Anyám hallani sem akar a különköltözésről. A ti szüleitek is így reagáltak?

Sajnos a szülők ezt nehezen fogadják el hogy a kicsi gyerekük külön költözik, még akkor is a kicsi gyereke leszel ha betöltöd az 50-et. Ez sajnos így van manapság, én szüleim sem vették jó néven hogy kirepülök a családi fészekből, főleg hogy a bátyám meg a nővérem is már elköltözött. Hidd el egy idő után túl fogják tenni magukat a dolgon, csak időnként azért látogasd meg őket, biztos nagyon jól fog ez nekik esni.

Én igaz már visszaköltöztem, sajnos nincs túl jó szakmám és munkahelyeim is csak úgy vannak hogy összevissza, hol ez hol az. Bár igaz már van biztos munkahelyem elég jó fizetéssel de nem is kevés munkával, főleg hogy művezetőnek helyezkedtem el egy régi jó barátom vállalkozásában, de ugyanakkor még a szüleimnél élek, igaz apámék sokat segítettek mindenben, most is egy külön álló épületben vagyok, a kert végén lett megépítve egy régi nyári konyhára és egy műhelyre építettünk rá de sajnos indokolt is volt hogy itt maradjak mert apámnak kezelésekre kell járnia, de nyugdíjba csak jövőre mehet és olyan munkája van ahol csak 4 órás műszakban tud dolgozni így anyagilag is segítem őket, meg a rezsi így nekem is olcsóbb így azon is spórolni tudnak plusz ha elmegyek bevásárolni nekik is bevásárolok és majdnem 1 hétre minden megvan ami kell. Plusz a párom is ide fog költözni majd januárba mert tetszik neki a település és ő itt is dolgozik de messze lakik, albérletet meg nehezen talál magának amit meg is tudna fizetni én mennék vele albérletbe ha ezt szeretné, csak a szüleimet nem szeretném itt hagyni azok után hogy a nővérem évek óta tesz a fejünkre, a bátyám meg örül hogy magát meg a gyerekét képes ellátni, miután a felesége lelépett, és neki sajnos messze van a munkahelye és messze is lakik.

Én csak azért nem erőltetem az újra elköltözést mert a szüleim már csak rám számíthatnak. Igaz hogy van egy húgom is, aki besegít neki a diákmunkás pénzéből, de azt nincs pofájuk a szüleimnek elfogadni, én sem engedem hogy adjon nekik és mi inkább arra figyelünk oda hogy normálisan betudja fejezni a gimit és összejöjjön az az egyetem ahová már nagyon régóta készül.

Tudom sajnos milyen érzés ez, én nálam régebben jogtalanul tartottak vissza, el is mentem, de most már szükségük van rám, ami szerintem jogos is mert nincs pofám itt hagyni őket a szarba főleg hogy anyám napi 12 órában robotol egy gyárban apám meg munka után rögtön kezelésekre jár, még szerencse hogy fizetik az utazását még ha autóval megy azt is csak nem teljes egészében meg bonyolultabb is az ügyintézéses része.

De ha a szüleidnek valóban okuk van arra hogy ott tartsanak téged mert szükségük van a segítségedre akkor szerintem próbálj otthon maradni ameddig teheted, de az sincs kizárva hogy azért akarják hogy ne menjél el hogy több pénzt tudj félretenni a további életed miatt hogy ha összeköltöztök a pároddal és férjhez mész akkor teljen házra, lakásra, autóra, esküvőre, stb...

Szerintem amíg nincs párod, addig ne költözz külön, hiszen addig is spórolhatsz egy lakásra, esetleg házra, esetleg félretehetsz hogy utazhass később, stb.

Nem mondom, hogy esküvőig maradj, de amíg nincs senki az életedben, addig felesleges 50ezreket kiadni lakbérre meg rezsire. Ha dolgozol és bulizni jársz, vagy programokat szervezel a barátaiddal, akkor egyébként sem töltesz sok időt otthon, és akkor mindegy hova mész aludni.

Én 22 évesen költöztem el otthonról, akkor mondtam a szüleimnek egyik este, hogy a barátommal össze szeretnénk költözni. Ők azt mondták oké, ha ezt szeretnénk (mondjuk nem költöztünk messze), megértették semmit nem problémáztak, csak megkérdezték még egyszer, hogy biztos ezt akarjuk-e. Ha nem lett volna párom, akkor viszont biztos maradtam volna. Mielőtt összejöttünk/összeköltöztünk a férjemmel én 4 évet dolgoztam, a szüleim nem kértek tőlem rezsit, így a fizumat félre tudtam tenni. Nagyon jól jött, mikor elmentem otthonról volt 2 millió Forintom, és abból újítottuk fel a lakást, illetve vettünk bútorokat.

Ha te elköltöd előre a pénzedet, akkor nem lesz mire alapoznod később.

12: "Szerintem amíg nincs párod, addig ne költözz külön, "

Ezzel egyáltalán nem értek egyet. Szerintem nagyon is fontos, hogy minden fiatal megtapasztalja, hogy mire képes egyedül. Mind más tudással lépünk ki a szülői házból, van aki első perctől kezdve ügyesen vezeti a háztartást, más pedig akkor döbben rá, hogy a szennyestartóba dobott ruha nem magától kerül tisztán, kivasalva a szekrénybe. Fiúknak sem árt ha megtanulnak néhány alap dolgot a konyhában, a lányoknak sem a villanykörtecsere.

Van barátnőm, aki szülői házból költözött egy sráchoz, pár év múlva vissza a szülői házba, majd onnan az új barátjához, aki immár a férje. Két gyerekes anyaként olyan béna és elveszett néha, hogy az arcom karmolászom tőle. Oké, ügyes a konyhában, szépen foglalkozik a gyerekekkel, de ha valami történik a férjével, akkor nem tudom mit fog csinálni. Tájékozódni, ügyet intézni akkor tud, ha a szájába rágják alaposan, de néha még az se megy. Kérdezgettem tőle pár dolgot, mert információ kellett volna. Nagy szemekkel pislogott: ezt nem tudom, ezt a férjem intézte... ezt a férjem tudja... ezt a férjem beszélte meg.

Sok olyan nő is van, aki egy rossz házasságból nem mert kilépni, mert azt mondja, hogy egyedül nem tudná megoldani a problémáit.

Szerencsére az enyémek nem. Mikor elkezdtem dolgozni utána 2 hónapra albérletbe mentem és nem szóltak semmit a szülők.

Nem problémáztak ezen sosem, belátták, hogy felnőtt vagyok és a saját életemet akarom élni. 120 km költöztem távolabbra.

Én azt mondanám a helyedben a szülőknek, hogy anya-apa felnőtt ember vagyok és a saját életemet szeretném élni. Van keresetem és fent tudom tartani magam és pont.

De annyit tudok csak tanácsolni, hogy akkor menj albérletbe ha lesz félretett pénzed mert csak 1 fizetéssel ne indulj neki, nem árt ha van megtakarításod, sosem lehet tudni, hogy mikor lenne rá szükséged és ha nem lesz akkor majd kérhetsz a szülőktől és majd hallgathatod "hogy én megmondtam" stb...

23/N

Amikor en eloszor eloalltam ezzel, en is heves ellenallasba utkoztem, hiszti, siras-rivas. Csak nalam ezek mindig visszafele sulnek el. Nemhogy meghatodtam volna, hanem kozoltem hogy nem engedelyt kertem, csak szoltam, hogy mi lesz.

Azota nyugi van, anyu segit a legtobbet, mert megertette, hogy felnott ember vagyok es igy dontottem.

25L