Mikor beszéltél utoljára anyukáddal, apukáddal?

Az én szüleim is alkoholisták.... voltak. Már meghaltak, pedig még 30 sem vagyok. nekem is sz.r gyerekkorom volt, így tudom miről beszélsz. Hosszútávon összeveszve nem voltunk ugyan, de apámat ki nem állhattam... Lényeg, akármilyen iszákos is volt anyám... hiányzik. Ott voltam mellette a kórházban minden nap egy héten keresztül, csak azon az egy átkozott napon nem mentem be, mikor meghalt. Ha még egyszer mondhattam volna neki valamit, ha még egyszer megölelhettem volna... de nem tehettem, és nem tehetem többé.

Fiatal vagy még, nincs értelme a haragnak, neki nem okozol vele kárt, magadnak viszont többet. Tudom. Apámnak nem bocsájtottam meg (verte anyut keményen), nem tudtam... ültem az ágya szélén, mikor végstádiumú rákos beteg volt, és egy k***a könnycsepp nem jött ki a szememből... de beszélgetnék vele is, ha tehetném... mert az iránta érzett harag bennem maradt, nem ment vele, amikor meghalt, hanem engem emészt belülről...

Megpróbálod, felhívod, és ha nem akar veled beszélni, akkor nem akar, de a lelked megkönnyebbül, mert TE megpróbáltad!

Barátnőmnek most halt meg az anyukája váratlanul, hasonló volt a kapcsolat, de most nagyon ki van. Békülj ki velük, olyan rövid az élet, nem tudhatod mikor veszíted el őket és akkor egész életedben bánni fogod, hogy meg sem próbáltatok jóban lenni... Mégiscsak nekik köszönheted, hogy élsz.

Én: kb. 3 órája beszéltem anyámmal telefonon, apával meg 1 órája jó éjszakát kívánni.

Sajnálom én is hogy így alakult és hogy ilyenek.

Anyummal kétnaponta beszélünk. És a világon mindenem odaadnám, hogy apummal beszélhessek megint, de nem lehet, fél éve hagyott itt minket. A mi kapcsolatunk sem volt felhőtlen, szegény rokkant volt és iszonyúan feszült tizenéve. Sokszor veszekedtünk, eltávolodtunk. De amikor elment, akkor értettem meg, mennyire hiányzik. Azóta anyumat is másképp kezelem, még ha "idegesít" is.

Nem minden család egyforma, lehet Te nem éreznél így ebben a helyzetben. De az én személyes meglátásom, hogy ha egy szülő elmegy, utána már minden hülye veszekedés olyan pitiáner ügynek tűnik...

Anyuval tegnap, telefonon (tegnap volt a szülinapja, ma meg ha minden jól megy, akkor megyek is át hozzá), apával kb. öt perce, szintén telefonon, de mint kiderült, nem engem akart hívni :D Viszont vele meg tegnap találkoztam.

Persze én is vesztem már össze velük, de sosem tartott hónapokig. Apukámmal évente kétszer legalább össze szoktam veszni, de akkor ordítozunk egyet, aztán annyi, két nap múlva el van felejtve. Anyuval is össze szoktam szólalkozni néha, de nála meg aztán 5 perc után el van felejtve minden.