17 éves vagyok, erősen gondolkodom rajta, hogy elköltözzek a szüleimtől. Mi a véleményetek? Kérlek olvasd végig, mielőtt ítélkeznél.

Először is el mondanám, hogy ez nem gyermeki lázongás, nem légből kapott dühös ötlet. 13 éves korom óta csak ezért a célért élek, küzdök a testvéremmel együtt. Szüleimmel tartós rossz viszony miatt, a költözés teljességgel elkerülhetetlen. A kérdés: ELJÖTT-E AZ IDEJE? Én úgy érzem most van szükségem erre a változásra, de érdekelnek a pro-k és a kontrák, amit egy független ember talán jobban láthat.

Egy kicsit a helyzetemről:

Családi háttér:

Az egész elköltözéses elgondolás, 14 éves koromtól indult el nyomokban, bár nem emlékszek pontosan. Mostanra már teljesen kiforrott állapotban van, és közel minden tettem efelé a cél felé irányul. Amikor 14 éves voltam, akkor érettségizett sikeresen a testvérem és felvételt nyert testnevelő egyetemre. Mivel szigorú családban nőttünk fel, a testvéremnek ez jelentette a megváltást, elszakadhat végre attól a neveltetéstől, hogy gyökeresen csak az iskola-diploma-munka, ugyanis a szüleim csak ezt az utat látják, mondhatni "konzervatív" felfogásúak. Én és a testvérem, viszont a mai világban úgy gondoljuk van más mód is a megélhetésre, elkerülve a elértéktelenedő diploma utáni robotolást.(Nem lebecsülve a diplomát, én is szeretnék egyetemen tanulni, igaz nem feltétlenül a diplomáért. Ráadásul lusták is vagyunk gürizni és csak tanulni, azt is amit nem szeretnénk.)Így hát tesóm számomra így utólag szinte megjósolhatóan, egy az egybe elszórakozta az első évét, nem járt be órákra, kocsmák, buli-buli hátán stb. Itt kezdődött az első nagyobb és azóta is tartó konfliktus. A szüleim ugyanis természetesen szégyenként fogták fel a helyzetet, és már nem tudtak úgy nézni a fiukra, ahogy ők elképzelték. Innentől kezdve ment a "Mentél volna orvosira, ahova beerőszakolunk." "Fizesd vissza ezt az elpazarolt évedet!" Nem szeretnék belemenni részletesen. A lényeg, hogy tesóm belekerült egy ellehetetlenült helyzetbe, mivel "megérezte az élet ízét", hogy amitől eddig elvolt tiltva, az milyen jó móka is igazából. Amit más 15-18 éves koráig kiszórakozik azt a testvérem 18-21 éves koráig tette meg. Miközben, nem szerette volna érdemben folytatni az egyetemet, hanem a pénzkeresés érdekelte, hogy minél hamarabb folytathassa ezt az életmódot. Szüleim nem tehetősek, így persze ezt nem finanszírozták neki, átkerült egy közelebbi egyetemre. Itt már én is a képben vagyok, látva, hogy hogy kezelik a szüleim a feketebárányt a családban, én is a pénzkeresési lehetőségeket kerestem, tekintve, hogy engem se csigázott fel igazán az iskola-diploma-munka felfogás, miközben az otthon elfojtják a szociális életemet. Hát ebben az időszakban mindenre rátaláltunk amit nem érdemes kipróbálni, sok tanuló pénzt befizettünk... Kaszinó, rulett, szerencsejáték, spammer üzletek stb. Így hát hosszú és bosszús évek után tesómnak rendes állás után kellett néznie, amit mindenképp elakart volna kerülni, mivel gyermeki álmai voltak a pénzszerzéssel kapcsolatban. Január óta dolgozik, 7 hónapja, ez idő alatt felhalmoztunk egy korrektebb összeget, az én ügyeskedéseimet is hozzáadva. A testvérem persze, már így sem mintagyerek, szóval neki a hónap végén mennie kell, mert eljött az a pillanat, hogy elzavarják a szüleim, ha csak nem kezdi el visszafizetni az "elpazarolt" éveit. Én ezt megtiltottam a testvéremnek, még akkor is ha csak ő megy el. Teljesen értelmetlennek gondolom, hogy belemenjen ebbe a körforgásba.

Iskola:

Idén megyek 12. be, érettségi előtt állok. Szüleim az elmúlt évek során, azt hiszik azonosultam a tesómmal, és én sem akarok majd tanulni. Rám erőszakolják a tanulást, folyamatos vitázás megy rajta, meg a pénzen is apával. Itthon már képtelen vagyok tanulni, mert kiesik a koncentrációm, mikor elkezdődik a vita, mert oda figyelek, hogy mi éppen a helyzet. Inkább nem is kezdem el már, fölösleges időpazarlássá vált. Reggel szoktam tanulni iskolába menet. 45 perces az út, de így is az ország egyik legnevesebb gimnáziumában közel 4 egészet teljesítek. Én még is egy olyan (számomra nagyon fontos)célt tűztem ki magam elé, a továbbtanulás szempontjából, amihez nem elég csupán az ész, de szorgalom is kell hozzá, ami viszont nekem alapból sincs sok, nem hogy ha még a kedvem is elveszik tőlem itthon.

Ezért is szeretnék elköltözni tesómmal, nyugodtabb környezetet biztosítana úgy érzem.

Szerelem:

Hát... Ez is most talált meg... A nagyon elhanyagolt itthoni körülményeknek köszönhetően, nálunk még soha nem volt egy tesóm barátja, barátnője, se egy az én barátaim, barátnőim közül. Anya mindig hatalmas hepajt csapott, ha valaki fel akart jönni, mert akkor ugye hirtelen az egész lakást ki kellett takarítani. Én ebbe inkább nem mentem bele, nekem nem érte meg vitatkozni, inkább elfogadtam ezt a helyzetet, főleg hogy én még kitakarítva is szégyelltem volna egy-két dolgot. Emiatt és a kizárólag a pénzszerzésre való motivációm miatt, nem keresek kapcsolatot 2 éve. Most viszont megtalált, és nem szeretném azt mondani a leendő barátnőmnek, hogy bocsi hozzánk nem lehet feljönni, majd lemegyünk a parkba sétálni. Mindig nem lehet. Tudom, hogy nem ez számít a szerelemben blablabla, de engem ez zavar abban, hogy teljesen magabiztos legyek, amúgy is elszoktam a barátnőzéstől, ahogy említettem.

Ez is egy ok, hogy miért szeretnék elköltözni.

Tervek:

Valamiért, mindig is azt éreztem, hogy valami nagyra kell vinnem, nem tudom miért.(Nem hétköznapi, se nem világszintű csillogásra vágyok, ezt ne értsétek félre. Embereken szeretnék segíteni.) Úgy gondolom genetikailag mindent megkaptam, hogy ezeket meg is tudjam valósítani. Igen ám, de ahogy, csak a pénzre specializálódtam, semmivel nem foglalkoztam amiben egyébként ügyesebb lennék úgy hát megcsappant magamban az önbizalmam. Lehet csak bűnbakot keresek, de valamilyen szinten ezt is a szüleim számlájára is írom, mert soha semmiben nem támogatnak! Akármit elkezdtem volna, vagy megpróbáltam volna; kinevettek; mondták hogy ennek semmi értelme; szarul csinálom; nézd meg a többi gyerek mennyivel jobb; ez csak hobbi stb. Pénzügyileg meg amúgy sem tudtak volna.

Ezeket a céljaimat elakarom érni, és van az a mondás, hogy amit gyakran mondanak rád az úgy is van. Félek, hogy nem fognak sikerülni ezek a vágyaim, ha ők "hátráltatnak" engem benne.

Ezért is el szeretnék költözni.

Úgy gondolom, megteremtettük tesómmal a körülményeket 4 év alatt, hogy eltudjunk költözni, de még egy picivel több idő kellett volna, hogy nyugodtan, minden probléma nélkül megtudjuk tenni ezt a lépést. Azonban az elfajuló helyzet miatt most már én úgy látom nem tudunk tovább haladni az itthoni körülmények mellett.

Mindenképpen megszeretném beszélni a szüleimmel békésen, de nem vagyok benne biztos, hogy pozitív reagálást kapok, hogy a feketebárány tesómmal elköltözzek...:( Anyát közben súlyos családi tragédia érte, így kicsit bele is fáradt az életbe, ezért is agresszívabb, kiszámíthatatlanabb. Apa pedig a fő hangadója tesóm elzavarásának is, így neki fel sem merem hozni a témát, mert abban a pillanatban már kint is vagyok a házból.

Remélem nem lett túl hosszú és köszönöm, ha volt energiád végig olvasni! Ha van valami, amivel segíteni tudnál ez ügyben nagyon szívesen meghallgatom. Mi a véleményed mi lenne a jó döntés? Köszönöm