Lelkiismeretfurdalásom van, hogy lehet túllépni ezen?

33 éves vagyok, egy 10 évig tartó házasság felbontása után két éve visszaköltöztem a szüleimhez. Jövőre megyek férjhez, és messze fogok élni a szüleimtől, több, mint 2000 km.

Ezalatt a két év alatt láttam, hogy mennyire megöregedtek, kezdenek olyan elesettek lenni. Édesanyámnak épp el van törve a lába, én mosdatom és segítek az öltözésben. Édesapám még jobb helyzetben van, de ő is kezd erősen öregedni. Szerencsére anyagi problémánk nincs, a házunk tehermentes, az autóink tehermentesek, van egy nagyon kényelmes balatoni nyaralónk is, ahol a szüleim nagyon szeretnek elidőzni.

Azonban én látom magamon, hogy már nem az ő társaságukra vágyom elsősorban, hanem a leendő férjemmel szeretnék együtt lenni. Ő most is fent dolgozik északon, és egyelőre sajnos nem megoldható, hogy vele legyek, csak körülbelül jövőre tudok menni hozzá.

Viszont ettől már most lelkiismeretfurdalásom van, hogy mi lesz velük itt, ha egyedül maradnak, én pedig távol leszek? Azért is ostorozom magam, hogy néha olyan türelmetlen vagyok hozzájuk. Most is lent vagyunk Balatonon, előbb voltunk fürdeni. Ők már öregesen lassan mozognak, én csoszogok mellettük, mintha gyerekek lennének. Közben a férjem társaságára vágyom, vele szeretnék lenni. Olvasok sok más topicot, ahol gyerekek meg akarnak szabadulni a szüleiktől - én nem megszabadulni szeretnék, hanem biztonságban tudni őket úgy, hogy én messze leszek egyszer....