Beleragadtam egy helyzetbe. Mit tennél?
28 éves nő létemre kissé zsákutcában ülök. Itthon élek még, egyrészt nincs pénzem elmenni, másrészt úgy nőttem fel, hogy ez akkora bűnnek számítana, hogy a kapcsolat is megszakadna a családdal.
Dolgozom is, keveset keresek, mint a legtöbb ember itthon.
Azonban anyukám szereti rajtam levezetni a dühét, és egyre többször kapom meg, hogy "takarodjak el", de ha megtenném, megszakítaná a kapcsolatot. Tudom, ismerem már jól.
Legutóbb azért, mert ő fáradt volt, mondtam, hogy nem kéne már most dolgozni, feküdjön le pihenni. Erre kaptam ezt, hogy mit pofázok bele, ha nem tetszik, el lehet menni. Emellett "utállak, megtéplek" és sokszor tényleg azt nézem, hogy nekem jön-e, ki kell-e mennem a szobából vagy sem.
Saját szobám sose volt! Most sincs egy sarok sem, ahová elbújjak. A nappaliban éltem le az eddigi életem felét, azaz kamaszkorom óta, amit természetesen nappalinak használnak azóta is, hiába kérem, hogy ez legyen az én szobám, ne kelljen még lázasan is felkelnem, ha vendég jön. Természetesen a kanapé is kanapé, nem pedig az én ágyam, azaz utcai ruhában, bárhogy le lehet ülni rá, hiába viszolygok tőle. Még a kutyának is van saját vacka, ahol nem zavarjuk!
Az zavar engem rettenetesen, hogy a korombeli nők nagyrészt családosak, gyermekük van, vagy már várják, a párjukkal élnek. Nekem pedig nincs családom, és ennek megfelelően semmit sem érek. Látom, hogy velem hogy beszélnek, és teljesen másképp azzal, aki velem egyidős, de már családos. Így kitörni sem tudok egyelőre.
Sokszor gondolkozom, hogy miért van ez így. Volt kapcsolatom tönkrement, a jelenlegi még nem áll úgy, hogy összeházasodjunk, emellett ritkán is tudunk találkozni. Ez eltarthat még évekig is. De én meg még addig maradok kis hülyegyerek? Munkahelyem is itt van a közelben, hiába kerestem messzebb, hogy legalább annak az ürügyén elmehessek. A munkahelyet pedig meg kell becsülni. Érdekes, mert reggel 8-tól 4-ig megbecsült nő vagyok a munkahelyemen, akinek a munkáját elismerik, de ahogy kilépek az ajtón és hazajövök, egy lenézett senki leszek, egy gyerek. Ez a kettős szerep felőröl. Látom, hogy a velem egykorú munkatársnőimet otthon mi várja: szerető férj, hétvégi programok kettesben. Nekem pedig itthon már a második nap a hétvégéből, amikor hallgatom az ordítást.
Miért maradtam le így a saját életemmel? Úgy érzem, nem ott vagyok, ahol lennem kéne. Más is érzett már így? Hogy sikerült kiszabadulnia ebből az élethelyzetből?
válasza: válasza: válasza:Mindenképpen költözz el otthonról, akár úgy is, hogy több valakivel közösen laksz egy lakásban, ahol egy saját szibád van csak.
Ezt úgy írom, hogy már több felnött gyerekem van, és az egyikkel hasonló volt a helyzet - sokáig itt élt, de egyre több konfliktusunk volt egymással.
Az ugyanis nagyon rossz, hogy te mindig "gyerekszerepben" élsz otthon, anyukád nem tud ebböl kitörni, te meg már felnött vagy és ezt szeretnéd elfogadtatni.
Ha elköltözöl, akkor anyukád lehet, hogy eleinte meg lesz sértödve, de rövidesen megszokja a helyzetet.
A lányommal, amióta elköltözött, kimondottan jó lett a kapcsolatunk, sokkal több mindent meg tudunk beszélni, most inkább a barátnök irányba tart a kapcsolatunk, pedig itthon az utolsó idökben mindennapos volt a vita, sértödés, stressz egymással. Ha bementem a szobájába, akkor már bennem volt, hogy "most mi lesz, ami miatt összekapunk", neki meg - mint ahogy idöközben elmondta - az volt az elsö, amire gondolt, ha bejöttem, hogy "mit fog megint kifogásolni".
Szóval mindenképpen menj, és kezd önálló életet, mielött komoly párkapcsolatot akarsz, mert igy még nem vagy elég érett erre. A házassagról/gyerekröl még nem vagy lekésve, de ha még pár évet vársz a jelenlegi helyzetben, akkor ez lesz a vége.
válasza:Kezdetnek menj egy olyan albérletbe, ahol nem egész lakást bérelsz, hanem csak egy szobát. Az olcsóbb sokkal. Arra azért figyelj, hogy lehetőleg nő legyen a tulaj, ha pasi, és kikezd veled, nem biztos, hogy kezelni tudod. Vagy mehetsz olyan lakásba is, ahol a tulaj nem lakik ott, de többen bérlik, oda is betársulhatsz. Ez kezdetnek jó, aztán, ha kissé összeszedted magad, mehetsz önálló albérletbe.
És ha lehet, költözz messze anyádéktól, ha lehet más városba.És bocsi, hogy ezt írom, de a legjobb, ami veled történhet, ha tényleg megszakítja veled a kapcsolatot...csak tönkretesz!
Köszönöm a válaszokat. Utolsó válaszoló, te anyukaként belegondoltál abba, hogy a lányod mit érezhet? Én állandóan belegondolok abba, hogy anyám hogy érezhet, de mit sem ér, ha ő sem gondol bele abba, hogy én hogy érezhetek. Attól még, hogy a gyereke vagyok, nem automatikusan lábtörlő is.
Szeretném még tőled megkérdezni azt is, hogy miért gondolod, hogy nem vagyok elég érett a házasságra? Amúgy gondoltam én, hogy emiatt a rám erőltetett gyerekszerep miatt megint csak én leszek a hibás meg a nem elég érett. Semmivel sem érzem magam éretlenebbnek, mint a velem egykorúak, akiknek volt akkora mázlijuk, hogy már házasságban élnek.
válasza:Azt még hozzáteszem, hogy 4 évig éltem az ország másik felén, mert sikerült úgy egyetemre mennem, s emiatt nagyon ritkán jöttem haza, a végén már kéthavonta. Életem legszebb időszaka volt.
Kétségbeesetten kerestem ott állást, hogy maradhassak egyetem után is, de sajnos nem kaptam, csak itthon, ezért haza kellett jönnöm. Ahogy hazaköltöztem, az első perctől kezdve megint ugyanúgy folytatódik minden, mint azelőtt, csak ahogy telnek az évek, egyre nehezebb már elviselnem, mert nem akarom az egész nyomorult életemet erre áldoznom. De hogy maradhattam volna az ország másik felén munka nélkül? Sajnos a munkahely nagy úr, hiszen el kell tartanom magamat.
válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!