleg, amikor a magánéletem határait sértette meg (kutatás a cuccaim között, naplóolvasás, stb). Felnőttként meg jó messzire költöztem, van egy látszat kapcsolatunk, ami őt megnyugtatja, én meg élem az életem. Ennyi. Nem vitatkozunk, mert nincs min. Úgy élek, ahogy nekem tetszik, irányítom a saját családom, mindennapokat, stb. Ő meg éli az ő életét. Abba meg én nem szólok bele. Marad egy felszínes beszélgetés, évi 3-4 találkozás.

Nekem mindig is nagyon jó kapcsolatom volt vele, így fiatal felnőtt fejjel (22 évesen) azt mondom tökéletesen nevelt, mindent mindig akkor engedett meg amikor eljött az ideje. Munkájából kifolyólag a mai napig szerintem mérföldekkel jobban félt engem, mint egy átlag anyuka a gyerekét, de megtanultam kezelni és bár ki mondja a véleményét, mára ő is elfogadta, hogy van amibe már nincs beleszólása. Általában a mi konfliktusaink két forrásból erednek. Ő az örök negatív én viszont a fiatalságommal még próbálok a pozitív oldalon maradni, illetve a háztartás, szokások. Ha mondok neki valami praktikus dolgot ő azt nem tanácsnak fogja fel, úgy érzi kioktatom. Ezekkel együtt nagyon jó a kapcsolatunk, soha ne is legyen több bajunk.

Én jelenleg még itthon élek, de már most látom,hogy hasonló lesz a kapcsolatom vele (már most is ilyesmi), mint az előttem szólaknak, vagyis nekem is folyton kutat a cuccaim közt úgy, hogy a barátom is itt lakik, tehát még az ő cuccai közt is.. nálunk is volt naplóolvasás, amit kvára nem értek mi a fsznak kellett beleolvasnia..annyira kíváncsi és pletykás, hogy jobban érdekli őt, hogy milyen szaftos dolog történt egy-egy barátnőmmel (!) mint velem! Facebookon meg személyesen is mindenkit másokról faggat, hogy vajon annak jobb-e az élete mint neki, szinte a pletykák éltetik..azzal meg kevésbé foglakozik, hogy én mit akarok, vagy velem mi is van. Szóval nálunk is ez lesz később ha elköltözünk barátommal,hogy néha-néha egy egy telefon és kész... Sajnos nem tudnék már én sem úgy gondolni rá, hogy hűdejó anyám volt, mert minél idősebb vagyok, annál jobbanlátom, hogy nem igazán volt jó anyám :(

én még itthon lakom szüleimmel de nagyon rossz a kapcsolatunk. napi szinten megy a veszekedés, tanulni sem tudok már, mindenért engem ugráltatnak, ha tanulnom kell akkor is. sőt, volt olyan, hogy anyám kerek perec megmondta, hogy nem szeret, és hogy öljem meg magam. mintacsalád...

Én imádom anyát. Miután elváltak a szüleim, még szorosabb lett vele a kapcsolatom, én lettem a "ház ura", mert nekem volt a legerősebb személyiségem, nem vagyok valami érzékeny. Sokat beszélgetünk, imádjuk egymást.