Veletek is van ilyen? Hogyan kezelitek? (15-17évesek)

Az én anyám szemében is mindig én vagyok a rossz. Mindig is jó kislány voltam. Sosem buliztam, mindenben segítettem, szorgalmas voltam. Anyám mégis mindig veszekedett velem (pontosabban kiabált).

Most 20 éves vagyok. 2 nap múlva költözöm el otthonról.

Anyám még az utolsó napjaim is megkeseríti itt. Pár órája is alkotott. Azóta sírok.

Én az utóbbi hetekben többször megkaptam, hogy "örül, hogy megszabadul tőlem."

(első voltam)

Nekem is mindig ez volt. A távolság valamennyit javított rajta, de még így is eljátssza, ha mondjuk átmegyek hozzá, akkor elkezd velem kiabálni, hogy ez meg az hol van. Amit nyilván ő pakolt el, mert már 6 éve nem lakok ott. Ilyenkor mindig visszakiabálok, hogy honnan tudjam, nem is lakok itt, keresd meg, ha elraktad stb.

De míg otthon laktam nagyon szar volt, sokat sírtam én is. Addig nem mertem sose mondani semmit csak sírtam. Ha meg észrevette akkor azért is ordított.

Gyerekek, tinédzserek vagytok. (Vagyunk) Ebben a korban olyan segg g.ecik vagyunk a szüleinkel, hogy csoda ha enni adnak. Ja és még annyi, hogy örülj neki, hogy leüvölti a fejed! Ezzel mutatja, a törődést, és hogy nem akarja, hogy mellékvágányra kerülj. Engem is ez tartott össze ezalatt a nehéz időszak alatt. Ez mindig jusson eszedbe! Miattad csinálja. Nem saját kedvtelésére.

HeadbangZ 17/F

Drága előző hozzászóló. Úgy érzem 20 évesen már közel sem vagyok tinédzser.

És tinédzserként sem mindenki egy r*hadék a szüleivel. :)