Rühellem a szüleim. Szégyenlem magam helyettük, hogy ilyen pénzmániás az Apám. Hogy érjem el, hogy legalább a nyaralóban pár hetet eltölthessek a gyerekeimmel, ha az én gyerekkorom elcseszte?

Soha nem kértem és nem is kérnék anyagi segítséget a szüleimtől. 18 évesen kezdtem dolgozni, magamtól és az egész nappali fősulit munka mellett csináltam. Két pici gyerek mellett tanulok és otthonról dolgozom. Nem vagyok rájuk szorulva.Valóban az nem érti meg aki ebben nincs benne. Azért 10 évesen kint állni a nyaraló előtt táblával, hogy kiadó, és takarítani gyerekként egész nyáron, nekem most már elég bizarr lenne, de akkor csináltam, mert kellett.

De, de pénzmániás az apám, és ez van, igaz, hogy nem kellene vele törődnöm, de a gyerekeim túl közel állnak hozzájuk. Valóban nem tudom megváltoztatni. Az Anyja azért halt meg egy szaros kórházban, mert sajnálta egy normális hospice-ra a pénzt. Szégyellem is magam miatt, hogy két gyerek mellett nem tudtam eleget ápolni a nagyimat. Már a végén azért vitte kórházba, mert nyűgös volt neki, hogy éjjel is vele kellett lenni. Amikor én mondtam, hogy kellene egy normális hospiceház, hogy nyugiban haljon meg a nagyim és ne egy kórházi környezetben, én voltam a szemét, mert Ő nem ad ki ennyi pénzt. Anyjának köszönheti, amit elért, mert Tőle kapta az ingatlanok nagy részét. Nem én vagyok defektes, az tuti.... Az egész utca Apámon röhög most már... HA egyszer megöröklöm a vagyonát amit felhalmozott akkor azt már eldöntöttem, hogy jótékony célra fogom fordítani és a fogyatékos vagy beteg gyereknek adom oda, hogy itt nyaraljanak, az egyéb ingatlanokat, pedig szeretném majd eladni a pénzt valami olyanra költeni ami másnak is örömet szerez, de semmit nem tarok meg magamnak. Németországról még annyit, hogy 4 férfivel laktunk gyerekként egy apartman panzióban hónapokig, mert Apám nem készült fel, hogy kimegyünk, annyira nem volt képes, hogy keressen egy apartmant. Csak kivitt minket a semmibe. Majd elment Berlinbe dolgozni, ami 700 km volt onnan ahol laktunk, éppen olyan messze, mint ahogy Budapest. Ehhez már nem fűznék semmit, hogy akkor minek rángatott ki. És a némettel soha nem is kezdtem semmit és semmi előnyt nem hozott. Csak az angolt használom, amit itthon tanultam meg. Anyám már válni akart sokszor, de nem tette meg, mert nincs pénze:) Apám azért nem engedi, hogy elváljon, mert nem akar neki semmit adni, mert semmiért nem dolgozott meg, mert minket nevelt.

A legszebb volt, amikor mondta, hogy csináljuk jövőre a balatoni kiadást felesbe, hogy egyik lakást mi a másikat Ők adják ki. Erre csak annyit mondtam, hogy mi akkor nem adnánk ki, hanem lent lennék nyáron, mert nekem fél milla nem ér annyit, mint hogy a gyerekeim jól érezzék magukat itt. Erre kiakadt, és mondja, hogy akkor nem adja oda a lakást. Csak nevettem, és hagytam forrongani, hogy milyen egy szemét vagyok, hogy nem kell a pénz. Hát, nekem nem... Amim van azt értékelem, de van egy szint ami felett élvezni akarom az életemet és a gyerekeimnek örömöt okozni. A férjem vinne nyaralni, de a gyerekeknek itt vannak a barátai Balcsin, imádnak itt lenni. Megyünk nyaralni is majd egy hétre. Nem vagyunk rászorulva, hogy itt legyünk, nem ez a téma, hogy én éhen halok, és nem tudok sehol nyaralni. Szeretek itt lenni, sokat dolgoztam itt én is, szerintem ennyi belefért volna nekik, ennyi.