Pénzzel, értékkel meg lehet vásárolni a gyerek boldogságát?

"10 éves a lányom és azon vagyok h mindene meglegyen lapotoptol kezdve telefon,stb..mert ez miatt kicikizték h hello kittys a teloja,erre vettem neki andridosat."

Na nehogy már egy csapat 10 éves kis taknyos mondja meg neked, hogy mihez kezdesz a pénzeddel! Így a gyereked is a külsőről fog ítélni. Nem beszélget azzal, akinek nincs márkás telefonja. Ilyen embert szeretnél belőle nevelni?

Erről egyébként az jut eszembe, amikor valamelyik évben a híradóban mutattak egy szülőt, aki panaszkodott, hogy milyen drága az iskolakezdés, de hozzátette, hogy Hannah Montana-s füzetet muszáj venni. Én is vágytam egy csomó mindenre gyerekkoromban, de ha nem volt rá pénz, akkor nem kaptam meg, ez ilyen egyszerű.

Ne értsetek félre, nem sajnálom senkitől, ha valaki megengedheti magának, vegye meg, de utána ne panaszkodjon, hogy milyen drága. A mai szülők a gyerekei osztálytársainak akarnak megfelelni. Ez annyira kifordult, beteg dolog.

Én úgy gondolom, hogy csak a pénz nem elég hozzá, hogy boldog legyen a gyerek. A legfontosabb a törődés, és ha van pénz is, az még jobb. De ha sok pénz van, akkor sem helyes dolog (szerintem) egy gyereknek mindent megvenni, amit kíván, pláne ha még értelmetlen is (mondjuk a 100. plüss állatka). Akkor már inkább tegyük félre neki, nagy korában több szüksége lesz rá.

Nekem "mostohalányom" a példám. Az anyja elhalmozza minden féle ruhával meg haszontalan játékkal, amik aztán itt nálunk mennek a sarokba, mert játszani nem lehet velük, nem is érdekli a gyereket, inkább társasozunk, játszótérre megyünk, stb. A csini rucikról meg annyit, h nem mer a gyerek a játszótéren homokozni, meg fagyizni, nehogy összekenje a ruháját, mert az anyja leszidja érte. Ezért aztán vettem neki potom pénzért játszós ruhát, és inkább azokat hordja nálunk. És még sose panaszkodott, h mi miért nem veszünk neki ilyen-olyan drága holmikat.

utolsó

oké, de az a kislány (ha még játszótér és játszós ruháról van szó) még nagyon apró lehet, még nincsenek is igényei...

De képzeld el, hogy majd tiniként felvenné-e az ütött kopott, használt ruhát, amit turkálsz neki?

Én tiniként is felvettem, sőt imádtam turkálóba járkálni, 100 forintért olyan ruhákat venni, amiket a boltban 5-6-7-10 ezrekért árultak újonnan, meg levadászni vicces rongyokat, otthon meg átalakítottuk a barátnőmmel. Ő hozott ruhafestéket, meg olló, tű cérna, és nagyon jó ruhák lettek belőlük. Szóval lehet, hogy tiniként is pont, hogy a turkálóban fog majd vásárolni, mert az buli.

Ugyan, a boldogság elégedettség kérdése. Ha elégedett vagy azzal, amid van. és nem azon sopánkodsz, hogy több is lehetne, akkor boldog vagy. Lehetnek millióid, meg minden vackod, akkor is boldogtalan leszel, ha azt nézed, hoyg a szomszédnak bezzeg több van. Mi nem voltunk sosem gazdagok, még középosztály se nagyon, és én mégis azt mondom, hogy nagyon jó gyerekkorom volt, mert volt családom, akik törődtek velem, és elmentünk kirándulni (mert ez nem pénz kérdése elsétálni a közeli erdőbe/hegyre stb.), meg voltak programok, amikre rendszeresen eljártunk (játszóházak, filmvetítések, fesztiválok - ingyen), voltak barátaim, akikkel tudtunk együtt játszani. Pl állandóan a susnyásban tekeregtünk, nem a tv előtt ültünk és videójátékoztunk. Szóval, a boldogság egyáltalán nem pénz kérdése.

Az ilyen és ehhez hasonló kérdések, mint amilyen ezen a linken is van, számomra azt mutatja, hogy nem, a boldogság nem megvásárolható.

http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__hazassag_..

Nemrég pont egy ismerősöm, aki milliókat kereső felsővezető, görcsölt azon, hogy a 10 éves fiának vegyen-e tabletet. Nem az anyagi része miatt, százat is meg tudna venni, hanem egyszerűen nem szeretné "a pénz az isten" stílusban nevelni.

A gyerek kérte, most a bizonyítványosztásig körömrágás van, hogy jót tesz-e vele, ha teljesíti, nem viszi-e rossz útra a nevelését.

Nekem is sokmindent megvesz nayu, mégse jó. Van ifonom meg sok ruhám, meg szép cipőm, meg kapok enni, meg szép a szobám.

Nem jó. Se anyu se apu.

Velem csak a tesóm törődik. Szeretnék is hozzá költözni. Odaadnám érte az összes szép ruhámat, meg az ifonomat, meg a zongorámat, meg a zongoraleckét, meg a lovastábort, meg a márkáscipőt, csakhogy ott lehessek.

De anyu sosem engedi meg, az bizti.

Én is írtam kérdést, den me válaszoltak ennyien mint ide, de most sokat írtam oda, mert nem tudok aludni, mert szomorú vagyok és hiányzik a tesóm.