Kezdeményezhet e eltiltást az apukától az anyuka?
Adott egy anyuka, aki másfél éves gyerekével él együtt, és adott egy apuka, akit már az anyuka cseppet sem érdekel, még beszélgetni sem szeretne vele, mert anyuka modora és szókincse nem éppen megfelelő.
Apuka külföldre ment jelenlegi barátnőjével dolgozni. Apuka szereti gyermekét és míg otthon volt, élt a láthatás jogával (Péntek délelőttől hétfő délutánig). A gyerektartást rendesen fizeti, néha 1-2 nap csúszással. Bírósági végzés nincs, gondolták, hogy meg tudnak egyezni.
Mióta apuka külföldön él, anyuka fenyegetőzni kezdett, hogy ha hazamegy, nem engedi meg, hogy elvigye a fiát, és ezt bírósági úton is el fogja intézni.
Arra lennék kíváncsi, hogy ha apuka 2-3 hónapig nem látta a fiát, akkor jól tudom-e, hogy ez nem elegendő ok ahhoz, hogy eltiltsák a gyerekétől?!
Minek írsz más személyben?
Beszélgetni kénytelen leszel az exeddel, mivel a közös a gyerek. Egyébként nem tilthat el tőle, viszont hivatalosan rendezzétek a láthatást és azt, hogy mennyit fizetsz. Próbáljátok rendezni a kapcsolatot is, csak szeretted valamikor ha már megvan a gyerek.... A gyerek érdekében jobb ha békességben éltek.
Esetleg hol tudnék ennek utána olvasni, linket találni, ahol ezt konkrétan, törvényszerűen leírják, hogy anyukának el tudjam küldeni, mekkora buta...
Google-n kerestem sokat, de nem találtam semmit konkrétan :(
Azért írok más nevében, mert sem az apuka sem az anyuka nem vagyok.
Az a baj, hogy apuka valahányszor érdeklődött a gyerek után, az alábbi párbeszédek hangzottak el:
- Pici jól van? Minden rendben van vele?
- Ja
...
- Hogy van a Pici, meggyógyult?
- Ja amúgy mit érdekel téged, elhagytad,nem?
...
Nem a gyereket hagyta el...
ez az elvált apukák kedvenc mondata hogy nem a gyereket hagytam el...de attól kezdve hogy elkültözik otthonról a gyerek életéből kiesik.
akárhogy is akarják szépíteni
Miattad hagyta ott őket? Te boldog lennél ha lelépne a gyerek apja egy másik nővel, főleg úgy, hogy még pici a gyerek?
Amúgy a párod rendezze a láthatást, rendesen, a bíróságon. Akkor nem lesznek mellékutcák meg ilyesmi. Te pedig annyit tehetsz, hogy nem hangolod folyamatosan az apát az anya ellen és főleg nem szólsz bele a dolgaikba.
Én számtalanszor kötöttem az anyukával békét úgymond. Számtalanszor megbeszéltük, hogy annak, hogy mi ketten öljük egymást, semmi értelme. Csak valahányszor felkerül egy közös kép, csapja a palávert. Valahányszor meghall egy sztorit, hogy boldogok vagyunk, akkor is megy a hiszti, hogy a párom felelőtlen.
Amikor szétmentek 1 hónap sem telt el, az anyukának lett más pasi az életében, aminek nagyon örültünk. Boldognak gondoljuk az ő kapcsolatukat. Én a páromat nem hangolom az exe ellen, eleve utálja, és csak a gyerek miatt találkozik vele.
Én megértem a csajt, hogy csalódott, hogy el hagyta a párom őt, de nem éppen szent a csaj...
Én mindigis úgy álltam ehhez a jelenséghez, hogy el kell fogadnom. És mikor velünk van a gyerkőc, akkor látszik rajta, hogy boldog. Rengeteget nevet, amit jó látni.
Én csak annyit szeretnék, ha nem lenne minden héten a háború, hogy anyuka felfogja végre, hiába fenyegetőzik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!