Miért a szülő a hibás?

Tolerancia, tolerancia, tolerancia.

Persze vannak kirívó esetek. Elmesélem az enyémet:

Anyós pasija elvesztette az állását. Anyósomnak pont annyi fizetése volt, hogy befizesse a hiteleket és max egy számlát.

Én akkor voltam terhes, külön éltünk. Férjem vetette fel az ötletet, hogy költözzünk hozzájuk. Én idióta meg belementem. Szükségük volt ránk mégis utolsó kis szarként voltunk kezelve. Persze szép fokozatosan.

Fura módon akkor telt be a pohár, amikor készítettem a gyereknek a sütőtökpürét. Megvettem a szezon végén a tököt, horribilis áron, szépen megsütöttem. Mondtam anyósoméknak, hogy egy-két darabot nyugodtan egyenek meg, de a többit lefagyasztom a lányomnak.

Anyós pasija (akiből nem néztem ki) mondta, hogy nem, csak csináljam meg a kicsinek. Lerendeztem a lányom (szoptatás, pelusozás, altatás kb fél óra) ennyi idő alatt anyósom több mint a háromnegyedét megette öt nagy sütőtöknek, mert olyan jól esett neki.

De megígérte, hogy másnap vesz. Azóta is veszi. Pár napra rá megkérdeztem, hogy akkor hoz-e tököt, leüvöltött, hogy mégis miért venne, olyan drága, neki erre nincs pénze.

Az a vicces, hogy ez egy piszlicsáré dolog, de mégis ez maradt meg bennem a legmélyebben. Ez volt az utolsó csepp.

Mikor költözködtünk, anyukám feljött, beszélgetés közben elmondta, hogy le fog járni a lekötésem, ami olyan 5M, és tud valamennyit kölcsön is adni, hogy vegyünk saját házat.

Fél évig ment anyósnál a téma, hogy fizessük bele a pénzemet a lakásába, és akkor a fele lakást rám írja.

Mindezt elkerülhettük volna, ha hagyjuk, hogy csődbe menjenek. De nem, az ember segíteni akar, és mi jut neki? Anyagi kizsákmányolás, szétment idegek, fájó emlékek.

De mindez persze ellenpélda arra, amit te írsz.

Viszont ott van az is, hogy saját otthonra ma már nem jön össze csak úgy, az albérletrendszer pocsék, a fizetéseknevetségesek, már ha kap az ember munkát.

Csak a tökéletes világban nincsenek konfliktusok.