Egy apa máshogy szereti a gyerekét, mint egy anya? Hogyan máshogy?

Sok apa nagyon szereti a gyerekét, ugyanúgy, ahogy az anya. Édesapám erre tökéletes példa.

De sok esetben látom, hogy néhány apa kb sehogy nem szereti a gyerekét.

Az anya esetében van a 9 hónap kihordás, az már egy bizonyos fokú kötődést kialakít, utána az első jópár hónapban is főként az anyuka van jelen a gyerek életében, pláne a tejes és nem tápszeres a kicsi. Anyuka otthon van a gyerekkel, apuka dolgozik, jobban kialakul a kötődés a kicsi és az anya felől is. Ráadásul ismerek olyan anyukákat is, akik szinte teljesen kizárják apukát a babázásból, mert neki "nem az a dolga", inkább dolgozzon. Persze férfiak is vannak olyanok, akik a fél karukat levágnák inkább, de egy kakis pelus ki nem cserélnének.

Szóval ez inkább attól függ, hogy az adott apuka mennyire kötődik a gyerekéhez.

Az én apukám pl olyan, hogy ha kérném, az összes csillagot is lehozná az égből. Az öcséimmel mind a hárman elég önállóak lettünk, tényleg csak akkor kérünk segítséget, ha minden kötél szakad és nem tudjuk megoldani. De amint erre sor kerül, apu, mint egy megveszekedett apatigris megy és inzéti a dolgokat :D

Szerintem a legnagyobb különbség, hogy a férfiak alapból nehezebben (vagy csak máshogy) mutatják ki az érzelmeiket, ez megtévesztő lehet.

De ettől függetlenül is megfigyelhető, hogy a férfiak sokszor "kényelmesebbek", nem csak a gyerekkel való kapcsolatuk, hanem úgy általában a kapcsolataik során. Tehát ahogy például sokan tartanak az elköteleződéstől, kötöttségektől egy párkapcsolati szinten is (akkor is, ha alapból a szeretet meg is lenne), úgy sok apuka a gyerekkel való kapcsolatából is hajlamos kihátrálni, ha bekapcsol nála a "kényelmetlenség vészjelző".

Pl. ismertem olyan pasit, aki állítása szerint a gyerek 5 éves koráig mindent megtett, amit lehetett, de utána elváltak, és rájött, hogy "neki nem való a hétvégi apaság", az anyukával is feszt ölték egymást, így inkább már sok éve nem is látogatja a fiát, szinte semmit nem tud róla (a nő lépett félre, szóval nem lehet apuka új nőjét okolni a viszony megromlásáért, mert nem is nagyon volt ilyen). De olyat is, ahol együtt vannak a szülők, van egy kiskamasz (lassan már mondjuk nagykamasz) nagyfiú, egy középső kislány, és egy pár éves kisfiú. A nagyobb fiú apuka szíve csücske volt, míg el nem kezdte a kamaszkori hisztiket, onnantól apuka gyorsan elengedte (lusta volt nevelni, azzal bajlódjon anya...), és egyből a kisebb fiú lett a No1., mert vele egyszerűbb volt bánni.

Nem akarok általánosítani (anyukát is ismerek olyat, aki a tizenéves gyerekét hagyta ott apukánál, mert ő még élni akar, és max. telefonon beszéltek onnantól, szóval bőven nem tökéletesek az anyák sem, sőt, sok teljes család is működik diszfunkcionálisan vagy egyéb módon problémásan az anyuka hülyesége miatt), de ezek a sztorik szerintem valahogy jobban beleillenek egy átlag férfi lelkivilágába. Nem konkrétan az, hogy máshogy szeretnék a gyereket, hanem hogy hajlamosabbak a könnyebb végénél megfogni a dolgokat, gyorsabban feladni, ha valami nem a kedvük szerint alakul, ritkábban tartanak ki tűzön-vízen keresztül.

(Nem akarom bántani őket tényleg, ez csak a saját tapasztalatom, de ettől még simán lehet, hogy én forgok ilyen defektes pasik között 😊)