Meg kell bocsájtani a szüleinknek, ha rosszul bántak is velünk évekig?

Nem muszáj, de jobb, ha nem gyűlölöd őket, a saját érdekedben. Az elégedetlen, gyűlölködő érzés, ami eltölt, ha rá gondolsz, az Téged károsít. Nem tudom, hogyan kell leépíteni, az idő persze segít...

Van olyan, hogy valaki elássa magát egy életre s ha akarod, sem tudsz megbocsátani, pláne szeretni.

Törődj a saját lelki békéddel s ha egy nap úgy érzed már nem tud ilyen negatív érzéseket kiváltani belőled, elszáll az emlékek mellöl a düh, harag, félelem akkor lezártad. Ezt csak te tudod megtenni s feldolgozni. Ha neked fájdalmas látni őt vagy oda menni senki nem kényszeríthet.

Anyád nem tudja nem érti, nem kell a kedvéért vagy egy talán megváltozott meg talán sajnálja miatt neked ugranod.

Ez rólad szól nem anyádról aki eddig is tűrt s tenné még haláláig vagy apádról, vagy a marinéniről.

Nem KELL, de nem is tudsz addig, amíg a gyászfolyamaton át nem mégy. A fájdalmat nem kerülheted el: azt a fájdalmat, ami azért van benned, mert rosszul bántak veled a szüleid, mert nem szerettek vagy nem eléggé szeretettek. Vagy mert durván bántalmaztak, mint pl. engem.

A Susan F-könyv nagyon jó. Olvasd el, sokat segíthet.

A megbocsátás a folyamat végén jön el, magától. Nem kell, és nem muszáj, haragudhatsz rájuk vagy gyűlölheted őket életed végéig is. De ez csak egyedül neked árt és téged nem hagy élni, mert hozzájuk köt. Nem tudsz szabadon lélegzeni, élni; a munkádat, párkapcsolatodat elszúrod, a gyerekeiden levered azt, amit kaptál, ha nem tudod meggyászolni a bántalmazott önmagadat és ha nem tudsz megbocsátani.

Szervusz!

Miközben olvastam a soraidat, meglepődve tapasztaltam, hogy évekig hasonlóak voltak az érzéseim mint neked, csak más okból. Én is arra a szeretetre vágytam, amit soha, a mai napig(57 év) nem kaptam meg. De annak idején az évek múlásával rájöttem, hogy én gyerekként nem tudtam, nem tudhattam, hogy miért olyan a szülőm, amilyen. Nem tudtam az okát, miért ilyen? Bár később kaptam némi magyarázatot, de az, hogy szeretet nélkül kellett felnőtté válnom, azon már nem változtatott semmi.

Hogy ne váljak lelki nyomorékká, tudatosan törekedtem arra, hogy megtanuljak szeretni (szerencsére volt kitől tanulnom), és azt ki is mutattam a hozzám közel álló személyek felé. Rájöttem, hogy tényleg nagyobb boldogság adni (magunkból is) mint kapni. Ezért nagyon jó kapcsolatom lett a körülöttem élő emberekkel.

Végül, amikor rájöttem, hogy minden csodálatos dolgot, beleértve a férjemet, a gyermekeimet azért élvezhetek, mert a szüleim életet adtak nekem, megváltozott a gondolkodásom velük kapcsolatban. Semmim, életem sem lett volna nélkülük. Ez segített a megbocsátásban.

Azért írtam le Neked a saját történetem, hátha segít majd rájönnöd, hogy ne elsősorban az érzelmeidre hallgass, hiszen a múltad már nem tudod megváltoztatni.

A gondolkodásodon igazíts, és lehet, ezzel az apádnak adsz egy esélyt, hogy helyrehozzon valamit az elrontott évekből.

Azután ha csendesedik a feszültség köztetek, lehet azt is elmondja majd, mi volt a baj, amikor még gyermekként éltél nála.

Üdv. Zita

Kedves előttem szóló!

Szép amit leírsz, de szerintem ameddig valakiben ennyire intenzívek a negatív érzések, addig nem tud megbocsátani. Majd ha enyhül a fájdalom, akkor talán, de addig csak magát kínozná, ha az apja közelébe menne.

Elméletben logikus, hogy el kell engedni a negatív dolgokat, mert magunknak ártunk, de nekem sem megy (mondjuk én nem a szüleimmel vagyok így).

Szerintem igazságtalan rosszul bánni egy gyerekkel, de ugye ez nem igazságosság kérdése, van akinek az jut, azt kell megtapasztalnia, másnak meg mást. De csak azért nem lehet megbocsátani, mert meg kell. Kényszerrel úgysem jön belülről az érzés.

Még annyi a kérdezőnek, hogy attól, hogy megbocsátasz neki majd egyszer, nem kell szeretned. A rossz érzést kell elengedni, és akkor könnyebb lesz, mert nem ez fogja uralni a gondolataidat.

nem könnyű megbocsájtani senkinek sem és sokszor nem is tud az ember! elfelejteni a dolgokat még nehezebb mint megbocsájtani.

valószínűleg mindig is benned marad ez a seb, de minél idősebb leszel annál könnyebb lesz.

ha egy barátról lenne szó, aki valami rosszat tett, nem mondanám, hogy bocsájtsd meg neki, de most a szüleidről van szó.

én a helyedben kibékülnék apukáddal. Ez nem azt jelenti, hogy mindent el kell felejteni és úgy tenni mintha semmi se történt volna. béküljetek ki és néha látogasd meg. ha tényleg megbánta látni fogod rajta és egy idő után a feszengő érzés-ha nem is múlik el teljesen- csökkenni fog.

Viszont semmiképpen se kövesd el azt a hibát, hogy túl későn akarsz megbocsátani neki, mert az még ennél is mélyebb nyomot fog hagyni az életedben.