Apucinak nem megy az apaszerep mit csináljak?

A 10-es tökéletesen összefoglalta, hogyan kell idomítani a gyereket, mint egy kutyát, aki parancsra eszik és alszik félelemből. Csak ez nem segít a kérdező problémáján.

Szerintem nem segít az sem, ha más apukákat lát a gyerekeikkel, mert az nem Ő, nem az Ő személyisége és stílusa. Az viszont segíthet, ha többet van velük. Én nem adnám mamának a gyerekeket hétvégére, megkérném a férjem, hogy töltsük együtt a szombatot úgy, hogy én nem szólok bele semmibe, ismerkedjen meg végre, évek után, a saját gyerekeivel, épp ideje kialakítania valami normális, élhető viszonyt velük. Mert ők is a családja részei, még ha mereven el is utasítja, akkor is.

Összetett probléma, már mi is végigvergődtünk rajta. Pár támpont:

1. A szülő igenis főnök. De a főnök lehet jó főnök is orssz főnök is. Egy jó "főnök" sem nem zsarnok, sem nem egy tehetetlen csiga, mindkettő pocsék főnök. A jó szülő leginkább példát tud mutatni a gyereknek, rendelkezik olyan értékekekkel (erre a korra már ki kell ezeket fejleszteni, ha meg nem sikerült, akkor nagyon gyorsan felszedni), amik vonzó példák, amiket érdemes átadni a következő generációnak, és meg is tudja tanítani erre a ygerekét, mert figyel rá és szereti őt. De ő a főnök, ő a példakép, ő a felnőtt, ő terelgeti a ygereket és nem fordítva.

2. Ha a két szülő nevelési elve más, az nem tartható fenn, mert a gyerek nem tud mit követni példaként, önző köpönyegforgató lesz belőle! A két szülőnek meg kell beszélni és harmonizálni nevelési módszereiket - DE NEM A GYEREK ELŐTT! Sokszor kell erőől beszélgetniük, de nem a ygerek előtt kell mutatniuk az ellentétet, a gyerek előtt egységet kell muattniuk, ez a legjobb mindenki számára. Még ha a házastársunk csinált is egy olyan dolgot a gyerekkel, amivel mi nem értünk egyet, akkor is tilos a ygerek előtt lehurrogni a másikat és ellentétes utasítást adni, mert ebből csak veszekedés lesz és a gyerek nem tudja, hogy mi a jó, mi a rossz, egy idő után teljesen nevelhetetlen elsz, mert úgy látja: smemi sem olyan szilárd, amit a szülők képviselnek felé. Ilyenkor félre kell húzni a társunkat, megbeszélni, aztán úgy alakítani a dolgokon, hogy abból egyértelmű legyen a ygereknek: a szülők egy állásponton vannak, mert az a helyes.

Persze vonzó lehet a dominánsabb gyereknevelő szülőnek (adott esetben az anyának), hogy háttérbeszorítsa az apát és ő klpviselje a szilárd elveket, amibe az apa ne zavarjon bele, mert "úgysem ért hozzá", de ez egy életképtelen családmodellet ad a gyereknek, és nemcsak most lesz boldogtalan benne mindenki (az anya se boldog, ha másért nem azért, mert túlzott felelősség nyomj az ő vállát és a háttérbeszorított férjétől kevesebb szeretetet kap), hanem a gyerek felnőttkorában is sokkal nehezebben fog tudni boldog családot létrehozni a rossz minta öröksége miatt. Tehát mindenképp egyeztetni kell a két szülőnek, és közösen képviselni a követendő értékeket a gyereknek.

Mégegy kiegészítés: mindenki más családmodellel megy a házasságba, egy kicsit más értékekkel. A dolgok nomrális működése szerint az ember kamaszkorában szűrő alá teszi szülei értékrendjét, mert nyit a fészekből a világ felé, amikor pedig megházasodik, akkor le kell játszódnia annak a folyamatnak, amikor a hozott és mérlegre tett értékrend ismét átmegy egy szűrőn és a házastársak egy közös új értékrendet hoznak létre. A dolgok jó lefolyása során így sok ocsút ki lehet szűrni (És ki is kell), nem helyes ragaszkodni a rossz dolgokhoz, és megmarad a jó. De házastársként kzösen kell őjat alkotni, a jót megtartani, a rosszat elvetni. És ebből következik az is, hogy a gyereknek olyan erős értékeket kell adni, ami a kettős szürő után is állva marad! Ezt pedig nem lehet úgy, hoyg a gyereknek azt sugalljuk: nincsenek szilárd értékek, amiket közösen képvisel a 2 szülő!

Az apának meg még külön üzenem: én is sokat robotolok, de alig várom, hoyg hazamenjek a 3 gyerekemhez, mert velük lenni ezerszer királyabb dolog, mint a melóhelyen rohadni és unalmas hülyeségekkel foglalkozni! ;)