Mi ez a sok leányanya?
A környezetemben annyian vannak már, akik iskola, párkapcsolat, pénz, és munka nélkül szülnek, hogy hihetetlen.
Van egy lány, 2 éve terhes lett, mert nem szedte a tablettáit, a pasija megmondta, nem akar gyereket, a lány meg akarta tartani, a pasi elhagyta, elvetélt végül 10 hetesen, és újra összejöttek. Rá kereken 1 évvel megint nem szedte be a tablettáit, megint terhes lett. Megszületett a kislány, most pedig szitkozódik orrba-szájba, hogy a szemét apja nem fizet, meg nem vigyáz rá hetente 3X, és nem tud suliba járni - holott a pasi előre megmondta, nem kell gyerek, hiszen ezért fizette a gyógyszerét.
Egy másik lánynak most 2,5 éves a gyereke, mindjárt lejár a gyes, hát ő is gyorsan összehozott egy gyereket, hogy kapjon majd még gyest, és persze az új pasi ott sem repes az örömtől.
Most a szomszéd csaj is terhes, 19 éves, most fog szóbelizni, apuka sehol.
Mi van itt bakker? :(
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
1. Azt hiszik így majd jobb lesz a viszony az apukával, nem hagyják el őket, újra boldog lesz a kapcsolat
2. Ne kelljen dolgozni
3. Azt hiszik, hogy könnyű feladat és hogy majd ők bezzeg megoldják
4. Szimplán hülyék
5. Fiatal anyák akarnak lenni (amivel nincsen baj, de a semmire szülni felelőtlenség)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Nézd Kérdező amit leírtál, annak nem sok köze van a leányanyaághoz, ami hagyományosan szimplán azt jelenti, hogy az illető nő nincs férjnél, nem "asszony". Manapság ez már elég természetes, és önmagában gond sincs vele, vagy 50 éve úgy van, hogy a gyerekkel kapcsolatos jogok és kötelességek tekintetében semmi jelentősége a családi állapotnak.
Na, ezzel szemben amit leírtál példákat, ott az első két nő simán jellemtelen, gerinctelen senki, gazember, és kész. Az első azért, mert ha ő mindenképp gyereket akart, akkor miért nem keresett olyan partnert, akinek szintén ez a terve a közeli jövőben, miért, és milyen jogon egy másik embert szivatott meg a sajéát önző vágyaiért, a második meg azért, mert simán eszközként szülte a saját gyerekét a saját élősködéséhez.
A harmadikról viszont nem tudunk semmi lényegest, tisztességes emberekkel is megesik, hogy magukra maradnak gyerekkel, az meg inkább pozitív szerintem, hogy így is folytatja az iskolát.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
de az apukák felelősségét miért nem firtatjuk?Mert nem tudom,de szerintem,ha egy ffi annyira nem akar gyereket,akkor létezik óvszer is a világon,és nincs az,h "jajj,nem szedte a gyógyszert"..levan a gond...Mi még házasként is ezt tartjuk a legjobb megoldásnak,nem barmolja szét a szervezetem,észrevesszük azonnal,ha valami baj van,és inkább ennyi kellemetlenség,mintsem egy pozitív terhességi teszt,mikor nagyon nincs rá lehetőség,h gyereket vállaljunk..
Mondom ezeket úgy,hogy első gyerekünket nem terveztük,de miután egyetlen alkalommal nem védekeztük 3 év alatt tisztában voltunk vele,hogy benne van a pakliban...De amíg nem voltunk benne biztosak,hogy akár fel is tudnánk nevelni egy gyereket eszünkbe sem jutott kockáztatni..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"most pedig szitkozódik orrba-szájba, hogy a szemét apja nem fizet" - Akkor menjen bíróságra!
Amúgy meg igaza van az utolsónak, akkor miért nem húztak gumit, ha ennyire nem akartak gyereket.
Amelyik lány, meg már egyszer átverte a párját a tabival, ott meg ez duplán igaz. De az is undorító, hogy így átvágta a pasi kétszer is, de a pasi is hülye volt, hogy másodszorra nem húzott gumit is, ha ilyen megbizhatatlan a lány a tabival kapcsolatban
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Alapvetően a társadalom változott. Régebben 18 évesen férjhez kellett menni és szülni kellett, nem diplomázni, meg dolgozni. Akkoriban volt akinek ez nem tetszett (jogosan ugyan), hát elindították az emancipáció, beálltak a munkaerő piacra, megsokszorozva a munkaerő kínálatot. Ennek eredményeképpen megnőtt a munkanélküliség, egy kereset már nem elég a család fenntartásához, de legalább a nők "megvalósíthatják önmagukat", ami persze mint tudjuk, nem egészen igaz. Egy valamire nem gondoltak! Hogy nem minden nőnek vágya, hogy dolgozzon és belépjen a munkaerő piacra, mégis most rájuk ez ugyan úgy kényszerként nehezedik, mint annak idején a gyerekszülés a buszsofőrködésről álmodó nőkre. Cseberből vederbe. Ezek a nők 100 évvel ezelőtt teljesen normálisnak számítottak volna, akkor még az volt hülye aki dolgozni akart. Nem védem őket, mert nyilván a mai viszonyok között erkölcsi és gazdaságilag szempontból valóban aggályos amit csinálnak, de ne legyünk csőlátásúak. Ahogy régen is, most is vannak ilyen és olyan típusú nők, csak a környezet változott, ezzel pedig az ő lehetőségeik és megítélésük.
Mint nő, támogatom társaim önmegvalósítási törekvéseit, de nem minden áron. Be kéne látni, hogy a társadalomban olyan változások mennek végbe, amik már rövid távon is károsak az emberiségre és az emberek mentális egészségére. Halkan jegyzem meg, hogy a férfiak szabados és következményektől mentes viselkedése sem örömteli, ugyan is amikor a gyerek készült, akkor ő is ott volt. Gyógyszer ide vagy oda, ha a házasság kényszere lebegett volna a fejük fölött, nem lett volna ennyi baleset. Ezt az amcsik shot gun weddingnek hívták régebben.
19 éves pedig már nem leányanya.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Mi még házasként is ezt tartjuk a legjobb megoldásnak"
Ugye azért nem kötelező másoknak is pont ezt tartani a legjobb megoldásnak???? Valószínűleg nem teljesen véletlen, hogy még vagy fél tucat korszerű módja van a családtervezésnek, hogy minden pár megtalálja a saját maga számára relatív legjobb megoldást...
Miután viszont döntöttek a kérdésben, megbocsájthatatlan kategóriájú aljasság az azzal való tudatos visszaélés... azt meg roppant érdekes, és roppant jellemtelen, ócska dolognak, mentalitásnak tartom, hogy egyes nők számára tök más megítélés alá esik, ha a férfi nem húz óvszert "pedig megbeszélték" kontra ha ő nem szedi a tablettát "pedig megbeszélték"... ez a két dolog tök ugyanaz, csalás, a másik helyzetével való visszaélés...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!