Anyám annyira önnállótlan, hogy ezzel tönkreteszi az életem, mit tegyek?

Vannak ilyen anyák,akik szeretik pattogtatni a gyerekeiket, de nem azért mert nem tudná megcsinálni, hanem azért, hogy rá is koncentrálj és el ne felejtsd, hogy létezik.

Szerencse, hogy nem lakik távol tõled, mert az nagyon megterhelõ lehetne számodra, de igy sikerül könnyebben megoldanod.

Mondd el neki a problémáidat, mert igy csak gyülik benned és egy nap felrobbansz. Ugye nem akarod te sem ezt?

Ezért most nagyon le leszek pontozva, de mindegy...

Szerintem amit leírsz, az nem hálátlanság kérdése. Téged az zavar, hogy anyukád feleslegesen ugráltat mindenért.

Ha dolgozik még, akkor kissé irreális, hogy ilyen szinten elhagyja magát, hogy inkább nem eszik, csak ne kelljen főznie. Érthető, hogy idegesít, hogy eltalál valamit, és akkor azonnal ugranod kell, különben te vagy a hálátlan, pedig ő egyedül nevelt fel. Azért ezt a helyzetet nem kellene összekeverni azzal, mintha lenne egy idős, önmagáról gondoskodni nem tudó édesanyád. Ha akkor írnál ilyeneket, akkor tényleg hálátlan lennél.

Nekem apukám és a nagymamám is ugyanilyen. Addig ugráltatnak másokat, amíg van aki ugrál nekik, és ezt minden rossz indulat nélkül írom. Pedig ez nagy baj, hogy ha valaki nem csinálja meg azt, amit egyébként képes lenne megtenni. Betegeken is látom ezt, hogy meg bírná ugyan csinálni, de inkább szól valakinek, de ahogy ő csinálja, az meg úgysem jó. Ördögi kör ez, mert az adott ember még jobban leépül hogy nem csinál semmit, a családnak pedig az agyára megy.

Szerintem anyukádnál az lehet a gond, hogy mivel egyedül nevelt, eddig te töltötted ki az életét, és ez most olyan formában már nincs többé. A munkájában nem talál örömet, nem tudja mivel kitölteni a napjait, talán ezért van ez a viselkedés. Azért próbálj ennek határt szabni valahol, az ő érdekében is, mert ez neki sem jó.

A munka mellett nem fogod bírni, de addig is jogod lenne saját élethez.

Ha azt mondja, nem tud elmenni a boltba (vagy a templomba, onnan semmit nem kell pl. hazacipelnie), akkor ajánld fel, hogy elviszed orvoshoz, aki kivizsgálja. Ha ez nem jó neki, vagy nem találnak nála semmit (ha nehezen jár, is vannak gyógyszerek, amik lehetővé teszik, hogy megtegyen nagyobb távokat is), akkor közölnöd kell vele, hogy nem megy, mert most 1, főznöd kell, 2, a férjeddel foglalkozni, 3, gyerekkel foglalkozni, 4, maradt még munkád, vagy bármi mást.

Konfrontáció nélkül nem fog menni a dolog, mert már túlzottan hozzászokott ehhez az élethez. Egyébként úgy gondolom, a családok hajlamosak rátelepedni a munkanélküli, vagy gyesen levő nőkre, mondván, hogy annak úgysincs "semmi dolga", és ugráltatni minden nekik tetsző időpontban. Ilyenkor nem számít, hogy a másik is szeretne lazítani a házimunka után, esetleg állásokat nézni, esetleg tanulni, fejleszteni magát, tanfolyamra járni, hogy nagyobb esélye legyen visszatérni a munkaerőpiacra, vagy egyszerűen csak a saját családjával foglalkozni (ami a legfontosabb lenne!). Szóval szerintem ez egy elég általános jelenség... Még ha nem is mondja ki édesanyád, lehet, hogy azért kér meg ezekre, mert úgy gondolja, hogy neked erre úgyis van időd.

Sajnos úgy gondolom, hogy konfrontálódás nélkül nem fog menni.

Viszont meg kell oldanod a helyzetet, mert látszik, hogy feszült vagy, azt írod, úgy érzed, "tönkreteszi az életed". A jelenlegi helyzet semmiképp nem tesz jót az édesanyáddal való kapcsolatodnak sem, mert te feszült, frusztrált vagy amiatt, hogy ennyit kell ugrálnod. Sajnos határozottnak kell lenni, és meg kell mondani, hogy menjen el egyedül, és ebben kitartani, ha hússzor hozza fel aznap, akkor huszadszor is... Ha megsértődik utána, akkor is. Tudatosítanod kell benne, hogy nincs ennyi időd, és egyre kevesebb lesz. Próbáld megmondani neki, hogy ebben, vagy abban segítesz, de a templomba menést, a tv mozgatását, vagy mást, most intézze el ő maga, próbálja megoldani. És ne hagyd magad, ha másnap esetleg azt mondaná, hogy "tegnap miattad nem tudtam tv-t nézni". Mondd, hogy akkor az nem jól működik, hívasson szerelőt. Kitartás!

Leírom neked egy napom :D

A szomszédban lakik a dédnagyanyám, majdnem 90 éves és parkinsonos.

Most gyeden vagyok.

Ergo mi hárman lakunk együtt a férjem, én és a gyerekünk aki most 1 éves.

Mellettünk a mami.

Sajnos már alig tud menni, körülbelül mire kijut a wc-re elmegy fél óra, mankóval jár.

Reggel felkelek, megcsinálom a kávét megyek át a mamihoz és neki is adok kávét meg süteményt, amíg ezt issza, eszi segítek neki felöltözni, kisegítem a wc-re feladom rá a zoknit mert nem tud egyedül felöltözni. Besegítem a tolószékbe és áttolom hozzánk. Ilyenkor szokott felébredni a babám, vele is hasonló módon, pelenkacsere, öltözés, etetés. Kimegyünk lassan mindhárman a konyhába, elkezdünk főzni vagy takarítunk, vagy mosunk vagy játszunk. Délben ebéd, amit én főzök a délelőtt folyamán, a baba és a mama etetése mert van hogy a mami nem tud enni rendesen akkor neki is segíteni kell enni, mert nagyon remeg a keze. Például a húst nem tudja összevágni, nem tud paradicsomot vágni magának nem tud kenyeret kenni stb...

Ebéd után elpakolás, mosogatás. Kicsit játszunk még a gyerekkel ekkor a baba és a mama mennek aludni (most alszanak) egy órán át kb. ez az én időm ilyenkor iszok egy kávét, ideülök netezni, olvasgatom a gyakorikérdéseket. Ha felébrednek folytatódik a játék, időnként a mamát ki kell kísérni wc-re, uzsonáztatok, stb. egyéb elfoglaltság, de ki nem jutok az utcára ha csak egyedül nem hagyom a mamit, bár általában azért fél órára kimegyek a gyerekkel, de nem szívesen hagyom itt egyedül mert a múltkor is elesett...

este a mama és a baba fürdetése, mosdatása, fél kilenckor a mami megy tévézni meg lefeküdni haza itthon meg a gyerek is lefekszik. Ilyenkorra már hulla vagyok.

Ha éjszakás a párom (váltott 12 órás műszakban dolgozik) akkor megyünk bevásárolni plusz, illetve listával a párom küldöm el. Ha itthon van nap közben akkor lényegesen egyszerűbb mert akkor szórakoztatja a mamát is meg a gyereket is, illetve segít főzni meg takarítani.

Az a baj, hogy ez egy ördögi kör, amit sajnos anyukád generál:

Életúnt és magányosnak érzi magát ezért ugráltat téged, ezzel viszont kikészít és érzelmileg teljesen eltaszít magától, amitől nyilván még magányosabbnak érzi magát... és így tovább, és így tovább...

A megoldás nyilván az lenne, ha anyukád egy kicsit ki tudna szabadulni ebből az fásultságból, csakhogy ezt könnyű mondani, nehéz kivitelezni... :/

Sajnos konkrét tanácsot nem tudok adni, de valahogy kéne találni valami célt ami érdekli, barátokat, akármit mert csak úgy magától nem fog ebből kitörni. :/