Nektek is vannak olyan gyerekkori sérelmeitek amiken nem tudtátok túltenni magatokat? Vagy sikerült? Hogyan? Bővebben lent
7 vagy 8 éves lehettem. Nagyon szerettem volna egy eredeti Sindy barbit. Ez még a 90-es évek elején volt. Akkor egy eredeti Sindy Barbi 1.410 Ft-ba került, viszonyításképp írom, hogy akkor egy olcsó piaci barbi 200 Ft volt.
Mondtam anyáméknak, hogy szeretnék egy eredeti Sindy barbit, erre ők azt mondták, hogy gyűjtsem rá össze a zsebpénzemet és vegyem meg én. Hát gyűjtögettem, hónapokig. Végül összejött az 1.410 Ft és elmentünk megvenni a barbit. Az összes pénzem ráment, de nem bántam. Állati boldog voltam.
Amikor hazaértünk, a húgom rögtön kitalálta, hogy másnap elviszi az óvodába. Csakhát én pontosan tudtam, hogy az óvodában úgy mennek a dolgok, hogy a fiúk elveszik a lányok játékait és hajlamosak tönkre tenni őket. Persze, hogy nem akartam, hogy elvigye az óvodába.
Reggel mielőtt elmentem a suliba megkértem anyámat, hogy vigyázzon a barbimra, véletlenül se adja oda a húgomnak, nehogy elvigye az óvodába, mert abból baj lesz. Elmentem a suliba.
Persze ahogy kitettem a lábam otthonról, a húgom elkezdett hisztizni, toporzékolni, hogy ő elviszi a barbit az óvodába. Anyám nem akarta hallgatni a hisztijét, ezért odaadta neki a barbimat és a húgom elvitte az óvodába. Ott a fiúk persze elvették tőle és kitörték a lábát, de úgy hogy nem lehetett visszarakni, tehát a barbimnak annyi volt. Amikor hazaértem és megtudtam, hogy mi történt persze teljesen kiborultam, sírtam, mire anyám leoltott, hogy ne rinyáljak, mert az csak egy szaros baba volt.
De a kegyelemdöfés csak ez után jött. A húgom valamivel később kitalálta, hogy neki is kell eredeti Sindy barbi. Addigra egy ilyen baba már 2.200 Ft volt. Anyámék neki is mondták, hogy gyűjtse össze a zsebpénzét és vegye meg a barbit. Össze is gyűjtötte, elmentek megvenni, mire a boltban mondták neki anyámék, hogy adja oda a pénzt, mire ő kitalálta, hogy neki a pénz is kell meg a barbi baba is. Milyen rafkós, nekem ez eszembe se jutott volna! És hát megvették neki, megmaradt a pénze, az én barbimat tönkretették, ráment a pénzem és persze nem lett következménye a dolognak.
Eltelt azóta 20 év és én ezen nem tudom magam túltenni. Anyám persze nem kért bocsánatot, szerintem nem bánta meg. Volt, hogy szóvá tettem, hogy ez mennyire rosszul esett és mindig volt rá magyarázat, terelte a témát. Nem tudok megnyugodni ettől, de tényleg nem, pedig a húgom 7 éve meghalt. A halála után anyám a megkérdezésem és beleegyezésem nélkül bevágta a 2 barbit a kazánba és elégette, úgyhogy végleg oda lett a babám.
Szerintetek beteges, ha ezen nem tudom magam, így 28 évesen sem túltenni?
válasza:Engem "anyám" folyamatosan fenygetett, hogy így akasztja fel magát a padláson mire hazajövök iskolából, sorolhatnám még mikkel... 18évesen persze ki is dobott... én túltettem magam mindenen, többé mondjuk már nem bánthat, de nah, akkoris... Az életben meg kell tanulni feldolgozni a dolgokat és nem fancsali képpel élni a mindennapokat, az élet elrepül nagyon is hamar. :)
19/L
válasza:Mindenkinek vannak kisebb-nagyobb traumái, aztán vagy sikerül feldolgozni őket, vagy sem. Ez nem mindig elhatározás kérdése, főleg ha nagyon mély a seb.
Olyan nincs, hogy valakit felnőtt korára csak jó dolgok érnek és sohasem fájdalmak. Rosszabb esetben cipeljük magunkkal ezeket a fel nem dolgozott lelki sebeket, amelyek aztán kihatnak a kapcsolatainkra, az életünkre.
Nagyon nehéz a kioldásuk, feldolgozásuk, de nem lehetetlen.
válasza: válasza:Ez normális, a nagy sérelmek mindenkiben megmaradnak, nyomot hagynak. Neked pont ez esett így, érthető. Annyira vágytál arra a babára, mint mondjuk felnőttként vágyom egy gyerekre.. Jó, más, de a vágy az benned van ugyanúgy ha játék, ha nem..
Engem az iskolában értek megalázások, azóta is kishitű vagyok és hülyének érzem magam sok szituációban, úgy érzem sokszor hogy egy senki vagyok, akit lenéznek.
válasza:Szerintem kisebb-nagyobb feldolgozatlan múltbeli sérelmei mindenkinek vannak, csak sokaknál nem tudatos a dolog és valami mentális zavar formájában jelenik meg.
Anyámmal kapcsolatos frusztrációim egy jó részét már így felnőtt fejjel átbeszéltem vele, ő szerencsére olyan fajta, hogy lehet vele ilyesmikről beszélni, meghallgat, komolyan elgondolkozik a mondottakon ő is. Amikor elmondtam neki sok gyerekkori problémám, és érdekes volt az ő nézőpontját is hallani, sokmindent egyszerűen észre sem vett vagy nem tulajdonított jelentőséget neki. De így hogy átbeszéltünk dolgokat, ezeket - a konkrétan vele kapcsolatosakat - fel is dolgoztam.
Vannak, amiket teljesen sosem sikerült, régi frusztrációk és félelmek, amik örökre meggyűlöltettek velem bizonyos embereket, dolgokat és szituációkat (példákat nem írok mert kisregény lenne), de összességében véve túlléptem a többségükön, vagy elfogadtam őket, hogy a negatív tapasztalatok is a személyiségem fejlődésének részét képezték, hozzájárultak, hogy azzá váljak, aki vagyok.
Elég sok introspekció, önvizsgálat kell hozzá, ahogy az idő halad és több tapasztalatot szerez az ember, ezeket a múltbeli eseteket újra elővenni, átgondolni más perspektívába helyezve, más szemmel nézve. De a legjobb, ha valakivel, aki értelmes és nyitott a kommunikációra, és pláne, ha maga is érintett, át lehet beszélni őket.
Semmiképp se fojtsd magadba, akkor csak gennyesedő seb lesz az emlék az ember lelkén.
Esetleg próbálj meg beszélni anyukáddal, ha szerencsés vagy, olyan, akivel lehet beszélni (vagy talán azóta már olyan). Ne bűntudatot akarj benne klteni, ne a bocsánatkérésére várj, tehát ne akarj fájdalmat okozni neki, mert abból sok jó nem sül ki, és hidd el neked sem lenne gyógyír a sebre, ha emiatt öngyűlöletet keltenél benne (nekem is pár dolog anyámmal rosszul vette ki magát, mert utólag olyan iszonyatosan bánja, rosszul esik neki). Elég, ha meghallgat, ha ő is elgondolkozik, ha hajlandó róla beszélni. Nehéz a téma, mert a halottakkal szemben érzett haragot nagyon nehezen veszik az emberek (azok is, akik érzik, nyilván emiatt is fájóbb ez a téma neked is), de a szőnyeg alá söprés nem megoldás. Ha anyukáddal nem is sikerül átbeszélni, idővel, sok gondolkodással, azzal, hogy másokkal megosztod a tapasztalatod, érzéseid, talán sikerül valamennyire békére lelned önmagadban. Ez lenne a cél.
Nem könnyű, de sok sikert kívánok hozzá.
Köszönöm szépen, igazán aranyosak vagytok, ez nagy segítség, mert ezt senkivel sem tudom igazán megbeszélni. Anyámnak sok baja volt amikor kicsik voltunk, próbálom így nézni, dolgozott 16 órát egy nap, hogy eltartson minket, mármint minket a húgommal meg az alkoholista apámat, aki a fizetését a kocsmába hordta, emelett nem volt egyszerű az élete.
A húgom úgy halt meg, hogy gázfűtéssel fűtöttünk a vidéki házunkban (cirkófűtéssel) és elromlott a cirkó. Az égésterméket nem kifelé fújta, hanem vissza a házba és hát abban nagy mennyiségű szénmonoxid volt. Hárman voltunk otthon anyám, húgom és én. (apám éjszakás műszakban dolgozott). Anyám és én elvesztettük az eszméletünket és reggel tértünk magunkhoz. A mentő életveszélyes állapotban vitt minket a kórházba, a húgom pedig reggelre meghalt. A belélegzett túl sok szénmonoxid okozta a halálát. Hát ennyi :((((
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!