Ha 17 évig így (lent) éltem, akkor most miért vannak a szüleim meglepődve, hogy ilyen vagyok?
17 éve úgy élek, hogy hallgatom a folyton idegrohamos apámat hogy anyámmal ordibál, elhordja mindennek és van, hogy engem is leordít a SEMMIÉRT, ha nem úgy ugrok ahogy ő fütyüli akkor leordít, van hogy elkezd inni és alkoholista lesz, aztán nem iszik, akkor ideges mert nem ihat majd évek múlva megint elkezdi, egyáltalán nem törődik már velem, nem is ismer, azt sem tudja miket szeretek és van, hogy megkérdezték tőle hanyadikos vagyok és NEM TUDTA.... apa FOLYTON IDEGBETEG, tör-zúz, csapkod, megállás nélkül káromkodik és a fizetését elsősorban élvezeti cikkekre és magára költi, majd aztán a számlákra, jóformán nem is szólok hozzá, mert utálom és miatta rosszul vagyok, rám tör a pánikroham ha órán egy tanár elkezd ORDIBÁLNI, anya meg egyre rosszabb, az elején még nyugodt volt, de most már folyton ideges és feszült, mindig leszid akármit csinálok, az úgy nem jó, most letettem a nyelvvizsgát és le is fogytam, addig volt ez érdekes meg jó dolog még a munkahelyén el tudta híresztelni... Iskolában is jól tanulok, az sem érdekli egyiket sem. Anyának szinte semmit nem tudok elmondani, mert később a pofámhoz vágja vagy ellenem fordítja, vagy képes leszidni ha más a véleményem vagy ha nem úgy gondolkodok, mint ő... Na most ha 17 évig ebben éltem, akkor miért vannak meglepődve ha egy idegbeteg állat vagyok, aki nem akar velük egy asztalnál enni, aki folyton káromkodik és tör-zúz, van hogy egész nap csak ülök és nézek magam elé azon gondolkodva, hogy miért van ez az egész. Eléggé megvisel, főleg hogy itthon sem találom a helyem, kényelmem és már MOST azon parázok, egyáltalán mi lesz velem az életben, mert még másnak az otthona, mint biztos hely mindig ott van, de nekem nem....
Ezek után akkor anya miért jön azzal, hogy hogy lehetek ilyen rossz ember, hogy nem beszélek apával, meg hogy folyton rossz kedvem van és hisztizek...?
Bocsi, kicsit hosszú lett... De most mit tegyek?
válasza:Én sem tudnám megérteni. Tudod én egy alkoholista nagyapával nőttem fel aki folyton agresszív volt , káromkodott, sőt verekedett , k.rvázta a saját lányát (anyumat, aki kb. hazajött aludni mert inkább nem volt otthon és engen hagyott ott...) a suliba a kilók miatt én voltam a célpont a nagybátyám dutyiba volt és egész végig ebben éltem és néztem hogy nagymamám és én szenvedek az egésztől, apámat nem is ismertem. Mégse lettem alpári, nem iszok nem cigizek, kijártam rendesen a sulit , jó alakom lett mert tettem érte, nem járt bennem több farok mint ahány kilincset fogtam, most lesz az esküvőm 7 év együttlét után és sorolhatnám.
Ha ugyanolyan vagy mint ők akkor nem hibáztathatod őket mert ezt te választod a gyenge jellemed miatt, nem azért mert ők ilyenek. Tudod aki más akar lenni az más lesz és nem takarózik kifogásokkal hanem inkább arra törekszik , hogy ne ugyanúgy csinálja.
válasza:Mond meg anyukádnak, hogy te egy tini vagy és hagyjon békén még pár évre.
Telejsen jól látod, hogy az amit teszel azt a csaádból tanultad, és ezt levetközni, ezen változtatni a legnehezebb, ahogy írod is ebben éltél 17 évet ez nagyon nehéz még egy felnöttnek is.
Most arra is gondolj, hogy tini vagy, és a hormonok az összes érzéseidet felborítják.
Bírd ki néhány évet, helyezz egy célt magad elé, ha jó tanuló vagy végezz el egy olyan szakmát amivel eltudsz helyezkedni és aztán elkölztöhetsz otthonról.
1. Szerencsére csak ennyi rossz tulajdonságom származik ebből az egészből, amit leírtam. Lány vagyok, nem dohányzok, nem iszok, nem fekszek le senkivel, úgymond az értékrendem teljesen normális, társaságban is normális vagyok, szerencsére.
2. A cél meg minden meg van, de még akkor is nagyon izgulok, hogy hogyan fogom megtalálni az önállóságomat, mert az most még nagyon nincs, anya szeret mindent elintézni és hát...
De persze küzdök érte, hogy én sose legyen szülőként ilyen, meg ne legyek se alkoholista, se egy idegbeteg állat.....
válasza:1 Teljesen igazad van.De ezt könnyű úgy mondani, hogy lett egy pasid, aki támogatott és mindig melletted volt, magyarul segített kimászni a gödörből. Nem mindenki ilyen szerencsés. Van, aki mellett nincs senki, neki nehéz egyedül összeszedni magát. De ezt csak az értheti meg, aki átélte már, milyen igazán egyedül lenni. Olyankor minden reménytelen. Tudom, mert én is megjártam már ugyanezt a poklot.
Kérdező, én azt tudom javasolni, hogy próbálj minék kevesebbet otthon lenni, legyél a barátaiddal, járj társaságba és úgy sokkal könnyebb lesz, mert legalább nem leszel idegbeteg. Igaz, az is gyomorszorító érzés, hogy mindenki a nyugalomba megy haza és kb el se tudják képzelni, hogy mi vár rád és nem is értik, rosszabb esetben pedig nem is érdekli őket. Én is így oldottam meg. Ez a helyzet engem ráébresztett arra, hogy nem vagyok elég erős ahhoz, hogy egyedül kibírjam az életet. Lehet, hogy mások talpraesettebbek, irigylem őket, de én erre nem vagyok képes. Már rajta vagyok évek óta az ügyön, hogy jobb legyen az életem, de nem egyszerű dolog, baromi lassú és fáradtságos folyamat és néha sok munkával kis eredményt érek el, de még mindig hiszek benne, hogy egyszer úgyis jóra fog fordulni minden.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!