Normális dolog az, hogy egy 22 életévében lévő fiú semmit nem segít otthon?

szerintem az a baj, h finomkodtok vele. ha ukázba kapná, h ez a dolgod itthon különben se pénz, se gépezés, akkor úgy suvickolna mint a kisangyal.

esetleg lehetne az önbecsülésére is hatni: egy ennyi idős fiúnak már igazán ciki lehetne, h a szülei tartják el, és az ő pénzükből vagánykodik.

ki kéne tűzni célokat. ha szeretne autót, akkor össze kéne szedni a rávalót. ha szeretne új telefont, új gépet, akkor arra is.

csak a minimálisat kapja meg (kaja, lakhatás), se ruha, se zsebpénz, és idővel belátja, hogy nulla pénzből nehéz elmenni haverozni meg sörözni.

Szia!

Egyetértek azokkal sajnos akik azt írják hogy nem ilyenkor kell elkezdeni a nevelést. Sajnos én is ebbe estem bele, 24 éves vagyok, egyetemista, nem sokat segítettem itthon soha. A szüleim érettségiig nem engedték (20 évesen érettségiztem, 5 éves gimibe jártam, plusz késtem egy évet), tehát gyakorlatilag 20 éves koromig nyalták a s.ggem, aztán egyetemre kerültem, hazajöttem hétvégeken, elvárták volna már h segítsek, de nehéz volt úgy bármit is csinálni h pl. előtte a főzést nem engedték, takarítást úgyszint nem, meg úgy semmit, aztán egyszer csak mondták hogy na csinálj már valamit. Szerintem a gyereketeket elkényeztettétek, engem nagyon elkényeztettek amit sajnálok, mert későn tudtam csak meg milyen érzés dolgozni, az a tudat hogy én dolgozok meg valamiért, sokáig azt hittem h a munkára is képtelen leszek, de szerencsére kiderült h nem. Azt gondolom ilyen korban már nem igazán lehet tenni semmit, majd ha a fiad elköltözik, és a saját lábára áll, és dolgozni kezd, akkor remélhetőleg megtanulja ő is h mi az élet, nagyobb felelősséget fog vállalni mindenért. Én jelenleg egyetem mellett dolgozok (na ez sem szülői nyomásra történt, magam jöttem rá h jobb érzés ha saját magam keresem meg a pénzt, és nem a szülőkön élek), plusz végzem jó eredménnyel az egyetemet, igaz szülőkkel itthon élek, annyit teszek h a szobámat rendben tartom, néha elmosogatok, felmosok, fürdőt rendbe teszem.

Hiába 22 éves, valami "büntivel", vagy kedevezménymegvonással rá kell bírni a munkára.

És arra is, hogy dolgozni menjen.

22 évesen én már úgymond 3 műszakban dolgoztam, sokszor napokig vidéken vagy külföldön voltam a munkám miatt, mégis bevásároltam, kitakarítottam, sőt, vacsorát főztem, ha megkértek rá, és éppen volt rá szabadidőm*.

(*Azért a szüleim messzemenően figyelembe vették, hogy ha éjfél körül értem haza a munkából, reggel 7-kor nem álltak oda az ágyam mellé, hogy most csináljam ezt, vagy azt. Sokkal inkább az volt, hogy pl. dél felé felkeltem, körülnéztem a hűtőben, kikövetkeztettem a benn lévő összetevőket, és mire felkeltek a délutáni szunyókálásból, már oda volt téve a vacsora. Majd délután 4-kor, mint aki jól végezte dolgát, megint mentem dolgozni...)

HA nem vártad el tőle kis korában, nagy korában nem fogja megcsinálni! Ezt elcseszted. Én öcsém 14 éves, takarít, mosogat kertben kapál, amit éppen kell. Nem házirabszolga, de ha valamire megkérik, megcsinálja. Nyilván nem örömmel.

Én már nem élek otthon de ugyanez volt velem is.

Szóval, hogy válaszoljak, ha nem nevelted dolgos embernek, akkor normális, hogy továbbra is azt várja el, amit eddig is kapott. Hogy bemássz az ágya alá a koszos zoknijáért pl.

Most már csak a kemény kéz válik be. Nincs tiszta ruha, nincs vasalás.... mert annak semmi értelme, ha nyafogsz, de közben a vasalt ruháit bepakolod a szekrénybe.

Zsebpénz, net korlátozás, stb. Vagy menjen dolgozni.

Én 21 éves lány vagyok, de én nem is tudnám eltűrni, elviselni, hogy mindent a szüleim csináljanak.

Én még tanulok, mellette alkalmanként diákmunkázok, éjjel tanulok, takarítok, mosogatok, mosok, főzök, udvart csinálom, kocsit mosok, állatot ápolok stb. Van, hogy kétnaponta alszom 2-3 órát, hogy minden meglegyen itthon.

Engem már rég kidobtak volna, az biztos ha ilyen lennék.