Normális az, ha egy apa ennyire dirigál a gyermekeinek, még 18 fölött is?

megbeszélés? max azt, hogy mi legyen a ribizliből, szörp vagy lekvár :)) Komolyan, saját vélemény, gondolatot, neveléssel kapcsolatos észrevételeket alig van alkalmam kifejezni, mert rögtön megsértődne, hogy nem jó apa. Amúgy nem csak irányítani szeret, hanem bíráskodni mindenki felett is és megítélni mindenkit. S azt hiszi, csak az lehet jó és biztonságos a gyerekei számára, amit ő mond.

2-es, hogy érted, hogy átmeneti? A helyzet nem csak idén van így, mindig ilyen volt, de minden nyáron egyre inkább az, mert egyre kevesebb időt tölthetünk együtt. Társasági élet és ismerkedés többé-kevésbé megvan egyetem ideje alatt, szerencsére ott nem tarthat folyton bent a házban. De ő azt hiszi, hogy valamelyikünk nyugdíj korában itt lesz mellette mindig, így hozzá akar szoktatni a nagy kertes ház körüli folyamatos munkára.

Köszönöm mindenkinek a válaszát, küldtem is zöld kezeket.

Én is eléggé tisztában vagyok azzal, hogy nekem is azért nem volt eddig kapcsolatom, mert a gyermekkorom és idáig a nevelésem volt amilyen volt. Én sem tudok magamhoz közel ereszteni egyetlen fiút sem (fizikailag). És mind alacsonyabb rendűnek látom apámnál, s nekem kb. ez a férfi- és apaideálom. Persze, nem fogok eltűrni ilyen "tortúrát" amilyet én kaptam lelki, érzelmi szempontból, de egyes dolgokat elvárok majd a férjemtől. Még csak 22 vagyok, s örülök, hogy még talán időben észrevettem ezeket a negatív hatásokat.

Nem tudom, hogyan kérhetném, hogy takarékra tegye magát, mert másképp nem tudna élni. Így alakultak ki a szokásai, 64 éves korában már nemigen lehet változtatni. Ahányszor kicsit megvetőbb hangon válaszolok vissza (nem feleselek, csak érzékeltetni próbálom, hogy nem tetszik a hozzáállása), elhallgat, és lenyeli tőlem, vagy ha testvéreim durvábban szólnak vissza, rájuk förmed. És mondom, 4 éve egyetemen vagyok, csak vakációkban jártam haza. Ez nem olyan sok közös idő, s éppen mivel szüksége van ránk s hiányzunk neki, azért próbál irányítani kedve szerint.

Utolsó 2 hozzászólónak: én tisztában vagyok, hogy az apám, és pl. lázadó kamasz öcsémmel ellentétben hallgatok a szavára, becsben tartom a tanácsait, tisztelem, és nem feleselek vissza, csak nagyon-nagyon ritkán. Szoktam néha kívánni, hogy bárcsak ne legyen már vele gondunk, de olyankor szinte rögtön magamban bűnbocsánatot is kérek :). Eszem ágában sincs hátat fordítani, legalábbis amíg tanulmányaimat támogatja. Éppen ezért akarom valahogy meggyőzni, hogy ne kínozza szegény öcsémet, mert én csendes vagyok, s lenyelem, de ő még alig most fog elkerülni otthonról, s hihetetlenül mély sebek lehetnek benne, amik főleg az utolsó évben alakultak, mióta ketten laknak együtt. Amúgy is lázadó típus, ennyi veszekedést és feleselést még életemben nem hallottam eddig. Apa meg azt hiszi, így neveli férfivá az elkényeztetett egyetlen fiát.

Terveket készíteni nem igazán lehet, mert idős kora, gyenge szervezetet miatt ő nemigen tud sokat dolgozni a ház körül, így minden ránk marad, de még szereti kiszolgáltatni magát is. Meg kevés szabadsága is van, nem lehet egész vakációban a vakációs háznál, s irányítani a munkát, mindig több dolognak nekikezdünk, és mindig siettet. S elvégre nem az zavar, hogy munkát ad, mert az ilyesmit csináltuk kis korunkban nagymamánál is, hanem az, hogy ránkszól többször is, ha éppen valamit halasztottunk, kiabál, ha neki nem tetszik valami stb. Szinte olyan, mintha szolgái lennénk. Meg ugye az is van, hogy most azért több munka maradt ránk, főleg lányokra, amit eddig anya végzett inkább.

Nos, egyetértek a hozzászólásokkal, de az utolsó gondolattal nem igazán. Lesz időnk a saját vágyainkra? mikor? amikor teljesen tönkrement a személyiségünk, nem hiszünk már semmiben (magunkban, célokban, boldogságban)? Na meg aztán mi lesz az én fiatalságommal? Egyik napról a másikra váljon a gyerekből felnőtt? Kamaszkorom nem volt, mert érettebb vagyok a korosztályomnál szerintem. Egész életemben a szülők kedvébe jártam, egy célomért nem küzdöttem meg, egy igazi barátot sem szereztem. Egész egyetemista koromban egy békés vakációm nem volt, mikor kipihenjem a tanulás fáradalmait. S tessék, itt az utolsó hosszú vakációm, jövőre lehet már dolgoznom kell. (Bocsi a sok panaszkodásért, de muszáj volt kiírjam magamból. Tudom, hogy eredmény csak akkor lehet, ha ennél többet teszek, de képtelennek érzem magam, hogy kitörjek a csendes, szófogadó kislány szerepéből).