Otthon megtűrt fiatalok, ti hogy bírjátok?

Sajnos még a szüleimmel élek, mivel nappali tagozatos vagyok az egyetemen és utolsó évesként nem tudok most dolgozni sem (amúgy szinte vég dolgoztam az egyetem mellett, csak az utolsó évemet nem szeretném elszúrni). A rezsi rám eső részét és a kajám egy kis részét fedezik a szüleim, azon kívül mindent magamnak fizetek az eddig megkeresett pénzemből. A párom is sokat van nálunk, de rengeteget segít is a szüleimnek, heti 5 nap munka mellett még a 6-7. nap is sokszor csak nekik ugrál ezért-azért. Ennek ellenére mi vagyunk az egész családban a fekete bárányok (bár nem lep meg, én egész gyerekkoromban az voltam), úgyérzem, csak megtűrt, "kitartott" emberek vagyunk és utál minket az egész család. Sokszor direkt kerülnek minket, csak arra vagyunk jók a párommal, hogy furikázzuk őket (a párom kocsijával a húgomat pl), mindig csak akkor keresnek meg minket, ha kell nekik valami. Amúgy ha pl kérdezek tőlük valamit, a kérdéseim 70-80%-ára nem kapok választ, ha beszélgetni akarnék velük, kerülnek vagy le is ráznak. Persze, ha kell nekik valami, akkor egyből elvárják, hogy ugorjunk, és mindent alárendeljünk az ő csicskáztatásuknak, nem számít sem vizsga, sem munka, semmi. Ha nagy nehezen hajlandóak másfajta kommunikációra velem, akkor is csak kötekedni meg kritizálni tudnak, anyám vagy heti 2-3x a fejemhez vágja, hogy jó lesz, ha eltakarodunk már az ő házából és nem rajta "élősködünk" (hogy ki élősködik kin, abba nem mennék bele...). A züllött húgom persze a kis szeme fénye, és ha szidni merem a húgom (pl mert lop tőlem), akkor azt mondja, hogy "mit csináljon vele, mégis csak a lánya?!". Én nem vagyok a lánya, amikor többször is ki akart tenni az utcára? Erre csak hallgat.

Már nem bírjuk, a párom ledolgozik 8 órát, kettőt levezet és minden nap arra ér hozzánk, hogy üvöltözünk, én sírok vagy dühöngök és csak neki merem elmondani, mi az oka. Emellett egy hamarosan induló vállalkozáson dolgozunk, így alig van egy szabad percünk is, persze anyám ebben is csak hátráltat minket. El tudom képzelni, milyen nagy a nyomás a barátomon is ezek miatt, de már nem tudom, mit tehetnék. Elköltözni nincs elég pénzünk jelenleg, minimum fél-1 évet ki kell még bírnunk ebben a pokolban. csak arra lennék kiváncsi, más is él ilyen megtűrt szerepben? Más is folyamatosan kapja a szülők utálatát, lenézését, mocskolódását? Ti hogy bírjátok? Hozzám hasonló helyzetben lévőket keresnék, hátha tudunk segíteni egymásnak.