Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Az normális, hogy a nevelőapám...

Az normális, hogy a nevelőapám konyhakéssel tépkedte szét a ruháimat, és felborogatta a szekrényeket?

Figyelt kérdés

Megmondom, nem voltam egy szent, mert évekig vagdostam magam, hiszen anyámnak kezdettől fogva problémái voltak az idegeivel. Anyám a tévé és a magnó kábelt vagdosta széjjel, vagy az összes CD-met ripityára törte, amiért büntetésemet nem töltöttem megfelelően. Mindig fenyegetőzött az után, hogy megver, de persze soha nem merte megtenni. Szeretett leköpni a szobámban a földre, és egyszer amiatt kapta el az ideggörcs, mert a posztereket nem egyenesen ragasztottam a falra. Anyámtól a pofonokat később, tizenéves koromban kaptam amiért "nagy lett a szám", és a szemébe mondtam, hogy beteg és egoista embernek tartom.

Nevelőapám mindenkit szeretett az uralma alatt tartani, az anyámat is, anyám pedig mindig behódolt neki. Imádott például a fejemre csapni, ha elrontottam egy matekpéldát. Szerette hangoztatni, hogy mindent tud rólam, átlát rajtam, és egy alkalommal kitalálta, hogy szerinte én sátánista és náci vagyok - nem tudtam meggyőzni, hogy nem vagyok. Szeretett tárgyként bánni velem, megnézni a fogsoromat az ajkaimat felpeckelve az ujjával és egyebek. Szerette direkt módon, gyűröttre összetaposni a posztereimet csak mert épp letettem azokat a padlóra. Aztán egyszer volt egy húzása, amit soha nem felejtek el. Természetesen már azelőtt is láttam a nevelőapámat is idegbetegen, és halottam üvöltözni, de ennél a pontnál számomra elmebeteggé változott. Amikor meglátta az összevágott karomat többször egymás után adott néhány pofont, úgy hogy a földrerogytam illetve pont az anyám ölébe pottyantam (anyám eközben meredten ült, semmit nem tett vagy mondott, hozzám sem ért), nagyon megalázó volt, ahogy meg akar verni nevelőm és eközben anyám térdein pihen a fejem, a nadrágom letolva, miközben anyám egy ujját sem mozdítja... Nevelőapám megcibálta a hajamat, úgy mint azelőtt, de most előrántott egy konyhakést és széttépdeste vele a ruháimat és a nyakláncot kitépte a nyakamból. Olyan üvöltést adott ki, amit én állattól sem várnék, nem hogy embertől. Valószínűleg megszállta a sátán, filmekben szoktak a szörnyek ilyen torokhangon üvölteni, miközben szekrényeket borogatnak föl.


2013. máj. 23. 21:17
1 2 3
 1/25 anonim ***** válasza:
77%
Sosem értettem azokat a kérdéseket, amelyek úgy kezdődnek, hogy: " Szerintetek az normális, hogy ... ?" és valami nem hétköznapi, megdöbbentő tettel folytatódnak. Nyilván Te is tudod, hogy nem normális dolog. Nem tudom mi a kérdésed a továbbiakban...
2013. máj. 23. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/25 anonim válasza:
80%

Nem tudom hány éves vagy, a valóban ilyen durva a helyzet és 18 év alatti vagy, és bántalmaznak is, akkor fordúlj segítségért.


Ha 18. életéved betöltötted, sajnos nincs más, mint hogy elköltözz, s talpra állj:( nincs rokonod aki segítene??


Komplikált a kérdés, nem lehet belelátni a családodba...

Elfolytott agresszió az van ( tárgyak rongálása).


Amit tehetsz, hogy beszélj velük(gondolom próbáltad), vagy ha nem segít próbálj segítséget mérni!

Ez így nem állapot:(

2013. máj. 23. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/25 anonim ***** válasza:
79%
A teljes család idegbeteg, téged is beleértve es nem sértésnek szánom. . Egy család terápia jo ötlet lenne kezdetnek.
2013. máj. 23. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/25 anonim ***** válasza:
Teljesen normális.
2013. máj. 23. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/25 anonim ***** válasza:
100%
Első vagyok, hiába pontoztatok le, mindig az a kérése itt az embereknek, hogy a kérdésre adjunk választ. Én adtam választ: nem normális. Ha pedig nem ez a kérdése akkor ne így fogalmazza meg. Mert oké elolvastam a részleteket is, de nem tudom mi érdekelné a kérdezőt még azon kívül, hogy normális -e, vagy sem. Hiszen a kérdés EZ volt.
2013. máj. 23. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/25 anonim ***** válasza:
74%

Nem, nem normális, de szerintem ezt te is tudod.

Ha a verésnek nyoma van, menj a rendőrségre és jelents fel.

2013. máj. 23. 21:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/25 anonim ***** válasza:
Nem, nem normális. De szerintem te sem vagy egy hétköznapi, jó tanuló, rendes ruhákban járó, normális barátokkal lógó, időben hazaérő gyerek. Az egész család kezelésre szorulna - veled együtt.
2013. máj. 23. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/25 anonim ***** válasza:
0%
Nem, nem normális, ahogy az sem, hogy vagdosod magad! Szerintem azért van egy nagy adag ferdítés abban amit írtál, hogy rosszabb fényben tüntesd fel az anyád és a nevelőapád, mint amilyenek. Én sem gondolom, hogy te a szegény, mintagyerek lennél, ők meg így viselkednek veled. Azt sem hiszem, hogy a szolid ruhád vagy a high school musiceal-es posztereid miatt sátánistázott le a nevelőapád. El tudom képzelni, hogy milyen göncöked hordasz, milyen poszereket raksz kis és milyen ékszereid vannak, hogyan vagdosod magad unalmadban hatalmas világbánattól övezve! Szerintem a nevelőapád, ha ezt meg is tette így, ahogy leírtad, azt végső tehetetlenségében tehette, hogy már nem tudnak veled mit kezdeni. Képzeld már el, hogy anyukádnak milyen döbbenetes érzés lehetett, hogy látja, össze van vágva a kezed, meg akarod ölni magad. Gondolj néha kicsit másokra is, ne csak az önsajnálkozós önmagadra!
2013. máj. 23. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/25 A kérdező kommentje:

Már elnézést, de senkinek sem tűnt fel a múltidő?

Én 21 éves vagyok, közepes tanuló voltam. Egy időben szerettem rockos cuccokban járni, pont úgy ahogy az anyám, aki Marilyn Manson-t, Metallica-t és Rammstein-t hallgatott, míg én az akkor divatos pop-rock együtteseket szerettem. Soha egy koncertre se mentem el. Visszahúzódóbb típus voltam, emellett lázadó is mint minden kamasz.


Már csak azt nem értem, hogy a gyermek viselkedésének, öltözködésének, jegyeinek mi köze a család "beteges" megnyilvánulásaihoz (ha az éppen beteges)?

Ha egy gyermeket molesztál az apja, akkor megérdemli, mert szakadt göncökbe jár? Nem hinném.

2013. máj. 23. 22:09
 10/25 anonim ***** válasza:
Persze,teljesen normális
2013. máj. 23. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!