Hogyan békülhetne ki a párom a szüleivel?
Semmit. Ő megpróbálta, a szülei viszont benneragadtak a gyűlölet-harag gócban, itt nincs mit tenni. Minden más csak fölösleges pedálozás és ami a lényeg, fölösleges megalázkodás a párod részéről. A szülő egy felnőtt ember számára már nem isten, hanem nagyon is halandó, hibázó, gyarló emberTÁRS kell, hogy legyen. Ha nem így van, akkor a gyerek valójában soha nem nőtt fel.
A társ lényege az, hogy nem alárendelt, hanem mellérendelő viszonyban vannak. Egy viszályt két felnőtt ember csak úgy tud megoldani, ha MINDKETTEN arra törekszenek, mert az a szándékuk, hogy rendezzék a sérelmeket és helyrehozzák a múltbéli hibáikat. Ha erre csak az egyik fél hajlandó, a másik nem, akkor nincs mit tenni.
Ennyi.
Sosem értettem az olyan szülőket, akik eltaszítják a gyereküket, és így megszakítják velük a kapcsolatot.
Ezek nem szülők, kudarcot vallottak mint szülők, az ilyeneknek el kellene bújni a föld alá.
Sajnos akik ennyire megrögzötten kitartanak a hülyeségük mellett, azokkal reménytelen próbálkozni.
Nem nehéz kitalálni, hogy egy agresszív, korlátolt agyú, besavanyodott öregúr van a háttérben, és szerencsétlen feleségének meg alkalmazkodnia kell. Ha nem, repülne ő is...
Szívem szerint azt mondanám, egy jó nagy verés kellene az öregnek.
3-as! Te miről beszélsz????
Kapjál már a búrádhoz mielőtt másokat meggyanúsitasz!!!!! Öcsém, ilyen bamba emberek vannak.
A 3. vagyok, és van itt egy kérdezö, aki pár naponta felteszi a kérdést, hogy a sokszorosan börtönviselt férjét miért nem akarják a szülök befogadni.
A kérdésed hasonlít az ö stílusához, azért kérdeztem vissza, NEM gyanusítottam senkit!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!