Jogos a sértettségem, vagy jópofát kéne ehhez vágnom?

23 éves vagyok, idén diplomázok, már kaptam egy állásajánlatot is. Révén, hogy a gyerekek kirepültek, apu kijelentette, válni szeretne.

3 évvel ezelőtt kiborult a bili, hogy apu csalja anyut. Akkor ígért fűt fát, anyu próbált bízni benne és tényleg MINDENT megtett azért, hogy megmentse a házasságukat. Hetekig csak bőgött, hiszen végtelenül hitt apuban, bízott benne, én álltam mellette, én biztattam, én próbáltam kirángatni a gödörből és elterelni a figyelmét.

Apu persze elhitette mindenkivel, hogy már nincs a nő. Én végig gyanakodtam, mondhatni éreztem, de nem gondoltam, hogy tényleg annyira gerinctelen, hogy mindezek ellenére is folytatja a hátunk mögött. Nem csak anyut verte át, hanem minket, "gyerekeket" is.

Apu pár hete el is költözött. Ez azért így elég nagy pofon volt nekem is államvizsga előtt, nem csak anyunak. Most kitalálta, hogy ha levizsgáztam menjek el velük megünnepelni. A belem is kifordul már csak a gondolattól is. Apámhoz sincs kedvem, nem hogy ehhez a nőhöz, aki képes volt két család életét is tönkretenni... Ki érdemli ezt 30 év házasság után?? Kettőn áll a vásár, mindkettejük viselkedését elfogadhatatlannak tartom, de nő révén bennem van annyi empátia, hogy nem okozok más nőnek ekkora fájdalmat.

Az elmondottak alapján, egy önző, hisztis nőszemély, akihez nem akarom hogy közöm legyen. Nem akarom megismerni és nem akarok bájcsevegni sem vele. Úgyérzem a közeljövőben nem is fogok nyitni felé, félek hogy nem tudnék uralkodni magamon és csak a cinizmus beszélne belőlem minden mondatnál...

Most ilyenkor mivan? Tényleg csöndben kéne ülnie egy "gyereknek" válásnál, befogni a száját, magában tartani a véleményét és elfogadni a "felnőttek" döntését?

Próbáljak jófej lenni vele? Avagy kerüljem őket?

Nem tudom hogyan kellene viselkednem, olyan vívódás van bennem.