Hogyan tudnék egy kis, , szabadságot kiharcolni? " ezt már nem birom történetem lent
Figyelt kérdés
szóval, édesanyám tilt mindentől és mindenkitől nyár eleje óta, vagyis egész nyáron egyszer engedett el bulizni és egyszer fagyizni barátnőmmel, azután sehova! én sem mehettem se a barátnőimhez és ők sem jöhettek mert azt mondta, ha bárki beteszi nálunk a lábát kidobja. Odáig fajultak a dolgok, hogy már a kertbe sem mehetek le, értitek a kertbe anélkül hogy ordibálna. Teljesen kétségbe vagyok esve, hogy mit tehetnék, mert persze én is mint minden fiatal egy kicsit több szabadságra vágyom. A tanulmányi eredményeimmel sincsen és nem is volt soha probléma, mindig 4,5-4,8 körüli volt eddig és ezentul is igyekszem. A házimunkát is elvégzem, többnyire egyedül, mivel édesanyám is és édesapám is sokat dolgozik. Testvéreimre olyankor én vigyázok. De egy kis szabadság kijárna nekem is, vagy tévedek? nem arra gondolok hogy minden este eljárni, hanem mondjuk csak szombat délutánonként, én ennyivel is beérném. kérlek segitsetek, anyukák illetve akik hasonlókat átéltek kérlek adjatok pár tanácsot! előre s nagyon szépen köszönöm!2013. aug. 21. 18:29
1/8 A kérdező kommentje:
16L
2013. aug. 21. 18:30
2/8 anonim válasza:
Szállj szembe vele, más választásod nincs. Ezt mindenkinek ki kell harcolnia. Engem is visszafogtak ilyen korban a szüleim, de én mentem akkor is, ha órákon keresztül ordibált apám a telefonba, meg fenyegetett, hogy megver. Szóval menj el egy szó nélkül, előbb utóbb kénytelen lesz megszokni.
3/8 A kérdező kommentje:
az az igazság, hogy édesapám engedne, de anya az aki visszafog és mivel apa elköltözött tőlünk-jelenleg munkaügyben- ezért nem tudok mit tenni. próbáltam szépen, aranyosan, kedvesen, volt hogy ordibáltam, aztán fogtam magam és elmentem, de kidobta az összes cuccom és nem engedett be. aztán annyi volt a szerencsém, hogy apa hazajött és úgy jöhettem be. azt hiszem bele kell törődnöm bármennyire fáj..
2013. aug. 21. 18:37
4/8 anonim válasza:
De mit ordít neked, amikor pl ki akarsz menni a kertbe? Hátha tudunk következtetni, hogy mi a baja veled.
5/8 A kérdező kommentje:
idézem ,,minek mész te le a kertbe? meg ne lássam még egyszer hogy kiteszed a lábad a házból"
már csak az az egy célom van, hogy minnél jobb eredménnyel befejezzem a gimnáziumot, és elmehessek budapestre a kommunikációs és üzleti fősulira és véglegesen felköltözzek
ennyi reményem maradt már csak..
2013. aug. 21. 19:54
6/8 anonim válasza:
Erre a kiabálásra nem lehet sok mindent mondani, csak azt, hogy anyukáddal nincs valami rendben. Nagyon sajnálom :( Nem tudnál apukádhoz költözni? Ha nem tudsz, akkor is minimum el kéne panaszolnod neki ezt a dolgot, hogy beszéljen anyukáddal.
A célod pedig nagyon jó, meglátod, ha egyetemre kerülsz koliba, sokkal könnyebben fogod viselni. Kitartás!!
7/8 anonim válasza:
Kommunikációs főiskolára akarsz menni, de azt nem vagy képes megtudakolni a saját anyádtól, hogy mi a fene baja van veled. Csak én érzem az iróniát?
8/8 A kérdező kommentje:
nem ironikus. próbáltam vele nem egyszer megbeszélni, hogy mégis mi a baja, erre annyi választ kaptam, hogy ,,ameddig az én házamban élsz azt csinálod amit mondok, ha tetszik, ha nem."
2013. aug. 22. 07:15
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!